Egy programozó mennyire ért gép hardverèhez?
49: Megkerestem neked azt a mondatot amit te már képtelen vagy vissza keresni: "Mutass nekem bármit, amit assemblyben kódolnak x86-on."
Ezek alapján ismét bizonyítottad a totális hozzá nem értésedet és totális szenilitásodat, mert fentebb azt állítottad, hogy a Raspberry PI az x86 architektúrás. Hát ebben irtózatosan tévedsz mert az ARM-ra épül. Egy egészen más világ. És attól, hogy van rá linux még nem következik, hogy x86. Irtózatosan le vagy maradva. És irtózatosan ostoba vagy.
38: Nézd, öreg.
Azért nevezlek így, mert ha te 1972-ből hozol példákat, akkor olyan vén lehetsz, akinek a télapó is csókolommal köszön. Én viszont PC-vel kezdtem gyerekkoromban, mivel a commodore, amit valaki más is említett, akkoriban már egy meghaladott cucc volt. Azoknak a shit nyolc bites gépeknek csak az tudott örülni, akinek még olyan sem jutott. Ennyit az én koromról. Tudod, attól én semmivel nem leszek öregebb, hogy te ezt próbálod sugalmazni rólam.
Te viszont egy igencsak vén, szenilis kecske lehetsz, mert ami keveset tudsz, azt is nagyon-nagyon rosszul.
6502, z80, 8051. Ezek a processzorok örökzöldek, ma is használatosak, gyártják őket. Építenek rájuk és belőlük. Ráadásul, olcsók. Csak a z80-ból manapság úgy hetven millió darab lehet klf raktárak mélyén, és ezeket meg lehet vásárolni nagyobb tételben úgy 200 HUF/db áron. És ahova nem kell ennél több kraft, oda tökéletesen megfelelnek, z80@20Mhz kevesebb mint negyed wattal elvan. Vagy hogy képzelted vén marha? Te majd fingasz egyet és rohannak kukába hajigálni őket? Ezek erkölcsi avulása amúgy is sokkal lassabb a PC-kbe pakolt processzorokénál. De ezt a vonalat itt el is vágom, mert te ehhez roppant hülye vagy. Pontosabban mondva, ehhez is.
A hazudozáshoz viszont sajnos nem. Meg is kérlek, rólam a jövőben ne tégy olyan állításokat, amelyek nem igazak. Pl.: Én soha nem állítottam, hogy a pascal lenne minden nyelvek legjobbika. A pascal egy remek, nagyon jól tervezett tanulónyelv, ami ipari környezetben is lazán megállja a helyét. Ennyit állítottam, nem azt amit te bekamuzol ide, vén, rosszindulatú szartartály.
Egyébként: A pascal jósága éppen ott nyer igazolást, hogy mennyire drágán mérik. Attól hogy te, csöves, bozótlakó nem tudod megfizetni, még nem lesz rossz. Persze, van a pascalnál jobb, de a lényeg nem ez, hanem az, hogy rólam ne hazudozz a jövőben, mert ha nem a holdon laksz, akkor bizony ráfázhatsz. Remélem annyira demens még nem vagy, hogy ne lennél képes a szavaim értelmét felfogni, hasznosítani, a magad javára.
A Javaról szintén ne ugass hülyeségeket. Végigéltem a Java erőltetett menetét, el is ment tőle a kedvem, egy életre. Nem vagyok kiváncsi a te ezzel kapcsolatos birkaságaidra, kitalációidra, hazugságaidra.
Egy jó tanács: nehogy összekeverd a xanaxot a botox-szal, mert akkor ne csodálkozz, ha a borotválkozó tükörből, egyszer csak valami zsibbadt arcú vénasszony tekint vissza rád.
Hát lehet, hogy PC-vel kezdted gyerekkoroban, de nem léptél ezen túl. És nem, nem vagyok öreg, csak volt szerencsém olyan helyen tanulni az operációs rendszerekről ahol nem a Tannenbaum könyv volt az egyetlen tankönyv, és nem az volt az oktatás, hogy számítógép=x86 architektúra, és az operációs rendszer a MS Windows és a *n*x (unix, minix, linux és társaik), hanem tanultunk mindenféle operációs rendszrekről, azok történetéről, használatáról, hogy melyiket miért és mire használták, használják. Hogy ez neked kimaradt, vagy kiesett az a Te szegénységed. És a válaszaidból is látszik, hogy számodra a programozás valami misztikus dolog mint az 1960-as években volt.
