Kezdőoldal » Szépség és divat » Egyéb kérdések » Miért ennyire elítélendő a...

Miért ennyire elítélendő a tetoválás?

Figyelt kérdés

Másfél éve csináltattam életem első tetoválását. Anyukám nagyon ellenezte, nem engedte. Aztán amint betöltöttem a 18-at, húztam a tetoválószalonba. Ott már nem tudott mit tenni, megtiltani főleg nem szóval próbált elriasztani, aztán könyörgött hogy ne, végül pedig hogy kész lett, megszerette :) (Azóta kész a második is)

A nagynéném (anya tesója) viszont egy teljesen más téma. Nagyon közel állunk egymáshoz, és picit mindig is próbált engem nevelgetni, így érthető, hogy a tetoválást sem támogatta. Ő eléggé konzervatív ilyen téren. A minap leült velem úgymond "elbeszélgetni". Elmondta, hogy szerinte mennyire rossz úton haladok, és ilyen tetoválásokkal az életben nem lesz normális munkám( egy felirat és egy farkas van a csuklóimon). Azt mondta, reméli nem tervezek több ilyen "ocsmányságot", meg hogy a tetoválás a r**bancoknak, a lecsúszottaknak, és a börtöntöltelékeknek valók, ők hordanak ilyeneket, és hogy majd engem is el fognak ítélni az emberek.

Engem eddig semmilyen megkülönböztetés, és atrocitás nem ért miattuk, és szerintem a világ most már elfogadóbb ezzel szemben.

Szerintetek tényleg vannak még a nagynénémen kívül akik így elítélik?



2018. okt. 15. 20:44
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
10%

Azért valljuk be, a tetoválás valóban azokra jellemző, akiket felsorolt.

Szerintem nincs is olyan börtönviselt, akin nincs tetoválás, prosti megint.

2018. okt. 15. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
86%
Ahogy lassan átlagember sincs tetoválás nélkül (jó, nyilván durva általánosítás). De a világ egyre elfogadóbb, nem kellene emiatt problémázni. Főleg a csukló tetkó nagyon könnyen "eltüntethető". Alapozó, hajgumi, karkötők, óra...
2018. okt. 15. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
0%

"Ahogy lassan átlagember sincs tetoválás nélkül"


Ugye ez valami vicc? :D

Ez csak egy hóbort, a legtöbben kinövik.

2018. okt. 15. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
0%
Alacsonyabb iskolai végzettségűeknél eléggé elterjedt a tetoválás. Egyébként meg ronda egy összefirkált test.
2018. okt. 15. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
91%

Az előttem szólókkal vitatkoznék. A börtönviselt nem azért börtönviselt, mert tetovált, sőt, manapság a börtönviseltek nagy részének nincs tetoválása. Ha az utcán ott utazna melletted a buszon, nem mondanád meg róla, hogy x évig ült valamelyik börtönben.

Az, hogy manapság divatos, elismerem, de nem divatból kell tetováltatni. Ezt a részt én magam is elítélem. A divathóbortoknak nincs semmi értelme, ahogy a majmolásnak sem. Az, hogy az átlagember, megint nem jó, mivel már nincs átlagember. Vagy ki számít annak? Vannak csoportok, akik a különféle divatok szerint öltözködnek, viselkednek, vannak, akik egy dolog alapján és az is marad. Persze vannak, akik régebben tiritarka ruhákban jártak, mára meg valami egyszerű, nem túl feltűnő lett a ruhatáruk. De akad az ellenkezője is. Ismerek tetovált orvosokat, ápolókat, tűzoltókat, katonákat, rendőröket, hivatalnokokat, mérnököket, tudósokat, szakmunkásokat (pék, cukrász, ács, különféle szerelők, lovászok/lovas tanítók, szakács sokcsillagos éttermekben...stb), tanárokat és a többi. Persze ismerek sok olyat is, akik nem tetováltattak sosem. ÉS? Nincs közöttük két egyforma, legyen az akármelyik oldal. Igen, bizony vannak megkötések, hogy ki hova tetováltathat, hogy manapság is vannak olyan állások, pozíciók, ahol nem látszódhat a munkaruházatban (dresscode alapján előírtak szerint), de ettől még?

