Ti nyáron, melegben használtok alapozót, milyet? Szerintetek mennyire kell szép, tiszta arcbőr ahhoz, hogy smink nélkül is "vállalható" legyen?
Sajnos, nem túl szép az arcbőröm, bár már azért sokat javult mert például már nincsenek nagy pattanásaim, max. néha kijön itt-ott egy kisebb pattanás, de az nem vészes, szinte meg sem látszódik. Viszont még mindig nem mondható szépnek, vannak foltjaim, hegek stb., nem egyenletes a bőröm illetve a szemem körül is vannak lila "karikáim" (bár inkább a külső szemzug problémás). Alapozót, korrektort szoktam használni, viszont napközben mikor hét ágra süt a nap, akkor egyszerűen nem bírom elviselni magamon az alapozót....Valamint nyilván a smink sem bírja sokáig, főleg, hogy eleve zsírosabb a bőröm és a meleg erre még csak rátesz egy lapáttal... Próbálkoztam BB krémmel is mert gondoltam, hogy azért az mégis könnyedebb, de még rövidebb ideig bírta mint az alapozó, illetve nyilván a fedése a gyengébb, tehát sok értelmét nem láttam annak, hogy használjam.
Egyébként nyilván nem akarok órákat sétálgatni a tűző napon vagy napozni meg ilyenek, csak szimplán a hétköznapokra szeretném magmat kisminkelni mert én így érzem jól magamat. Senkit nem akarok megbántani (a "vállalható" kifejezés miatt írom ezt, nem akarom, hogy valaki félre értse), vannak olyan lányok/nők, akik mindenféle smink nélkül is gyönyörűek, de én sajnos nem ez a kategória vagyok...
Használok mindig, nem függ az időjárástól.
MAC Waterweight-et nyáron, de ez sem erősebb, mint egy BB.
Az, hogy mi a vállalható, nagyon személyes dolog. Van, aki csúnya bőrrel alapozó nélkül sem érzi rosszul magát, mások meg csak fél kiló vakolattal tudnak kimenni az utcára.
Én nyáron is hordok sminket, ha nem is alapozót, de korrektort mindenképpen, meg szemöldök, pirosító stb. Engem nem zavar, meg nem hordok túl nehéz, sok sminket ilyenkor. Nekem száraz bőröm van, a legtöbb alapozó elég sokáig fent marad még nyáron is (bár ilyenkor én is kifényesedek), illetve nem szoktam fogdosni az arcom, az is sokat segít, hogy ne jöjjön le.
Ha jó termékeket használsz, nem fogja tönkretenni a bőrt sem. Legalábbis én semmi ilyesmit nem tapasztaltam, pedig hajlamos vagyok kipattanásosodni, ha nem figyelek oda a bőrömre rendesen.
Köszönöm a válaszokat!
Én mindig sminkelem magamat, ha megyek valahova (persze, itt nem sportra, kirándulásra, kutya sétáltatásra gondolok). Ezt én nem tartom túlzásnak, nem is használok túl sok sminket, nem "vakolom" magamat és abszolút természetesen nézek ki. A hétköznapokra korrektort, alapozót, szemceruzát, szempillaspirált, szemöldökzselét használok, ez nem sok, de azért mégis óriási a különbség. Smink nélkül annyira nem érzem magamat jól, konkrétan úgy nézek ki, mint aki az egész világot utálja, többször előfordult már az is, hogy mikor smink nélkül mentem valahova, akkor mások rögtön elkezdték kérdezgetni, hogy "Jól vagy?", "Minden rendben van?" "Beteg vagy?" stb. Én is érzem a különbséget, ez a kevés smink is nagyon sokat dob rajtam. Alapozó nélkül viszont olyan "félkész" hatása van... Megpróbálok még körülnézni, hátha találok egy olyan alapozót, ami most is megfelel számomra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!