"Tudod, attól én semmivel nem leszek öregebb, hogy te ezt próbálod sugalmazni rólam." akkor ezt a gondolkodásoddal is be kéne bizonyitanod. Mert amiket állítasz, azok max. 50 évvel ezelőtt voltak igazak (pl. az, hogy minden programozónak kívülről kell tudnia az összes regiszterét a processzornak, a RAS és CAS időzítéseket /és ha véletlenül nem x86-PC-n fut a programja, hanem valami RISC-en és más a memória szervezés akkor mi lesz, te korlátolt szenilis vén h*lye/.
Eredeti Z80-at már nem találsz. Többször lett korszerűsítve de ez már nem ugyanaz mint az eredeti. És az hogy valakik még gyártják ilyen-olyan okok miatt még nem jelenti azt, hogy korszerű. Totálisan elavult kb. 20 éve. Mutass egyetlen egy olyan alkalmazást ami 5 éven belül készült, és Z80-ra épül, és legalább 10 000 db-ot eladtak belőle. Nem korszerű. Vannak útódai ezt senki sem állította (pl. Z80 kompatibilis mikrokontroller, de az nem Z80 csak arra épül.).
6502: Szintén ugyanez. Már az eredeti gyártó cég sincs meg, meg annak a jogutódjának a jogutódja sem.
Hogy a 8051 hogyan kerül ebbe a felsorolásba nem tudom. Ebből látszik, hogy fogalmad sincs miről beszélsz. Az eredetit már évek óta nem gyártják, klónjai és továbbfejlesztései léteznek különböző cégeknél. És már többször leírtuk, hogy ne keverd egy általános célú számítógépet egy mikrokontrolleres beágyazott rendszerrel. Mert totálisan másról beszélünk. Arról nem beszéltünk a fenti kérdés alatt, hogy mi van a mikrokontrolleres és beágyazott rendszerekkel, sőt azt el is ismertük, hogy igen ehhez kell hardver ismeret, de ezeket nem is az ÁTLAG programozók programozzák. De ezt te totálisan nem vagy képes felfogni.
Pascal: Tényleg nagyon jó lehet, ha alig használják ma már. És pont a Pascal az ami ellentmond neked. Mert a Pascalt pont úgy találták ki, hogy a programozónak ne kelljen ismernie a hardvert. Szóval már saját magadnak is ellentmondasz, mert fel sem fogod, hogy ezek a dolgok összefüggenek.
Mit hazudtam a Java nyelvről? Kérem tételesen bizonyítsd, hogy bármi is hazugság lenne arról amit írtam a JAVA-ról. JAVA minden releváns forrás szerint jelenleg a 2.-3. legnépszerűbb, legelterjedtebben használt nyelv. Hogy téged ez a tény nem izgat és hazugnak állítasz be az a Te totális hozzá nem értésed bizonyítéka.
És az, hogy te nem voltál képes felfogni a JAVA működését és "elment tőle a kedved" az pont azt bizonyítja, hogy teljesen alkalmatlan vagy erre a pályára. És valószínűleg igen korán kezdődőtt nálad az időskori elbutulás. Vannak ilyen emberek.
"azok max. 50 évvel ezelőtt voltak igazak (pl. az, hogy minden programozónak kívülről kell tudnia az összes regiszterét a processzornak"
Hát, pedig ez a minimum. Itt látszik, hogy csak egy nagy pofájú tudatlan, nulla vagy. Ugyanis, aki nem ismeri egy proci regisztereinek számát, azok szerepét, az nem képes asm-ben programozni sem azt.
Írod:
"Eredeti Z80-at már nem találsz. Többször lett korszerűsítve de ez már nem ugyanaz mint az eredeti."
Még ehhez is hülye vagy? Mit keresel te itt? Csak a birkaságokat szórod ide. Attól, hogy egy procit revizionálnak, vagy más csíkszélességen gyártanak, még eredeti marad, te ostoba f.sz.
