Kicsit átdolgoztam a honlapom, ez most jónak tűnik. Mi a véleményetek?
Szerintem szép munka! :)
Két javaslatom lenne:
- A nyitóoldalra lehetne több infót kirakni - mondjuk nem tudom mit :) esetleg egy térképet, amin beszínezed az érintett kerületeket + még néhány fontos infót
- Az oldalváltó animációt lehetne gyorsabbá tenni - számomra legalábbis picit sok időt elvesz
túl színes :-D
szerintem is lehetne gyorsítani az effekten, és a térkép se rossz ötlet.
Nem rossz összességében. Amin változtatnék:
1. Az animáció túl lassú, így tolakodóvá, öncélúvá válik. Ha jól sejtem kb. 1 másodpercre van most belőve, én megpróbálnám levenni ennek a harmadára, negyedére.
2. A nyitólapon a képek olyan hatást keltenek, mintha letakarná őket a menüsor. Én tennék némi margót a menüsor és a képek közé.
3. A hosszabb, egy képernyőre ki nem férő szövegnél kissé esetlennek érzem az animációt, mert nem csak felcsúszik a doboz, hanem közben görgetődik is. Én valahogy úgy oldanám meg, hogy lenne egy div overflow-y: hidden-nel, ami kitölti a képernyőt, és ezt animálnám. Ezen belül lenne egy másik div, szintén fixen a képernyő magasságával, ez lehetne görgethető, ha nem fér ki egy képernyőre a szöveg. Ekkor az animáció a külső div-et animálná meg, így a szöveg nem ilyen furán görgetődne fel.
4. Az is kissé zavaró, hogy attól függően, hogy megjelenik a görgetősáv vagy nem, a menüsor kissé ugrál balra-jobbra.
#banner margin-top: -50px kicsit problémás az animáció során, én ezt inkább #slide-zero margin-top jának csökkentésével orvosolnám.
A js/jscript.js -ban, 1000 ms -t mindenütt nyuodtan leveheted 250 -re.
A kontakt formnál egy JS ellenőrzést berakhatnál, az adatok kitöltése, és validitására.
(persze ettől még szerver oldalon is kell ellenőrizni)
Sz'tem annyira kevés infó van az oldaladon, hogy én inkább egy egyoldalas dizájnt használnék.
És egy hiba: időnként sikerült valahogy úgy kattintanom kétszer egy menüpontra, hogy a megjelenített infó visszacsukódott és ott maradt az üres fehér oldal.
Igen a bannernál volt egy kis elcsúszás, köszi hogy szóltatok, sikerült helyrehozni.
A térkép tényleg jó ötlet, tetszik.
Amúgy igen ez a tartalomváltó animáció kicsit érzékeny.
Köszi a véleményeket!
Nekem az első dolog, ami nagyon nem tetszik, hogy URL és history kezelés nincs a weboldalon.
Vissza akartam térni az előző "oldalra", amit már megnéztem a weblapon és máris a Gyakori Kérdéseken találtam magam, hiába nyitottam meg előtte már több "lapot" is a weblapodon. Jelen állapotban csak a főoldalt lehet linkelni. Jó lenne ha minden "lap" külön linket kapna, és Ajax-szal töltenéd be a tartalmakat.
Ezeket ajánlom figyelmedbe:
Most strukturálisan minden egy oldalon van, és ha a tartalom igen nagyra bővül a jövőben, a jelenlegi struktúra nem biztos, hogy a legmegfelelőbb lesz.
Célszerű arra is törekedni, hogy JavaScript nélkül is működjön a weboldal.
Az animáció és a tartalommegjelenítés is kissé bugos. Nekem összejött az is, hogy a Bemutatkozás és Szolgáltatások szépen megjelent egymás alatt.
Az animáció szerintem is túl lassú.
sokkal jobb lett:
Egy ötlet még, kis árnyék a <section> -hoz.
box-shadow: 0px 0px 5px rgba(0, 0, 0, 0.3)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!