Mi a gyógyír arra, hogy ha egy programozó megutálja a programozást?

A hobbi projektet simán félre lehet tenni.

Ha a munka is rossz, akkor is lehet munkát váltani. Volt időszak amikor nekem sem volt kedvem bemenni, de most van egy olyan projekt, ami miatt pénteken nem akartam hazajönni, mert érdekelt.

A programozás megöli az agysejteket, rosszabb mint az alkohol :)

Ki kell kapcsolódni vmi hobby-val, ha ugyse akkor váltani, mást nemigen lehet.

Nekem azok az életszakaszokban ment el a kedvem, amikor teljesen gyakorlatorientált dolgokat kellett csinálnom, vagyis csupán praktikus dolgokat, amiben nem volt semmi általánosabb matematikai, logikai, algebrai vagy egyéb ,,kozmikus'' szépség. Ilyenkor általában Haskell-lel, egyéb deklaratív nyelvekkel kezdtem foglalkozni.

Vagy pedig, paradox módon, pont az ellenkezője felé fordultam, és elkezdtem alacsonyszintű dolgok iránt érdeklődni, a Linux működése, programozása, régi 70-es évekbeli szkriptnyelvek, ed, sed, AWK, bash, perl, m4. Ez is kirángatott a gödörből, mert a hatásuk nyomán elkezdtem custom teszt-keretrendszereket írni, elkezdett érdekeleni a meztelen HTTP, netcat, socat, valamivel később elkezdtem pici, még nemteljesen alkalmazásfüggetlen, de affelé mutató miniframeworköket írni, saját konzollal, tesztfuttatókkal, routerrel, ezek nyomán persze a valódi frameworkök is újra érdekelni kezdtek, Symfony, Silex.

A programozásról ma is vegyesek az érzéseim. Egyrészt a programozás remek alkalom arra, hogy olyan elvekkel, gondolatokkal ismerkedjék meg az ember, amelyek egyébként az egész természetet is áthatják. Szerveződési szintek (mint a biológiában), amelyekből az alsók afféle anyagi szubsztanciát adnak a felsők számára, míg a felsők valami absztraktabb szerveződést és célt ragadnak meg.

Másrészt a programozás egy soha véget nem érő háború az entrópia (Murphy törvényei, ördögök, langolierek, legacy kód, technikai adósság, végső átláthatatlanság) ellen, amiben arathatunk ideiglenes győzelmeket, de a verseny miatt a tanulás sosem áll meg, mindig új dolgokat eszközöket sőt elveket tanulunk, és sosincs végső győzelem.

https://www.youtube.com/watch?v=KobukU3Vw0M

Sokszor tűnik a dolog reménytelennek, de mindig van előbb utóbb ami visszahozza az ember kedvét. A Haskell pl. mindig is érdekelt, főleg mivel kategóriaelméleti, vagyis magas matematikai alapjai vannak, ami meg nem is annyira praktikus hasznossága, inkább az érdekessége miatt érdekelt eredetileg, amit az egyéb természettudományokban hozott (topológia). (És paradox módon végülis a Haskell pont a webfejlesztés terén elég ígéretes nyelvnek bizonyult.)

A kérdésre válaszolva, amikor meguntam a programozást, azokban az időszakokban más felé (matematika, fizika, biológia) fordult az érdeklődésem, de mivel ezek egy részének maguknak is köze volt a programozáshoz (Haskell), vagy távoli analógiákat nyújtottak (biológia), ezét előbb-utóbb mindig újra visszatértem a programozáshoz. Régen a PHP-t elég unalmas nyelvnek tartottam, de később valahogy kiderült számomra, hogy a farokrekurziót leszámítva a legtöbb érdekes deklaratív programozási szemléletet meg lehet valósítani benne, méghozzá erőltetés nélkül (pl. algebrai adattípusokat case class-okkal, a Scala-hoz hasonlóan).