Ha most elkezdek egy általam kitalált sandbox játékhoz terveket rajzolni, készíteni akkor sikerülni fog megtervezni ha ennek tanulok majd ki?
Minden csak elhatározás és kitartás kérdése.
Sok sikert hozzá!
"én lennéka vezérigazgatója!"
na jó, elmúlt nyolc, ágyba..
Minden sikerülhet, ha a tudás, de legfőképpen a kitartás megvan hozzá(már ha olyan apróságokat nem veszünk figyelembe, mint a technológiai korlátok). Elsőre viszont nem érdemes semmi komolyba belevágni, ami működik papíron nem feltétlenül működik élesben, ezért jobb, ha minél kevesebb dolgot kell majd megcsinálni(mert hogy azt valószínűleg meg kell csinálni újra, és újra, sok feladattal ez nem fun).
GTA t csinálni nem egyszerű, már csak a város felépítése is gyilkos feladat(nem az épületek, inkább az utak, kézzel utakat modellezni egy évszázad, generáláshoz meg legjobb tudomásom szerint nincs egy elérhető épkézláb tool sem(se fizetős se ingyenes), kereszteződéseket csinálni szívás(hatalmas szívás). Aztán kell még olyan ai is, ami normálisan tud közlekedni, ez sem apró feladat, a járművek fizikája sem(nem véletlenül basszák el kb mindig), és ha ezek megvannak, a játék maga még akkor sem tart sehol.
> Úgy értettem h én lennéka vezérigazgatója!
LOL.
Első kérdés: hány éves vagy?
Második kérdés: hogyan tervezed összegyűjteni az implementációhoz szükséges néhány millió Forintot? (Tudod, a munkaerőt meg kell fizetned.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!