Való igaz, a marhaságokon keresztül, mint a külföldi média és a volt kommunista-szocialista rendszer '90 előtt, azt lehetett látni, hogy itthon aki tetovált volt, az vagy munkakerülő hippi, vagy bűnöző. De 150-200 éve még a nemesség körében volt szokás, sőt, a dicső katonáknál, matrózoknál, huszároknál...stb. Alapjanincs dolgokkal dobálózni értelmetlen. Azért tetováltasson valaki, mert az neki tetszik, ő viseli, ő dolga. Megérteném, hogy ha jönne, hogy akkor ő összetetovál téged, felháborodsz, de addig aki ellene van, annak nem mindegy? Miért a külsőségekre kell adni? Inkább ez a nagy baj manapság, hogy az egyik fele a divathóbortból adódóan tulok, a másik fele meg a saját begyöpösödöttsége miatt az. Aki nem akar tetoválást, nem csináltat, aki meg csináltat, az elviseli vele minden kritikáját, negatívumát.

2018. okt. 16. 07:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
100%

"Egyébként meg ronda egy összefirkált test."


amíg magyarország a 4. legelhízottabb ország a világon, nem hinném, hogy a tetoválás olyan sokat ront az összképen.

2018. okt. 16. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
100%
Passz. Én csak itt vettem észre, hogy sokan puffognak, ha másnak tetkója van (de hogy miért bántja őket, arra egyik sem tud épkézláb választ adni). Nekem még csak egy van, sokaknak tetszik, tetszett, egy valaki volt, aki "sírva" kérdezte, hogy miééééért kellett ezt :D
2018. okt. 16. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
100%

Szerencsére édesanyám elfogadó (jó nyilván nem lenne az ha pl a homlokomra varratnék de átbeszéltük a dolgot és nem hülyeséget varratok hülye helyre), igazából kb az egész család, nagymamáim előtt meg eltakarom, ők még egy más korban nőttek fel, nem várom hogy tetszen nekik.

Viszont akik itt is leszólták hogy pfejj ronda... Nektek fizikai fájdalmat okoz ha én varratok? Áruljátok már el miben romlik a TI életetek minősége, miben lesz NEKTEK más hogyha ÉN, a SAJÁT testemre azt varratom ami NEKEM tetszik? Akkor én is belepofázhatok milyen lehet a frizurátok? Vagy hogyan öltözködhettek? Jahogy az magánügy... hm... Akkor miért érzi itt bárki hogy neki bármi jogosultsága van megmondani nekem hogy nézhet ki a bőröm?


Van egy fajta személyes vélemény ami nem zavar, beszélgettem olyannal akinek nem tetszik a tetoválás, nem csináltatna, de szökőévente egyszer lát olyat ami azért szerinte is szép és ami a legfontosabb, nem érzi úgy hogy neki kell megmondani más csinálhat-e. Velük az égvilágon semmi bajom.

De mikor ismerősöm pasija azzal akarta lebeszélni hogy a tetoválás "igénytelen" (wat, egy minőségi tetoválás miben az? abban hogy nem tetszik a vászon amire került?)"undorító" és "nem nőies" (mert egy virág vagy egy pillangó olyan kib...ott férfias ugyebár...) szóval kösz, jól esett, szerintem nem is tudja hogy vannak tetkóim (találkoztunk párszor a sráccal) de azért pontosan tudja milyen vagyok.

2018. okt. 16. 23:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Nekem sem azzal volt a bajom, hogy neki nem tetszik. Hisz én, mint tetovált nem nézem le azt, akinek pl nincs. Akkor miért történik meg fordítva?

Egy egyszerű példa. Nem szeretem a piercinget. Még a köldökpiercing úgy ahogy, de a többi nekem nem. Mégsem szólok be annak akinek van, mert ha ő úgy érzi jól magát, akkor csinálja, örülök neki, hiszen nem vagyunk egyformák.

És a nagynéném érveiben is az dühít a legjobban hogy előítéletes. Eddig nem voltam sem r**banc, sem börtöntöltelék. Mindez változna attól mert varratok magamra? Csak a külsőm változik nem a személyiségem. De örülök, hogy sokan úgy látják, hogy azért már elfogadottabb.

2018. okt. 16. 23:29
 10/12 anonim ***** válasza:

Azért mert lehet hogy neked tetszik de attól még másoknak nem biztos hogy bejön.

Én például azért szakítottam egy lánnyal mert nem jött be az őrjítő sötét tetkója és kiábrándultam tőle. Hiába volt szép meg minden.

2018. okt. 22. 23:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!