Ebben a helyzetben mit tennétek? Belevágjak a műtétbe?

Bocsi, hosszú lesz,de csak így érthetitek meg a helyzetem.

19/Lány vagyok, normál testsúlyú, nagy mellekkel. A melleim nagyon lógnak, formátlanok. Amióta vannak, nem voltak szépek,de a hirtelen növéstől a bőröm kötőszövetei elszakadoztak, így megereszkedtek. Ezt nem bírom elfogadni, elviselni, olyannyira h állandóan van rajtam melltartó, alvásnál is. Emiatt még nem volt senkim. Ez olyankor a legrosszabb, mikor tetszik vki, mert bármennyire is tetszik, nem vagyok képes járni senkivel a mellem miatt. Ilyenkor tud ez fájni csak igazán, mert már nagyon szeretnék szeretni valakit...

Már egyik barátnőm arra is célozgatott, h leszbi vagyok ( ezt mondta többi bnőimnek is). Ez is nagyon rosszul esett, sz*rt se tud az okáról. :(

Selejtnek érzem magam, hisz ennyi idősen még nem szokott lógni.

Most van alkalmam plasztikáztatni, tehát nem szilikonnal, csak felvarratni és kicsit kisebbíteni rajta. Én nem a műtéttől félek, átmegyek rajta ha kell, hanem attól h heges marad, mert nem garantált, h kifehéredik, vagy vékony lesz a heg, stb. Szal attól félek h utána is csúnya lesz. Tudom h észrevehető lesz a nyoma, több heggel jár mint egy nagyobbítás, de néztem mellfelvarrásos képeket, és olyan borzasztó... Legszívesebben elkerülném ezt az egészet, de tudom, h soha nem tudom levetkőzni senki előtt a gátlásomat. :(

És olyan rossz érzés volt elmenni is plasztikai sebészhez, elbőgtem magam mikor kijöttem is, h 19 évesen mit keresek itt. Még gyerek vagyok, olyan rossz ez az egész helyzet. Még nem tárgyaltam le a dokival semmit, majd hívnom kell, ha döntöttem.

Szóval kíváncsi vagyok a tanácsaitokra, h mit szóltok? Nem vagyok az a típus aki kibeszéli a problémáit, de vkivel muszáj már beszélnem róla, nyár óta még sosem álltam ilyen közel a depresszióhoz.