Lányok, akiknek plázacicás az öltözködése (de a viselkedése nem! ). ti hogyan jutottatok oda h ennyire nagyon adtok magatokra?

Hagyjuk a csesztetős válaszokat.

Na hát én is valahogy hasonlóképpen vagyok, de inkább úgy mondanám, hogy nekem anyám mint egy makacs öszvér, soha nem volt hajlandó olyan ruhát venni nekem, ami nekem tetszett volna, és pénzt sem adott a kezembe soha, ezért mindig nagyon ronda ruhákban jártam, az ő izlése szerint kellett öltöznöm. A suliban meg sokat csesztettek pl hogy úgy nézek ki, mint egy csöves, meg ilyenek.

Nem voltunk gazdagok, ésn em olyan voltam sosem mint egy csöves, csak nem voltam divatos. Érted.

Mikor elmentem dolgozni akkor előszőr cipőmánia jött rám, minden húnapban vettem 1-2 pár cipőt :) Aztán elkezdtem divatosabb, csajosabb ruhákat hordani, persze elég nagy igényességgel választottam ki mindig a nekem tetszőt, de mondhatjuk hogy énis kicsit hajlok a plázás öltözés felé.

A mostani barátom mondjuk ezt pont nem tolerálja, neki más az izlése, ő inkább az ilyen alternatív ruhákat szereti, de hát én nem :)

Attól függetlenül van ilyen-olyan ruhám is, mikor mi, lényeg hogy olyanok a ruháim, amik az alakomat jól kihozzák, és nem akarok soha többet úgy kinézni mint egy csöves :D

Ezért elég sok jó ruhám van :)

Egyébként első ránézésre

elég sokat számít a ruha, a hajviselet, a cipő, tehát az összkép egy ember megjelenésében.

Még egy csúnyácska nőből is lehet szépet faragni ha valaki ügyes.

Aztán a testtartás, a magabiztosság, is sokat számít.

Ha pedig szépnek érzed magad, akkor felszabadultabb leszel, többet mosolyogsz, és mások is szépnek fognak látni és szívesebben fognak barátkozni veled.

Nem a ruha teszi az embert, de ha valakinek ez kell ahhoz, hogy jól érezze magát a bőrében, akkor azért mégis csak számít hogy mi van rajta.

A belső értékek, azok meg később nyilvánulnak meg, ha jobban megismersz valakit :)

Én önbizalomhiányban szenvedtem és azért még mindig tart nálam ez az állapot, ezt próbálom kompenzálni a sok-sok divatos holmival...

Így jobban érzem magam és már meg merek szólalni társaságban.

19L

szia:)

én is így voltam ezzel, igazán megértelek:)

ált.suliba mindig a háttérben voltam, sápadt arcú, vékony, szürke kisegér voltam:(

én is mindig csúnyának éreztem magam, mondjuk még mindig bennem van ez, de szerintem ezek miatt:(

aztán középsuli elkezdődött, próbáltam divatos rucikba járni, sminkelni magam ilyesmi...és ahogyan te is írtad, úgy volt nagyjából nálam is:)

külsőre kicsit plázacicás vagyok, de mondjuk annyira nem, mert műkörmöm nekem sincs, meg szilikonszájam, szilikonmellem sem, belül pedig szinte ugyanaz a lány maradtam mint rég, visszahúzódó és önbizalomhiányos...

persze egy kicsivel már bátrabb vagyok:)

szerintem valaki (mint mi is), azért jut el idáig, hogy ennyire ad magára, mert a régi dolgok, beszólások benne élnek, bizonyítani szeretnének, hogy ők is lehetnek szépek és sikeresek:)

és ha sikerül, akkor a dicsérő szavak nagyon jól esnek az ilyen lányoknak, és tudják értékelni:)

a hülye beszólásokkal és kommentekkel meg ne foglalkozz:)

sok sikert:)

19/l