Sokan miért fogják fel ennyire negatívan az elutasításokat?

Én már tapasztaltam mindkét oldalt, szóval nekem azért könnyebb átlátni ezt a helyzetet, mint azoknak akik csak kapták az elutasítást.

Volt pár srác, akik nagyon odavoltak értem, de nálam egyszerűen nem tudott kialakulni a szerelem. Aztán találkoztam egy másik sráccal, barátok lettünk, és beleszerettem. Éreztem hogy neki is többet jelentek, de egyszerűen nem volt hajlandó lépni. Végül bevallottam neki mit érzek. Mondta hogy nem tudja miért, nem talál bennem kivstni valót, mégsincs meg irántam az a plusz, nem tud belém szeretni. Először teljesen összetörtem, annyira igazságtalannak találtam, hogy végre van valaki, akit szeretni tudok, erre pont neki nem kellek. De nem hibáztattam, hisz pontosan ismertem azt az érzést, amiről beszélt. Az előtte lévő 3 srác teljesen illet hozzám, imádtam őket, de nem volt meg az a plusz.

Viszont ha nem lettek volna ezek a tapasztalataim, akkor valószínű én is elkönyveltem volna magamat egy szerencsétlennek, akit nem lehet szeretni.

Szerintem nem szabad haragudni arra az emberre, aki visszautasít minket (már ha azt normális stílusban teszi, nem bunkón), hisz nem az ő hibája, hogy nem tud szeretni minket, de nem is miénk. Senki sem hibáztatható ezért. Egyszerűen csak így van, szívás, de el kell fogadni.