Nem tudom feldolgozni, hogy ez lett a vége. Mitévő legyek, hogy ne fájjon ennyire?
Egy hónappal ezelőtt ismerkedtem meg egy hihetetlenül kedves és szeretnivaló lánnyal akivel úgy tűnt jól alakul a kapcsolatunk. Napi szinten váltottunk üzeneteket egymással, találkoztunk is ahol mindketten jól éreztük magunkat. Tegnap került sor a második találkozóra ahol közölte velem, hogy neki ez nem fog menni mert jelenleg nem áll készen egy kapcsolatra és semmi máson nem múlott az egész csak az időzítésen. Előtte semmi jelét nem mutatta annak, hogy bármi baj lenne, erre így végződik az egész.
Most itt ülök a sötét szobámban, le föl mászkálok és próbálok rájönni arra hol romlott el az egész. 4 év rosszabbnál rosszabb randevúi és hosszabb-rövidebb "kapcsolatai" után találtam valakit akit kívülről belülről megszerettem és az utóbbi egy hónapban csak rá gondoltam. Az iváson, bulizáson, más lány után nézésen kívül mit tudok tenni? Inni már nem akarok, mert tegnap óta elég alkohol fogyott el és nem oldott meg semmit sem, maximum arra a pár órára míg kiütöttem magam, más lányt pedig nem akarok és nem is valószínű, hogy bárhol is találnék hiszen az elmúlt 4 évem csak kudarccal zárult. Ő volt az akiért bármit megtettem volna de nem sikerült és ez szó szerint fáj itt legbelül. Úgy érzem semminek sincs értelme és nem tudok semmi másra se gondolni. Pár jó ötlet nagyon jól jönne most :(
uhhh bakker dajavu...vagy mi ez már velem is megtörtént, nagyon szeretek 1 lányt ő meg megevett megrágott és kiköpött.
no..várjál..mert az idő segít...ez 1 nagy hülyeség.
várjál...és próbálkozz később 1-2 hónap múlva..ha nem jön össze, ne csüggedj, próbálkozz megint addig míg vagy össze nem jön veled vagy míg fel nem jelent zaklatásért, ha feljelentett és bíróságra kerül a dolog..na akkor már leállhatsz...én is ezt tervezem.
Szorítsd össze a fogad, és keress valami olyat, amivel jól el tudod foglalni magadat. Mondjuk kezdj el tanulni valamilyen nyelvet, ha dolgozol, akkor a munkamánia is segít vagy ilyesmi. A lényeg annyi, hogy SEMMI, de SEMMI időd ne legyen a lányra gondolni! (Épp egy hasonló élmény kellős közepén vagyok, nekem segített hogy rengeteget hallgattam zenét, meg elkezdtem eszperantót tanulni.)
Aztán pár hónap múlva vedd fel vele újra a kapcsolatot, vagy ha esetleg ő keresne, válaszolj, és ki tudja, talán már készen fog állni. Mindenesetre teljesen ne add fel, csak egy időre "hibernáld" a kapcsot. Sok-sok sikert :)
Nekem a barátnőm meghalt........Nem azt mondta, hogy rossz időzítés meg hasonlók......Együtt éltünk 2 évig és rosszul lett.50 óra múlva nem volt többé.Még élek.Mi segített?BARÁTOK!!!! Ez az első....Munka....Más szinte nem maradt.
41/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!