Hogy kell “nőiesen” öltözködni?
A kérdés furának tűnhet, ezért leírom a hátteret!
A napokban hazalátogattam az élettársammal szülővárosomba és meglátogattuk a nevelő anyámat is (az édesanyám még hat éves koromban hagyott itt az apámmal). Felhívtuk őt hogy mikor megyünk, várt is minket. Amikor megérkeztünk végig nézett rajtam és lekezelő hangon csak ennyit jegyzett meg: “Látom, még mindig nem tudsz nőiesen öltözködni.” Farmer nadrág, sportcipő és egy póló volt rajtam. Lenyeltem inkább a mondandómat nem szóltam egy szót se. Mindig “nőt akart belőlem faragni” szerinte nem voltam soha nőies. Bár, ha kell, felveszem, de nem szeretem a szoknyát, a harisnyákat, nem hordok, füllbevalót, sminkelni nem sminkelem magam. Legfeljebb szemceruzát használok. Nevelőanyám szerint ez nem nőies, sőt, kifejezetten fiús a stílusom.
Én szerintem attól, hogy nem kenem ki magam és nem hordok magas sarkút, szoknyát, ruhát, attól még én nő vagyok.
A valódi kérdésed nem az, hogy hogyan kell nőiesen öltözködni hiszen tudod
- smink, szoknya, stb -, hanem az, hogy miként kéne leállítani az ilyen beszólogatós banyákat.
Hát valahogy így: 3 órát utaztam, hogy meglátogassalak. Köszönöm a kedves fogadtatást. Azért így nadrágban/pólóban bemehetek?
Anyám is ezzel jött többször is. 12 évesen fekete pólóban és rövid farmerban meg edzőcipőben mentem fodrászhoz, akkoriban volt divat az emo stílus és az egyik fodrász azt hitte, fiú vagyok és emo hajar vágatok éppen (nem látszott az arcom, akkor még nem volt mellem). Kicsit rosszul esett és hazafelé mondtam ezt anyámnak, aki azt mondta, ez azért történt, mert "nincs benned semmi nő".
Aztán tovább b.aszogatott, mert nekem jó ideig a stílusom ilyen farmer póló volt, bár színesen öltözködtem és amióta mellem van nem néztek fiúnak, de anyámnak nem tetszett az öltözködésem. Aztán később ilyen 18-19 évesen már megváltozott erről a gondolkodásmódom és elkezdtem csinosan öltözködni, szoknya is, egyberuha, blézer. Volt, amikor tetszett neki de volt, hogy erre is beszólt. "Nem vagy csinos" "nem ez a divat" "miért/kinek öltözöl így ki?" "Ez nem való színházba" "ennyire komoly a fiú (új kapcsolatom) hogy mindig így kell látnia?"
Tehát a lényeg: anyám be akart szólni nekem, tök mindegy, hogy mire, a cél az volt, hogy éreztesse, hogy nem elégedett velem. A te mostoha anyád célja is ez volt. Kapja be.
Nőiesnek öltözéknek általában a szoknya, ruha, blúz, top, magassarkú cipő számít. Ettől még egy így öltözött nő is lehet férfias, vagy simán tapló, illetve egy az általad leirt módon öltözött kimondottan nőies jelenség.
Hogy milyen a stílusod, az a te dolgod, a te döntésed, hiszen a te életedből van szó és az a lényeg, hogy TE jól érezd magad.
Jó, és most felejtsd el az összes választ.
Nőiesnek nem csak a szoknya és harisnya számít!(Harisnyát amúgy manapság a legtöbb holmihoz ciki is hordani)
Hanem a stílus. Farmer póló sportcipő is olyan, hogy megszólal az emberen, ha jó ízlésed van.
Cipőből is vannak emeltebb talpúak, amik segítenek elérni a kívánt tartást, ha az nem jön magától. Jól szabott, jó anyagú, ízlésesen összeválogatott ruhák, és ing farmer sportcipő kombóban is nagyon nőies lennél!
8!
A linkeltek egyike sem nőies öltözködés. Csinos, divatos, kényelmes, laza - de nem nőies.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!