Sokat változtál gimi utolsó évéhez képest elsős/másodikos egyetemista korodra? (18ról 20) Miben?
Szerintem nagy különbség nincs egy 18 éves és egy a húszas évei elején járó illető között. Legalábbis általában.
Csakis az adott személyen múlik, hogy mennyire ad magára, milyen ruhákat hord stb.
Én az egyetemi évek alatt hol jobban, hol rosszabbul néztem ki. Attól függően, milyen volt a súlyom.
De alapvetően egy huszonéves lány szerintem vonzóbb, mint egy gimis korú, mert addigra nőiesedik, kialakul a stílusa és már nem az a kis "fruska".
Komolyabban gondolkodom, pedig én mindig komoly gondolkodású voltam.:)
A külsőm is változott, régen összefogtam a hajam, most általában kiengedem ill. többféle, változatos frizurát csinálok a hajamból, az öltözködésem is sokkal nőiesebb lett, míg régebben farmer, poló, pulcsi kombinációit hordtam tornacipővel és sportosabb kabáttal, most magassarkút (persze nem minden nap) harisnyával, szoknyával de azért van olyan nap, hogy sportosan öltözöm de egyre ritkábban. Jah és szinte minden nap sminkelek, két éve csak színezett arckrémet használtam és ajakbalzsamot de most alapozót, szemfestékeket, rúzst stb.
Szóval igen elég sokat változtam ez alatt a két év alatt, szépen, folyamatosan, és még biztos fogok is.:)
20/L
Én rengeteget!
Fogytam vagy 10 kilót, megnövesztettem a hajamat, komolyabb és stílusosabb ruhákat kezdtem hordani, és sokkal határozottabb személyiségem lett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!