31-2 évesen érdemes megcsináltatni még a melleimet, vagy akkor már felesleges?
Mostanában jöttem rá, hogy ez engem mennyire zavart egész életemben. Régebben modellkedtem, ugye nekünk nem lehet mű mellünk, emiatt fel sem merült bennem, hogy megcsináltassam, de most jottem rá hogy csak a munka miatt nem csinaltattam meg, amúgy meg akartam volna. Sajnálom ezt a rengeteg elszalasztott évet és most már azt is tudom hogy féltékeny voltam az eredetileg nagyobb mellű nőkre(plane ha mellé még vekonynak is és úgy van nagy mellük,)de azokra is, akiknek műtét után lett nagy és szép…
A formája mindig szép volt, talán ennyi szerencsém van, de a mérete kicsi. Ráadásul volt egy komplexusos pasi, aki nyomult rám és ő a szemembe mondta hogy nincs mellem, amit akkor én nem is érzékeltem, de most utólag hogy lecsapódott amit mondott nagyon bánt és gyűlölöm miatta.
Igazából kapcsolatom sosem volt, tehát férfi még nem látta a melleim, lehet hogy emiatt is nem érdekelt annyira, ha le kellett volna vetkőznöm valaki előtt, akkor lehet meg sem tettem volna mert szégyelltem volna hogy nem nagyok.
Nem bírom a fájdalmat, rosszul vagyok a kórházaktól, a műétektől, erdemes lenne ilyen érzések miatt megcsináltatni vagy inkább hagyjam?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Nem fogom megcsinaltatni, valami visszatart, magam sem tudom megmondani hogy mi
Talán az hogy feleslegesnek tartom mert rajtam kívül úgysem látja senki
Ha valaha lenne párom akkor viszont szégyellném az biztos
Meg szerintem ezt minél fiatalabban kell amikor nekem elvileg nem lehetett a munka miatt de azért most már egyre több lányt látok szilikon mellel
fashion modellként....
Ettől függetlenül mindig is lesz bennem irigység amikor egy ilyen csodát látok, mert hihetetlen hogy nem szép lapos mellbol ilyen gyönyörű tökéletes kereket lehet csinálni és nulla mellu lányoknak is lehet ilyen gyönyörű nagy melle...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem akarom már nagyon kifejteni mert kötekedésnek fog tűnni
Meg amúgy is már biztos hogy nem csináltatom meg, amikor kiírtam a kérdést meg tényleg meg akartam, most is van bennem még vágy de ahogy mondtam valami visszatart
Ettől függetlenül az ízlésem tényleg más nekem sokkal jobban tetszik a linkelt Szilikonos mell, egy csodának tartom hogy ilyet lehet ma már főleg ilyen lapos mellkasból(az enyém is ilyen)
És nem tudom elhinni hogy a férfiaknak ez nem tetszik meg amúgy is bennem marad a tüske a beszólás miatt...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Műmellel vagy anélkül a gondolkodásod meg az érzéseid kellene kibogozni és összeegyeztetni. Gondolj már bele, hogy egyet hátralépve mennyire nonszensz az, hogy ennyire "tüske" benned egy olyan ember véleménye, akit egyébként lenézel állításod szerint. Az meg a másik, hogy nem lenne hapsid amúgy sem, de ha igen, akkor szégyellnéd.... Ez is mi? Egyeltalán nem akarsz vagy azért nem akarsz, mert ha egy tapló beszólt egyszer, akkor szerinted mindenki be fog rá szólni? Arról szólt a munkád, hogy megmondták mások mi hogy nézzen ki rajtad, hogyan menjél, hogyan tartsd magad stb, mert valaki szerint adott kategóriában az "tökéletes". Híznod is kellett "megrendelésre" bakker, holott te jól érezted magad és nem voltál beteg stb. Hirtelen késztetést érzel, egy olyan változtatásra magadon, ami azon kívül, hogy mások legeltetik rajtad a szemüket, számodra semmi haszna, inkább kockázata/költsége van. Aztán valami mégis visszatart, pedig hú de akarod és pénzed is van rá. Ne mondd, hogy téged nem zavar ez a belső lelki huza-vona...gyanítom nem csak ezen a téren.
Attól, hogy elmész 40 felett hapsiként prosztata szűrésre, még nem jelenti azt, hogy prosztatarákod van, de ha az van, akkor időben tudnak segíteni, még mielőtt nagyobb bajod lenne belőle. Ez áll a pszichológusra is. Attól, hogy elmész egy ülésre még nem jelenti azt, hogy ez valami agybaj, de ha az segítenek, ha meg minden normális amit érzel és amit gondolsz csak lassítani/feldolgozni kell, legalább megnyugtatnak, hogy minden oké.
Igen ha valaki látna meztelenül akkor szegyellém, mivel nagyon pici és egyből az van a fejemben hogy támadási felület...
Hiszen többször beszóltak már rá, látod az a kretén is rögtön felhozta hogy “nincs is melled”
Szépnek meg mindig szépnek fogom tartani, hiszen az a standard szép mell, nagy és kerek és a szilikon pont ezt adja meg
Sokkal szebbnek tartom mint az eredeti mellett
Kibékülve a sajátommal pedig soha nem leszek mert a mai napig titkolom hogy mekkora, mindig push up-os melltartó van rajtam és fotót is csak olyat töltök fel magamról amin nagyobbnak látszik mint amekkora
Kockázatot pedig nem hiszem hogy jelent, rengeteg nőnek van szilikon melle, sőt az általam legszebbeknek tartottaknak mind az van kb
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem akarok nagyon belemenni melyen mert ez nem ide tartozik meg nagyon hosszú lenne
Sajnos én nem vagyon a legtöbb nő, negatív szempontból
Mivel az apám és a nagyapám is egy bántalmazó tipikus nárci, így nekem is ez jut a férfiakból
Ez sajnos ezoteria pszichológia vagy a kettő egyben meg rossz karma
Velem biztos nem maradna együtt a férjem ha eltávolítanák a mellem... szimplán azért mert ilyen a sorsom, ilyen a rossz karmám.
Ezért a szilikonnal talán lehetett volna egy falat emelni magam köré amellett hogy nekem tényleg nagyon nagyon tetszik, ezt őszintén mondom, jobban mint az igazi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!