6502? - Miről ugatsz? A western design center gyártja a cmos és revizonált variánsokat. Meg a 16 bitest is. Olvasd, birka:
"A 6502 processzor egy változata még ma is kapható, az eredeti 40-lábú DIP tokozásban: a WDC cég W65C02S6TPG-14 sz. csipje pin- és szoftverkompatibilis az 1975-ös elődjével, ám 14 MHz-es órajelen fut"
De alacson frekin üzemelő, régi 65C02-ből is van még néhány millió darab itt-ott.
Ezt írod:
"Hogy a 8051 hogyan kerül ebbe a felsorolásba nem tudom."
Úgy, kedves kócsag, hogy mai napig a tananyag része, a mai napig gyártják és forgalmazzák ezer féle változatban. Az atmel cég is gyártotta. Ha nem lennél olyan hülye, mint amilyen, akkor ismerős lenne legalább az AT89c51/52.
Aki beágyazott rendszerek területén kicsit is otthon van, az az MCS-8051-et, -8052-t ismeri jól, mert ez a mikrokontrollerek alfája, etalonja. Te viszont seggfej, nem tudod, mert egy szar, tanulatlan kontár vagy. Olvasd:
"A MCS-51 kompatibilis processzorok jelenlegi szállítói között több mint 20 független gyártó található, közöttük az Atmel, Infineon Technologies, Maxim Integrated Products, NXP, korábban Philips Semiconductor), Microchip Technology, Nuvoton (korábban Winbond), ST Microelectronics, Silicon Laboratories (korábban Cygnal), Texas Instruments,stb.
Az eredeti Intel gyártású csipek igen népszerűek voltak az 1980-as években és az 1990-es évek elején; a továbbfejlesztett, binárisan kompatibilis származékok még ma is azok."
Ezt is te vakkantottad:
"sőt azt el is ismertük, hogy igen ehhez kell hardver ismeret, de ezeket nem is az ÁTLAG programozók programozzák."
Meséld már el, mi az, hogy nem átlag programozó? Mondtam már, nincs hülyék egyeteme, gyokér.
Ostoba senki vagy, nem érsz egy kalap szart sem. A tudásod az ural, tpa meg a franc tudja milyen régi, shit számítógépek portorolgetése kozepette felcsipegetett információmorzsák, semmi egyéb.
Nem kell hardver ismeret? Hát akkor az ascii tábla micsoda, f.szfej? A billentyűzet scan kódjai micsodák? Bármelyik, piacon ténfergő oregasszony tudja ezeket, igaz?
Megszakításhoz rutint hogy ír az, aki azt sem tudja mi az az IRQ?
A fordítókat akik írják, azok nem csak ismerik a hw-t, a procit, hanem ráadásul k.urva jól ismerik, az utolsó zugig. Ezért is képesek olyan jó fordítókat írni.
A stack használatához talán nem kell ismerni annak műkodését?
Egy emulátort fejleszteni, hogy áll neki egy magadfajta, hw ismerettel nem bíró ember? Hát sehogy. Ezért nem is kellesz sehova.
A pascal procedurális változatát ma már nem sokan használják, ami talán nem csoda.
A ma használatos object pascal / delphi viszont tizennegyedik a tiobe listán, hugyagyú.
Amit ugattál, az annyi, mintha én nem a c99-et venném alapul, hanem a 19 kulcsszavas ős C-t, amit már ezer éve nem használ senki.
Egy programnyelv is él, változik ám, farok. Csak te maradsz olyan buta mint voltál.
És ha a pascal olyan rossz lenne, ahogy te károgod, akkor nem fejlesztenék és nem venné a kutya sem. De veszik, akár másfél milláért is, ráadásul éves licenszdíjat is fizetnek a használatáért. Mondjuk így nem is csoda, hogy kevéssé népszerű.
Most pedig kotródj, engem pedig felejts el, egy életre.
A sértéseket leszedem a válaszodból (bár akkor nem marad semmi). De jó lenne ha kicsit vissza fognád magad. Valahol szerintem az sem véletlen, hogy az összes(!) válaszod ebben a kérdésben is 0%-os. Ez csak jelez valamit, hogy nem én vagyok az aki teljesen hülye a témához hanem Te.
