Mennyire érdemes még weboldalfejlesztést tanulni így az AI korában?
Kb 2-3 éve kezdtem el weboldalfejlesztést tanulni, aztán ugye tavaly berobbant a köztudatba a ChatGPT, mondhatni felforgatta a világot, a csapból is az AI folyik. Sokat beszélnek róla, hogy milyen hatással van a business-re, egyes szakmákra. Ami a programozók munkáját illeti, egyesek azt állítják, hasznos a programozók számára, meggyorsítja a munkájukat, mások viszont azt mondják, el fogja venni a munkájukat, csak azok fognak tudni megélni hosszútávon, akik értenek a prompt engineering-hez (vagyis hogy hogyan kell fogalmazni, hogy az AI jó válaszokat adjon) vagy magához az AI fejlesztéshez. Utóbbira sajnos már láthattunk is példát, az IBM-nél és az Adobe-nál lecseréltek egy pár alkalmazottat AI-ra.
Én személy szerint ezt eléggé aggasztónak találom. Szeretnék weboldalfejlesztő lenni, viszont attól tartok, hogy mire elkezdenék dolgozni a szakmában, már nem lesz szükség a szakmámra, vagy max olyan szinten, hogy tudjak prompt-okat írogatni, és nem úgy, hogy rendesen kódoljak is. Ha már ennyi időt, energiát fektettem a weboldalfejlesztés megtanulásába, akkor már alkalmazni is szeretném a tudásom, nem igazán tetszik a gondolat, hogy egy AI gondolkodjon helyettem, én meg csak úgy üljek és írogassam a promptokat neki. Nekem az ad sikerélményt, ha le is tettem valamit az asztalra, magamtól írtam meg a nulláról egy weboldalt, max egy minimális segítséggel.
Van még rá remény, hogy rendes weboldalfejlesztőként el tudjak majd helyezkedni, vagy inkább érdemes AI fejlesztéssel foglalkozni?
#20
"A te állításodat nem igazolja semmi."
De, tekintve, hogy létező modellekről beszélgetünk és nem arról, hogy te azt képzeled, hogy valaki Skynet-et fejleszt.
"Az AI jelenlegi alkalmazása nem professzionális felhasználás, még akkor sem, ha alapjában profi kódbázisok egészülnek ki ez által."
Sehol nem cáfol, nem ez volt az állításom, tanulj meg olvasni.
"hanem azok a fejlesztések, amelyekről még nem is hallottál, de már léteznek, csak éppen, nem publikusak."
Van ezek létezésére bármi bizonyítékod? Csak azért kérdem, mert azokban a körökben mozgok, ahol ezek a "nem publikus" fejlesztések is megfordulnak.
"Balgaság azt hinni, hogy Microsoft meg Google fajsúlyú cégek majd rojtos havi húsz dollárért"
Nem igazán az. Ezeknek a cégeknek minden megéri, ami feliratkozás alapú. Ehhez képest a windows operációs rendszer egyszeri bevétel.
Valójában adnák olcsóbban is, ha tudnák, hogy lényegesen nagyobb felhasználó bázisra tudnának szert tenni.
Ezt a sok okoskodótól kérdezném aki azt írja, hogy "x éven belül úgysem lesz szükség programozókra mert AI így meg úgy", hogy ez a gondolatmenet mitől pont a programozóknál játszik épp? :D
Tételezzük fel, hogy eljut olyan szintre valaha is az AI egy jövőben, hogy egy fejlesztőre sem lesz szükség. De akkor attól a ponttól kezdve mi lesz az az emberi szakma amire szükség lesz és ne tudna az AI meg csinálni?
Mitől ne tudna pl. egy taxisofőrt, grafikust, fordítót, ügyvédet/jogászt vagy kb bármi mást helyettesíteni ha egy fejlesztőt igen? Mert nehezen látom azt, hogy ha egyszer tényleg befellegezne a programozóknak akkor kb az összes másik szakma mitől menekülne meg az AI elől.
Millió munkakör és szakma van amit hamarabb le tudna cserélni teljesen az AI mint a programozókat, de mégis azt látom, hogy erre a területre vannak sokan ráfixálva.
Olyan meg, hogy "mindenki munkáját" elveszi, azért nem lesz, mert ha senkinek nem lesz munkája, akkor egyáltalán nem is lesz vásárlóerő, összeomlik a piac, a gazdaság és ez ellen pont a nagy cégek tiltakoznának.
Amikor a lovat, ökröt kiszorította a belsőégésű motor, az sem máról holnapra történt, de hogy megtörtént, az nem vitás.
Az AI sem két nap alatt fogja a munkavállalókat utcára tenni, de hogy megteszi ezt minden olyan területen, ahol erre lehetősége lesz az AI gazdájának, az sem kérdés.
Pár tíz éve még emberek hegesztették, illesztették össze és festették le az autókat, ma pedig IPARI robotok dolgoznak helyettük.
A grafikusok, mivel a műcészet nem tartja el őket, ipari vonalon próbálnak megélni. Azaz, próbáltak, eddig. Ma az AI támogatott grafika, design olyan szinten túllő bármelyikükön produktivitásban, sebességben, hogy esélyük sincs a piacon.
A profi, hivatásos műfordítók most kezdenek ébredezni, ágálni az AI alapú fordító-gépek ellen.
És ez még csak a korai kezdet.
Az AI úgy veszi át a terepet, úgy nyomul be az életünkbe, hogy észre se vesszük.
#24: ...és ez a piaci ár szép lassan kezd is alakulni. A mai naptól a legújabb ChatGPT modell már havi 200 dollárba kerül. Ezt még sokan ki fogjuk fizetni itt a csóró Európában is, de közeleg a fájdalomküszöb, ahol mi már nem tudjuk nevetve kitermelni a még tutibb, még önállóbb, még okosabb modell árát, míg a 2-3-5x annyit kereső amerikai barátaink simán.
Eddig se azonos pályán versenyeztünk, de gyanítom hogy egyre jobban fog az erősebb javára lejteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!