Mit tegyek, hogy "leessen a volt pasim álla"?
Novemberben eljegyzésre vagyunk hivatalosak, ahol ott lesz a volt pasim (azóta van másik, tehát nem vagyok egyedül). A helyzet az, hogy nagyon csúnyán viselkedett velem, folyton megalázott, majd a végén, 4 és fél után kidobtam, mert elegem lett, hogy mindig én vagyok a "hülye, kövér (megjegyzem, átlagos 36-38as méret vagyok), undorító senki". Azóta (ez már 2-3 éve volt) nem igazán beszélünk, csak nagy ritkán, akkor is folyton megpróbál beszólni valamit, amivel megbánt vagy azt mutatja, hogy ő milyen fantasztikus. Elég beképzelt és azt gondolja, mindenki csak érte van. Legutóbb mikor beszéltünk azt mondta, a legnagyobb tanulság az volt számára abból, hogy (ÖTSZÖR!!!!) megcsalt, hogy ezután jobb lesz, ha nem mondja el a barátnőinek, mert akkor legalább nem lesz belőle vita.
Szóval, a lényegre térve: arra gondoltam, hogy úgy kicsípem magam az eljegyzésre, hogy leessen az álla és h bánja majd, amit velem tett és lássa mit veszített.
Ehhez kérnék tanácsot akár ruha, smink, haj, öltözet terén, akár viselkedésben, egy két frappáns beszólással, leszereléssel. Ha van hasonló sztoritok, szívesen olvasnám hogy sült el.
Nem célom, hogy visszaszerezzem és a klasszikus értelemben nem tetszeni akarok neki, csak úgy érzem, ha ezt megtenném, akkor elégtételt vennék a régi sérelmeim miatt és végre befogná vagy főne a saját levében.
Szerintem az lesz a legjobb, ha látja, h milyen boldog vagy a pasiddal, ne törődj vele, ha nagyon muszáj, érzed, h szétfeszít, ha tehetsz valamit, akkor jegyezd meg egy közeli ismerősnek, amikor a pasi is hallhatja, h az exed hogy megöregedett, elsatnyult, meghízott, ami épp rá illik.
Amúgy szerintem rossz ötlet a volt pasidnak öltözni, zárd le inkább magadban a kapcsolatot, akkor nem fogsz ilyeneken pörögni.
*érzed, h szétfeszít, h tegyél valamit.
Így akartam írni :)
ha lezártad volna, és nem érdekelne tényleg, akkor nem jutna eszedbe se ilyen hülyeség.
És ez a legnagyobb marhaság amit csinálhatsz igazából. Amint a jelenlegi párod rájön, hogy ott a volt pasid, rádnéz, észreveszi, hogy jobban ki vagy nyalva, mint egyébként, és az jut eszébe, hogy itt és most nem neki akarsz tetszeni. Ezzel megbántod, érzékenyebbek akár helyből dobnak is, az meg az exed előtt bizonyára nagy égés lenne a számodra.
Add azt, aki vagy azóta, és nézz át rajta, gondoljon, amit akar. Ha mégis sikerülne felkelteni a figyelmét, és próbálna rád hajtani, mit csinálnál? Na annak se örülne a mostani, hidd el.
A múlt elmúlt, zárd le magadban az ilyen kicsinyes sérelmeket, mert nem ér annyit, hogy ezen edd magad.
Ha magadat adod, látni fogja, hogy van aki megbecsül, szeret, jobb esetben látja rajtad a boldogságot. Ez nem elég?
hát velem is megesett hasonlo...de én biztos, hogy nem akartam azok után tetszeni neki, vagy hogy leessen az álla, mert totál nem érdekelt, hogy mit gondol rólam, h ő milyen életet él...akkor zárod le, ha már nem akarsz rajta "bosszút állni"...:):):)
23L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!