Az, hogy mit jelent az, hogy átlag programozó azt a szakma eldöntötte. Az átlag programozók azok akik a felmerülő programozási feladatok nagy részét végzik. Ez most jelenleg kb. a Tiobe lista első 5 helyezetje (55%-ot ez adja). Ők az "átlag programozók" akik átlagos munkákat végeznek. De ha megnézed (bár feltehetően felfogni nem vagy képes, mert számodra a világ 8 bites INT-ből áll) a listát azok a nyelvek ahol tényleg kell ismerni a hardvert (pl. Assembly, Ladder Logic, esetleg még a LabVIEW /bár az egy elég speciális nyelv/) összeségében 2%-ot ad! Érted kettő azaz 2% hát az minden csak nem átlagos. Az összes többi 98%-hoz nem kell mély hardver ismeret. Nyilván aki ebbe a 2%-ba esik nekik kell. De ezt pofázzuk itt neked kb. 3 napja legalább 5-en, de nem fogod fel. Csak kötözködsz, személyeskedsz és anyázol.
De konkrátan még nem írtad le, hogy szerinted mi a tévedés (bocs hazugság) abban amit írtunk a JAVA-ról ami jelenleg a 3. helyezett a listán. Helyette a 271. nyelvvel jösz itt folyamatosan, hogy mennyire korszerű.
" És már a legelejétől írtuk, hogy a programozóknak akik NEM beágyazott rendserkkel foglalkoznak nem kell mély hardver ismeret."
Kussol már be te állat. Az EGYETEMEN/FŐISKOLÁN nem foglalkozik a hallgató semmivel, mégis, ott tanul a 8051-ről. Tanulja a villanymérnok is, meg a mérnokinfós is. Attól totál függetlenül, hogy az iparban mit fog csinálni, web-et vagy mást. Érted már te tudálékoskodó, tanulatlan, vén gennyzsák?
És akit megbíznak azzal, hogy egy script nyelvet dobjon ossze, valami speciális célra, annak is kell hw ismretet, mert anélkül nem fog neki menni, nem fogja tudni megírni, max a felmondását.
És itt nem kicsi vagy nagy hw ismeretről van szó, nem érdekel a félrepofázásod surmókám, húzz el mert hülye vagy, de szornyen.
"Tanulja a villanymérnok is, meg a mérnokinfós is." És közülük kiket neveznek programozónak? De őszintén. Egyik szakmanévben sem látom a "programozó" szót. És fogj vissza mert kezdesz nagyon elszállni. És értsd már meg, hogy a programozó nem egyenlő villamosmérnökkel, illetve programozó nem egyenlő mérnökinfóval. Szándékosan torzítasz és kiemeled azt amit már többször leírtunk, de egyikük se programozó szakra jár. Az, hogy írnak programokat (később) az egy dolog, hogy megvan az alapképzettségük, hogy programozzanak és programozói munkakört tölthessenek be. Más kérdés, ha valóban értenek a szakmájukhoz (főleg a vill.mérnökök) nem fognak elmenni programozónak mert vill. területen kcisit többet lehet keresni. De lépj már túl a mérnök területen. És nézd meg, hogy milyen programozók dolgoznak. És próbálj gondolkodni ha még képes vagy rá.
"ogy egy script nyelvet dobjon ossze, valami speciális célra," És ehhez minek a hardver ismeret? Max. oprendszer ismeret kell. Az erősen oprendszer és ezáltal hardver függő scriptnyelvek már régen kihaltak (bár egy pár ott van a tiobe indexen beelőzve a kedvenc 271. helyen lévő Pascalodat).
Ma az az irány, bár lehet, hogy a 8 bites világodba ez nem fér bele (nem a beágyazott rndszereknél mert az totál más terület, mint már többen leírtuk), hogy oprendszer és hardver független programokat célszerű írni, mert annyi féle hardver és oprendszer van mint égen a csillag, és ha vlaki nem akar 1000x fejleszteni akkor célszerű valami ilyen megoldást választani.
A Western Design Center tervezte és gyártotta a 65C816 processzort, a 65C02 16 bites utódját. A 65C816 volt a rendkívül népszerű Super Nintendo Entertainment System és az Apple IIGS számítógép processzora.
Ugyancsak a Western Design Center gyártotta a 65C802 jelű processzort is, ami egy 65C816 magot tartalmazott, címtere 64 KiB volt, és a tokozása megegyezett a 65(C)02 processzoréval. A 65C802 beilleszthető volt egy 6502-es alaplapba, és ott 65C02-ként működhetett. Ebben a processzorban szoftverből lehetett konfigurálni a 16 bites akkumulátor és indexregiszterek használatát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!