Maholnap 23 vagyok, nem élvezem az életet, csalódott, megtört, és lelkileg nulla. Mit tehetnék, hogy ez ne így legyen? (kapcsolatfüggőség)

8-as vagyok. A pszichomókusok szerintem sem sokat segítenek, de valaki esküszik rájuk. Talán egy próbát megér, többet nem.

Letörtek a szárnyaid és elvesztetted az életed minden értelmét, emellett bekerültél a szürke hétköznapokba, taposod a mókuskereket. Ellenben a kérdéseimre nem válaszoltál. Mit csinálsz munka után? Van-e valami hobbid? Sportolsz-e valamit? Csinálsz-e bármi olyat, amivel tudatosan próbálod magadat kimozdítani a gödörből, vagy csak ülsz otthon és nyalogatod a sebeidet?

Tudom milyen a padlón lenni, amikor egy szakítás után úgy érzed összedőlt a kártyavárad, amit nagy gonddal építettél fel, de azt is tudom milyen onnan felállni és hidd el meg lehet csinálni, csak akarni kell. Nem akarlak a saját történeteimmel traktálni, de a legnehezebb időszakot úgy a legegyszerűbb túlélni, ahogy leírtam. Kezdj el sportolni, ha nem ott vagy éppen, akkor tanulj nyelveket, tűzz ki magad elé célokat, ne legyen időd az élet nagy dolgain agyalni ha hazaérsz. Aztán szépen lassan azt veszed észre, hogy már kedved sincs rágódni a múlton, közben pedig arra kell fókuszálni, hogy örülj a jelennek. Az élet apró örömeinek, a szeretteidnek. Ha kivirulsz és eléred azt, hogy egyedül is boldogulsz, tudsz mosolyogni, akkor ez másoknak is fel fog tűnni! :)