Szerintetek érez irántam valami komolyabbat vagy "csak" barátként tekint rám?
Jelenleg 9-es vagyok 15 éves tudjátok középiskola, új osztálytársak.Nos az illető lányt meg mielott suliba jártam volna amikor behívták orvosi vizsgara a lehendo 9.eseket behívták ugye ott a varoban ismertem meg leültem mellé és elkezdtünk ugye dumalni.Hazafelé gondoltam na legalább már valakit ismerek :-) Aztán evnyiton is osszefutottunk parokba kellett állni mi rögtön bealltunk egymás mellé parba.Nos most jön az amiért kiteszem a kérdést, ahogy kozeledtunk félév felé egyre "furcsább" dolgokat csinált :-) közelebb volt hozzám megszagolta pulcsim és aztmondta
ez arra emlekezteti ez az illat mint amikor kicsi volt és hogy az o babapaplanjainak is ilyen illata volt, erre ott szagolgatott órákat, mondom oké.Aztan később egyre közeledett hozzám, nem feltűnően csak mindig ha belekezdtem valami beszélgetésbe akkor rögtön elég közel ült hozzám, másik eset amikor hulyeskedtem vele és elkezdi: "kösz, én is szeretlek, de tényleg, ohm na jó ez kicsit fura volt" mondta, aztán néma csend :)
Aztán egy másik lanyosztalytarsam aztmondta aranyosak vagyunk többször is én erre nemmondtam semmit az iletett lány pedig nem mondta egyszerszersem hogy hülye vagy vagy hohy nem, csak egyszeruen mindig bemutat annak aki mondja hogy aranyosak vagyunk és ennyi. Szerintetek?
(Bocs a sok helyesírási hibáért telorol írtam)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!