Mennyire érdemes még weboldalfejlesztést tanulni így az AI korában?
Kb 2-3 éve kezdtem el weboldalfejlesztést tanulni, aztán ugye tavaly berobbant a köztudatba a ChatGPT, mondhatni felforgatta a világot, a csapból is az AI folyik. Sokat beszélnek róla, hogy milyen hatással van a business-re, egyes szakmákra. Ami a programozók munkáját illeti, egyesek azt állítják, hasznos a programozók számára, meggyorsítja a munkájukat, mások viszont azt mondják, el fogja venni a munkájukat, csak azok fognak tudni megélni hosszútávon, akik értenek a prompt engineering-hez (vagyis hogy hogyan kell fogalmazni, hogy az AI jó válaszokat adjon) vagy magához az AI fejlesztéshez. Utóbbira sajnos már láthattunk is példát, az IBM-nél és az Adobe-nál lecseréltek egy pár alkalmazottat AI-ra.
Én személy szerint ezt eléggé aggasztónak találom. Szeretnék weboldalfejlesztő lenni, viszont attól tartok, hogy mire elkezdenék dolgozni a szakmában, már nem lesz szükség a szakmámra, vagy max olyan szinten, hogy tudjak prompt-okat írogatni, és nem úgy, hogy rendesen kódoljak is. Ha már ennyi időt, energiát fektettem a weboldalfejlesztés megtanulásába, akkor már alkalmazni is szeretném a tudásom, nem igazán tetszik a gondolat, hogy egy AI gondolkodjon helyettem, én meg csak úgy üljek és írogassam a promptokat neki. Nekem az ad sikerélményt, ha le is tettem valamit az asztalra, magamtól írtam meg a nulláról egy weboldalt, max egy minimális segítséggel.
Van még rá remény, hogy rendes weboldalfejlesztőként el tudjak majd helyezkedni, vagy inkább érdemes AI fejlesztéssel foglalkozni?
Nincs remény ilyesmire. A weboldal fejlesztőket a leghamarabb fogják felállítani, és ez a sors vár a komolyabb dolgokkal foglalkozókra is. A backend, a HW közeli programozás, de még az AI fejlesztés is halálra van itélve. Legalábbis a humán alapú fejlesztéseké. A programozó társadalom megásta a saját sírját akkor, amikor az AI fejlesztésekbe beleállt, legalábbis szakmai értelemben.
https://www.gyakorikerdesek.hu/szamitastechnika__programozas..
Ne aggódj emiatt. Én használom az AI-t (jelen esetben GitHub Copilot-ot), de hogy helyettem írja meg a kódot az iszonyatosan messze van.
Egyrészt kell ember, aki az AI hülyeségeit kiszűri vagy magát az AI-t fejleszti. A gyári robotizáció korában is dolgoznak emberek a gyárban, nem véletlen... Inkább fogalmazzunk úgy, hogy inkább átalakul. De, hogy ez ténylegesen bekövetkezzen, hogy a jelenlegi tudásomat és emberi logikus következtetésemet helyettesítse az NAGYON MESSZE VAN!
Nyilván most lovagol rajta a piac, mert Hype van. Csak ez hangosabb, mint a legutóbbi másik hype, mint a CI/CD vagy a Cloud a maga korában. Majd ezután jön egy másik hype, aztán kiderül nagyobb volt a füstje mint a lángja.
Az AI inkább egy eszköz. GPT kora előtt és létezett másfajta AI. Továbbá a GPT modellek képtelenek a logikára és konkrét következtetéseket levonni. Csak be van tanítva sok adattal, és statisztika alapon írja a szavakat. Ezért is tud "hallucinálni".
Szóval, ne félj, nem harap. Meg az IT világa hétről-hétre változik (új verziók, technológiák, módszertanok, ...) amit egy jó szakember letud követni. Nehogy már egy nyavalyás chatbot egye meg reggelire. :)
Joggal találod aggasztónak. Huszonéve programozok, 17 éve pénzért, és soha semmi nem döbbentett le és villanyozott fel annyira zsigerien, mint a Copilot. Újra beleszerettem a fejlesztésbe, és a munkaidőmből próbálok ismét minél többet ezzel tölteni, de kicsit olyan, mintha kokainnal tolnám. Érzem, hogy jön még kutyára dér.
Nem tudom, hogy #3-as mire gondol, amikor a CI-hoz meg a felhőhöz hasonlítgatja -- szerintem ez teljesen más dimenzió már most is, és nem úgy eszköz, ahogy azok. 5 év múlva meg a jóég tudja, bár tippem azért van...
Lelkiekben felkészültem a robot overlordjaink általi lecserélésre, és szerencsére nagyjából pénzügyileg is. Te gondolom nem, így a helyedben én biztos nem a számítástechnikára tenném fel a tétet.
Az AI fejlesztést felejtsd el, minden hülyegyereknek ugyanez a nagy terve, de párezer helyért megy a harc.
"Van még rá remény, hogy rendes weboldalfejlesztőként el tudjak majd helyezkedni, vagy inkább érdemes AI fejlesztéssel foglalkozni?"
Ha azt mondom, hogy igen, akkor félreteszed a 2-3 éve elkezdett webfejlesztéssel kapcsolatos tanulmányaidat, majd leteszed a matematikus / statisztikus PhD-t 9 év alatt (BSc - MSc - PhD) hogy valóban el tudj helyezkedni a szakmában, vagy mégis hogy gondoltad?
Az AI jelenleg pair programming-ra alkalmas és valószínűleg hosszútávon is ez lesz. Vannak cégek, akik konkrétan szólnak, hogy ők nem akarják, hogy olyan terméket kapjanak, amit AI fejlesztett.
Szóval az nem reális, hogy Béla helyett holnaptól BélaAI fog dolgozni. Viszont az igen, hogy egy AI asszisztenssel mindenki 20%-kal produktívabb és akkor 20%-os leépítés jön.
"Szóval az nem reális, hogy"
Tegyük hozzá: szerinted. Csak hát, az idő téged már jócskán meghaladott. A fejlődés nem áll itt meg és amit te látsz, az csak a dolgok publikus része. Van egy rakat dolog, amiről az ismereted zéró.
Itt prüszköltök valamin (ChatGPT), ami még csak nem is programozásra lett kifejlesztve. Ráadásul, az eredeti szándék szerint még open source is lenne.
Tok-vonó, ennyi a képetek az egész AI-ról és ebből próbál a magadfajta az egész világra vonatkozó, általános érvényű megállapításokat tenni. Nevetséges.
Próbáld meg elképzelni, hogy mi mehet a kormányközeli fejlesztések területén. Pláne olyan helyeken, ahol transzparencia nem is létezik, mint Oroszország, Észak-Korea, Kína, stb. Vagy a pénzben fürdő közel keleti államokban mint Katar, Arab Emirátus (Dubai), stb.
Price history for Intel Core i7-11700 $439 to $220
Price history for Lexar ARES RGB 32GB (2x16GB) DDR5 7200 $478 to $202
Ez a durva, hogy ket ev alatt a vas ara felezodott.
Ami annyit jelent, hogy 5-7 ev mulva az AI-ra aldozhato szamitasi kapacitas,
azonos koltsegnivo mellett legalabb tizszer annyi lesz, mint ma. Ez pedig
AI területen egy nagysagrend kulonbseg.
Eselyes, hogy az AI, kb 4 ev mulva mar maga fogja fejleszteni sajat magat.
Mindössze a teszteléshez, annak is csak egy részéhez lesz szüksége emberre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!