Mit kéne tennem?
Nyaralás alatt megismerkedtem egy nagyon kedves, helyes, aranyos lánnyal. Megbeszéltük, hogy a továbbiakban is fogjuk tartani a kapcsolatot, főleg a mai világban(facebook, email, telefon stb) sajnos elég messze lakunk egymástól, így a személyes találkozókra nagyon kevés esély van.
A megbeszéltek alapján, amint hazaérkeztem ismerősnek jelöltem a közösségi oldalon, és beszélgettünk is. Az elején még egész sokáig tudtunk beszélgetni, még jobban megismertük egymást, de a napok múlásával mintha kicsit ridegebbé vált volna, volt, hogy csak egyszavas válaszokat adott, esetekben nem érdeklődött felőlem. Amikor összetudtuk volna hozni a személyes találkozót, akkor pedig lemondta, családi okokra hivatkozva(nem kételkedek a szavában, elhiszem) Nem szeretném mindig én kezdeményezni a beszélgetést, nem akarok rámenős lenni, de én valahogy úgy érzem, hogy több is lehetne közöttünk, mint barátság. Szerintetek mit kéne tennem? Hogy tudnám ismét felkelteni az érdeklődést? Vagy ez ennyi volt?
Bocsi, ha kicsit hosszan kérdeztem! Várom a segítséget/válaszokat! F/19
Hát, nem könnyű a helyzet, én attól tartok, hogy a részéről ennyi volt a történet, talán a nagy távolság miatt, vagy ki tudja?
De nem értem, hogy ha valami gondja van, akkor miért nem írja le őszintén? Tudom, hogy ez sokszor nehéz, de legalább akkor már nyilt lapokkal megy a "játék". Én az olvasottak alapján még abban sem vagyok biztos, hogy igazat írt a családi okokkal kapcsolatban. Valami történt vele, ez szinte biztos szerintem!
Annyit azért megtehetsz, hogy vársz egy darabig, legfeljebb 1-2 napig, és hogyha nem jelentkezik sehogyan sem, akkor írsz neki egy üzenetet, hogy mi van vele, vagy ilyesmi. Ezután a többi azon múlik, hogy mit ír, vagy hogy egyáltalán reagál-e valamit, vagy sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!