Elkezdtem ismerkedni egy csajjal, kérdezte otthon lakom e, mondtam igen és láttam hogy lohad le a lelkesedés az arcáról. Szerintem ez szánalmas, szerintetek?

Kérdező szerintem kicsit túlreagálod. Ne vetítsd ki az összes nőre. Ostobaság megsértődni, más valaki elvárásain.

Ha neked az az elvárás hogy a lány csinos legyen, egy 120kg-s sértődjön meg, mivel a jellem hűség, szeretet nem a kg-on múlik?

Egyébként csak hogy ellenpéldát mondjak, én úgy gondolkodom mint te. Pár évvel fiatalabb vagyok egyetem után most kezdtem dolgozni és még otthon vagyok egyszerűen nem éri meg elköltözni. Megvettem életem első kocsiját, otthon besegítek és gyűjtögetek. Szüleimmel jól kijövök, a háztartást a konyhán kívűl én viszem ott csak besegítek. Nekem nem elvárás hogy a pasi külön éljen ugyanis senkitől nem várok el többet mint magamtól, nyilván vannak egyedi dolgok, de én alapvetően a közösen felépített életet támogatom párkapcsolatban. Viszont az életkedvem is elmegy mikor ilyen általánosító kérdéseket látok, és egy vagy két negatív példa alapján már az egész női nem ilyen meg olyan.

"Valóban, te a kivételt erősíted de azért nézzük tisztán a dolgokat, te se egymagadban akarsz költözni, hanem valakivel össze, mert egyedül az sok anyagilag. Namármost, ha eleve azzal kezd a nő hogy mindenképpen legyél külön mert nem vagy férfi szánlmas vagy stb stb., akkor mi a különbség? Ha én szeretnék mondjuk veled ismerkedni mert mondjuk majd egyszer szeretnék együtt élni veled, akkor hogyan vitelezzem ezt ki? Legyek külön ha veled akarok lenni, de ne éljek együtt senkivel se mert akkor nem tudunk összejönni. Azért érzed az ellentmondást nem?"

32-es vagyok. Őszintén szólva még nem tudom hogy fogok költözni, pár év múlva tervezem, egyedül vagy betársulni albérletbe esetleg ha lesz párom vele össze, mind lehetséges. Most még gyűjtögetek, hogy egy kis lakást meg tudjak majd venni (ez a terv, de tudjuk ember tervez...). Jelenleg albérletbe tudnék menni, de nem is igazán éri meg, meg itthon jól megvan a család. Hogy a felvetésedre válaszoljak, abszolút nem biztos hogy majd a "pasimmal" költözök össze ha elmegyek itthonról (2 max 3 év).

A második része a felvetésednek nem világos, nekem legalábbis mivel én nem kezdek azzal hogy mindenképp legyen külön az illető. Pont azt mondtam, hogy nem feltétel. Ehhez képest te megállapítod hogy a kivételt erősítem majd úgy folytatod mitha mégis feltételnek tekinteném hogy a pasi önálló legyen. Szóval az egyetlen ellentmondás amit érzek az a válaszod logikájában van.

Nem szokásom szánalmasnak nevezni embereket, egyébként honnan tudod hogy én feltétlen össze akarok majd valakivel költözni? Később ha jobban fogok keresni és nem vinné el a fizum 2/3-adát az albérlet simán meglennék egyedül. Soha nem is volt igazán mellettem senki (családot leszámítva de az más) úgyhogy nem hiszem hogy gond lenne a lelki oldala. Elég kioktatóan hanzik amit írtál nem tudom ez volt-e a célod vagy a stílusod ilyen, de nem fogsz vele túl sok emberben szimpátiát kelteni.