Miért van az, hogy sok férfi és nő panaszkodik, hogy magányos de mikor ismerkedni próbálnak velük akkor meg szarnak a másikra, aztán meg nyavalyognak tovább, hogy magányosak?

nem értem, honnan veszed, hogy csak mert te akarod, boldoggá tudsz tenni valakit.

szamár akarsz lenni ló helyett?

22,

részben igazat adok neked. annak semmi értelme, hogy olyan embernek panaszkodsz magányról, aki közelebb szeretne kerülni hozzád. sőt, tapintatlan dolog.

viszont nem vagyok benne biztos, hogy azt, hogy örülhetne, úgy érted-e, hogy hálásnak kéne lennie neked. mert nagyon nem. az a jó, ha emberek nem szívességből vannak együtt.

a híres mi veszteni valója legendát viszont irtanám, ha lenne rá ellenszerem.

legtöbben tudjuk, milyen beszerezni egy kellemetlen, kínos, feszengős élményt. ezt nem akarja senki sem. és ha velem szembejön egy srác, akin azt látom, hogy már úgy menne kávézni valakivel, és most éppen nálam pedálozik, akkor nagyon is gyanús lesz, hogy valami erőltetős dologba akar bevonni.

hogy akar tőlem valamit, és ha nem szeretném, akkor magyarázattal tartozom.

teljesen helytálló lenne, hogy nincs veszteni való, ha az első nemnél vagy zavart terelésnél (kinek mire van bátorsága) európai módra viselkednénk. nem sértődötten, támadóan, számonkérően.

a lelkesedést nem lehet kicsikarni.

tőlem is kérdezte egyszer valaki, hogy miért nem találkozunk csak úgy, miután megmondtam neki, hogy nem lesz köztünk semmi.

azért, mert nem szeretem a kerülőutas megoldásokat. az ilyen közeledésnek az lenne a lényege, hogy lassú víz partot mos.

az én partjaimat nem kell háborgatni.

21.

Nem szívességet várok el, csak úgy gondolom (és ezt már leírtam párszor), hogy ha valaki olyan magányos és "elhanyagolt", mint amilyennek tartja magát, akkor szerintem örülnie kellene annak, hogy van, aki végre érdeklődik iránta. Én legalábbis így lennék. Nekem speciel jól tud esni, amikor megkérdezi valaki, hogy mi van velem, meg ilyenek, és az is jólesett, amikor az egyik régen látott lány ismerősöm/"barátom" mondta, hogy ha itthon lesz, menjünk el együtt valahová, üljünk be, és beszélgessünk. Ha meg valaki tényleg a négy fal között éli le az életét, és állítólag még soha senki nem érdeklődött iránta, pedig huszonéves, akkor végképp nem értem, miért kell hárítani egy találkozót. Ha meg hárít, akkor legyen szíves, és ne nyafogjon, hogy iránta nem érdeklődik senki, és hasonlók. Plusz ha nem ismeri meg a másikat, nem is találkozik vele élőben, akkor honnan tudhatná, hogy nem alakulhatna-e ki bármiféle kölcsönös vonzalom vagy minimum szimpátia?

A kellemetlen élményeket megértem, de ezeket nem lehet kikerülni, vagy igen, de akkor meg élje az ember légüres térben, gyáva fszként az életét? Mi sem akarunk rossz élményeket, mégis kezdeményeznünk kell, ha akarunk valamit, és nekünk is ugyanúgy el kell viselnünk a rossz dolgokat, sokszor még a bunkózást, megalázást is. Na és? Nekünk is van vesztenivalónk, mégse ülhetünk gyáván és tétlenül, arra várva, hogy majd betoppan a királykisasszony. Viszont én úgy gondolom, hogy ha előzőleg már szán az ember időt a másik megismerésére, akkor el tudja dönteni, hogy elmehet-e vele kávézni, nem egy vadidegennel kellene leülnie, és nyilván olyannal menne el, aki valamennyire szimpatikus, csak hát ehhez nem kellene csigaházba húzódni, és sajnos sok nőnek sem megy a normális ismerkedés.

Nem lelkesedésre van szükség, hanem azt kellene a nőknek belátniuk, hogy saját magukkal csesznek ki, ha gyávaságból behúzódnak. Nyilván sokan vannak, akik az elutasítás miatt bunkón viselkednek (egyébként ezt senki sem hallja szívesen), de engem is elutasítottak már kismillióan, sokan bunkóztak, mert a csajok között is rengeteg ilyen van most akkor én is mondjam azt, hogy soha többé nem adok senkinek sem esélyt, de jaj, milyen rossz nekem, mert nem néz rám senki? A tereléssel meg az a baj, hogy ilyenkor azt érezzük, a másik fél nem őszinte, ennyire hülyék mi sem vagyunk, hogy ne érezzük meg, hogy a másik hazudik. Nekem speciel jobban esik, ha azt mondja valaki, hogy "bocs, de nem jössz be", mint ha azt, hogy "van valakim", aztán kiderül, hogy nincs senkije, vagy azt, hogy "nekem nem kell senki", erre egy hét múlva összejön valakivel, és sorolhatnám. Nem vagyok agresszív természet, de a hazugságra nekem is kinyílik a bicska a zsebemben. Úgy gondolom, ha én megadom a másik félnek az alapvető tiszteletet, gerincesen elé állok, és kinyilvánítom, hogy mondjuk szeretném őt személyesen megismerni, vagy hogy komolyabb kapcsolatot szeretnék vele, akkor én is visszakapjam ezt a gerincességet. De ez nagyon sokaknak nem megy, jön a "majd írj" szöveg, miközben nem válaszolnak, szó nélkül eltűnnek, a különféle hazug hárítások stb. Elhiszem, hogy sokkal könnyebb elbújni a lehetséges kudarcok, fájdalmak elől, akkor viszont senkinek nincs joga panaszkodni, hogy senki nem néz rá, miközben meg ő semmit nem tesz önmagáért és egy lehetséges kapcsolatért vagy ismerkedésért. Engem is megbántottak, átvertek számtalanszor, mégis megyek tovább, és vállalom a kudarcokat is, mert másképp nem lehetséges.

annyiból nem igazságos a rendszered, hogy te valami szép dolgot közölsz ilyenkor. szeretnéd még látni, érdekesnek találtad, jó társaság.

cserébe viszont olyan közlést vársz ilyenkor, ami egyértelműen rossz.

el vagy szállva annak tekintetében, hogy kinek mit kéne bevallania.