Van egyedi stílusod, mersz egyedien öltözni?
Nem bírom a tucatot. Igyekszem olyan darabokat kifogni (konkrétan bárhonnan), amikről tényleg azt gondolom, hogy királyak, jól állnak, jól érzem bennük magam, és tudom, nem fognak szembe jönni velem az utcán (ahogy már valaki említette).
Az öltözködésem, egy kicsit a rock, glam rock irányába húz, de ennek ellenére a ruháim inkább hétköznapiak, nem vagyok feltűnő. Csak néha, de akkor is csak egy kicsit.
Kérdező, szerintem te nem érted az egyediség fogalmát.
Nem attól lesz valaki egyedi, hogy valami merész, feltűnő stílusirányzatot követ. Sőt, őket is lehetne tömegnek nevezni, mondván, hogy minden rocker láncot hord a nadrágján acélbetétessel, vagy minden punk élénk színűre festi a haját, milyen tucatok már, csak követik a stílusjegyeket.
Tizenéves koromban én is nagyon egyedi szerettem volna lenni. Japános közösségben voltam, a japán rockzenészek által elterjesztett stílust követtem, faltűnő voltam, erős sminkkel, színes, merész, megbámultak és baromira egyedinek éreztem magam. Közben meg baromira nem voltam az, csak beolvadtam egy adott stílusirányzatba.
Most 22 vagyok, évek óta levetkőztem ezt a stílust és szabad vagyok. És most vagyok igazán egyedi. Nem azt hordom, amit egy stílusirányzatról koppintottam, nem azt hordom, ami épp most divatos, nem azt hordom, amit alapból elvárnának egy 22 éves fiatal lánytól. Azt hordom, ami tetszik és ami jól áll.
És igen, egyedi vagyok, mert nem nike airmaxot hordok bokavillantós famerral meg garage pulcsival, vagy tudom is én mi most a divat.
Azt hordom, amit én, csakis én magam kitalálok és megszeretek, összeállítok, ami az én saját egyéniségemnek megfelel. Ez az egyediség.
Kérdező, te nem vagy tisztában a dolgokkal. Szeritned az egyedi, aki mondjuk rózsaszínre festi magát, meghagyja a pajeszát 1 méteresre, és kívül jordja az alsógatyáját?
Amti te vársz el, az nem egyediség, hanem "szembemegyek minden normával és bármti amgamra aggatok ,csak hogy "más" legyek".
Az utolsó kettőnek teljesen igaza van. Akkor lesz valaki egyedi, ha azt hordja, ami saját magához passzol a legjobban. Nem pedig azt, amivel feltűnősködhet, vagy amiről úgy érzi, hordania kell, hogy egyedi legyen. Aki nagyon egyedi akar lenni, az legtöbbször nem lesz az...csak extravagáns különcködő. Pont olyan, mint a többi, aki nagyon egyedi akart lenni.
#11 voltam.
Nem értek egyet ebben az egyedi kérdésben! Jó azt is elfogadom, aki írta, hogy saját készítésű ruhákba jár az egyedi, vagy ha olyanba jár, amit máson nem nagyon fog látni.
"szembemegyek minden normával és bármit magamra aggatok ,csak hogy "más" legyek" szerintem ez is benne van az egyediségbe! Épp az a lényege, hogy másképp néz ki mint az átlag,egyébként én is kicsit ilyen vagyok és vannak akiknek nem jön be, mert egyedien is szoktam lenni.
Kezdjük ott, hogy attól, hogy valakinek SZERINTED nem egyedi a stílusa, az még lehet egyedi, és nem biztos, hogy azért nem ilyen nagyon feltűnő, mert nem akar vagy mer kitűnni, hanem mert abban a stílusban érzi jól magát.
A kérdésre válaszolva: nem kifejezetten hajtok arra, hogy júúúúúúúj, kitűnjek a tömegből meg más legyek, mint a többi, hanem azt hordom, ami nekem tetszik. Ezek között vannak olyan elemek, amik akár még feltűnőek is lehetnek egy társaságban, de vannak olyanok is, amik épp divatosak vagy más szerint átlagosak. Ami biztos, hogy ügyelek a jóízlésre - ez lehet, sokaknak túl konformista. Illjenek egymáshoz a színek, ne kapjanak a ruhámtól mások epilepsziás rohamot, a túlsúlyos testemhaz alakomhoz passzoló ruhát vegyek fel és ne mutogassak túl sok bőrt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!