Kezdőoldal » Számítástechnika » Internet » Mit gondoltok a Mailbox.hu-ról...

Mit gondoltok a Mailbox.hu-ról, és főleg arról, hogy mennyire lenézők és sértők a felhasználókkal szemben?

Figyelt kérdés

Aki nem ismerné a sztorit: adott egy eleinte kis, ingyenes e-mail szolgáltató, a Mailbox.hu. Miután egymaguk nem bírták a terhelést, ezért a Google-tól béreltek mail tárhelyet. (Azaz ugyanaz volt, mint a GMail.)

Aztán a Google megemelte a tarifát, ők meg visszaváltottak a saját szolgáltatásukra.


De mindezt úgy állították be, hogy semmi fennakadás nem lesz, minden tökéletesen fog működni. Hitegettek mindenkit, hogy a váltás napján azonnal működni fog az új rendszer, sőt, az addigi leveleidet egyből be is importálhatod (máshol ezzel nem is a felhasználónak kéne foglalkozni), aztán ebből semmi nem valósult meg.

A tárhely 100 MEGAbájt !!! volt, és 5 napig be se lehetett lépni. Akkor mérték csak fel, hogy mekkora is lesz a terhelés, pedig piedesztára emelték magukat, hogy ők már fél éve erre készülnek, és a létező legjobb mérnökök dolgoznak náluk.

100 megabájt! Úgy, hogy 5 napig még a belépés sem működött. Azóta megnövelték 1 gigabájtra, se ez is semmi a GMail 15 gigájához képest.


A legnagyobb probléma viszont az, ahogy a felhasználói panaszokat kezelik. Arrogánsak, lenézők és nincs rá jobb szó, bunkók. Több panaszos felhasználót is becsméreltek, aki békés, normális hangvétellel írt, arra is ráfogták, hogy k*csögözik, és volt, akit nemes egyszerűséggel lebunkóztak.

Hazudtak, és még ők viselkednek ilyen primitíven másokkal.


De úgy összességében: mit gondoltok erről a "kedves", "szeretni való", "jó" szolgáltatásról?


2015. jún. 8. 12:42
1 2 3
 11/24 anonim ***** válasza:
#8: Nem akadok ki, mert nem vagyok rákényszerítve, hogy használjam a szolgáltatásukat. Te is annyit tudsz tenni, hogy elfelejted őket és a továbbiakban nem tömöd a zsebüket.
2015. jún. 8. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/24 Tengor ***** válasza:

A Google a fiók mellé egy elég rendes infrastruktúrát épített. Be tudsz jelentkezni különböző szolgáltatásokra a Google fiókoddal, nem kell még egy regisztrációt csinálni, csak azért hogy valahol hozzászólj v. valamihez hozzáférj.

Biztos a Freemail is stabil, de minek azt használni, ha ugyan annyiért, többet is kapsz?

2015. jún. 8. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/24 Dr. Kangörcs válasza:

#10: Akkor nagyon sokunknak volt irtózatos mázlija, mert te vagy az első, akitől ilyen rémtörténetet hallok. Esetleg megosztanád a teljes sztorit? Persze, ha ez azért történt, mert fél évig rá se nézett, akkor talán nem a freemailt kéne hibáztatni.

A spamek mennyiségében tényleg a Google veri a freemailt, de csak kb. 20-30%-kal érkezik a freemailbe több, amit ennyire én nem dramatizálnék túl. Az igazán aranyos az volt, amikor a Google spamszűrője előzékenyen a Vatera leveleit is a spambe rakta.

#12: A különböző oldalakon elérhető Google-belépés meg egyrészt a jelentéktelen kategória, másrészt meg az adott weboldalon is múlik, hogy implementálják-e ezt a fajta belépési módot. Például gyakorikérdésekre is kénytelen voltam regisztrálni, mert hiába az a nagyszerű infrastruktúra, nem lehetett vele belépni. Persze nem is akarnék, jobb szeretem a rendes regisztrációt, amihez mindössze egy e-mail cím kell, vagy még annyi sem, meg egy jelszó.

Hidd el, nem olyan megerőltető dolog. ;-)

"nem kell még egy regisztrációt csinálni, csak azért hogy valahol hozzászólj"

De. Mondjuk ha egy Origo-s cikkhez akarok kommentárt fűzni, muszáj regisztrálnom, hogy hozzászólhassak. Ha itt akarok kérdést feltenni vagy hozzászólni, muszáj ide regisztrálnom. Ha egy blog.hu-s írásra akarnék reagálni, oda is regisztrálnom kell. Ha időképen észlelni akarok, oda is regisztrálni kell.

Szóval az állításod egyrészt óriási torzítás, másrészt pedig nem okoz akkora elviselhetetlen többletterhet, hogy regisztráljak egy oldalra. Nem olyan dologról van szó, amit naponta 40-szer kell végrehajtani. Egyszer regisztrálsz egy oldalra, onnantól az oldal fennállása alatt soha többé nincs vele probléma.

Megint csak azzal állunk szemben, hogy kiemelünk egy mellékes dolgot, azt jól felnagyítjuk, és azzal érvelünk.

Egyébként sem vagyok híve, hogy egy szolgáltatást regisztráció helyett egy másik szolgáltatással vegyük igénybe, a hagyományos név+jelszó még minidg biztonságosabb, a jelszó bepötyögése meg nem okoz elviselhetetlen többletterhet.


Arról meg hallgassunk nagyokat, hogy a gmailben nincs normális mapparendszer (jójó, vannak címkék helyette, van, akinek ez tetszik, ízlések és pofonok...), és még a visszaigazolás kérését sem tudták benne megoldani. Pop3 meg van, de ha valami oknál fogva két gépről is pop3-mal akarnád elérni a fiókodat, nem fog menni, mert amit egyszer már letöltött, még egyszer nem fogja. Az elküldött leveleket meg lazán bedobja a beérkezettekbe, de sebaj. Az imap kapcsolata meg legendásan lassú a többi szolgáltatóhoz képest.


Nem vagyok freemail-ügynök, mielőtt ezzel megvádolnátok, de az, hogy X-nél kiemeljük a pozitívumokat, és a legapróbb extrát is mindent elsöprő előnynek állítjátok be, a másiknál meg minden csak a negatívumokat emeljük ki, de a legapróbbat is úgy tüntetitek fel, mint ha attól már az egész egy használhatatlan sz*r lenne, na, ez a fajta kettős mérce nem tetszik.

2015. jún. 8. 22:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/24 Tengor ***** válasza:

#13, nem állítottam, hogy minden oldalon be lehet jelentkezni, de ahol igen, ott kényelmes. Ebben nincs semmi csúsztatás, ez így van. Persze csak egy példa volt, írhattam volna a Drive-ot, Calendart, Play-t és egy halom mást is, amit használhatsz a Gmail regisztráció után.

Ezeknek nincs köze a levelezéshez, viszont mint írtam, hogy ha egyszer a G-ra regisztrálsz, akkor kapod ezeket is...

2015. jún. 9. 06:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/24 anonim ***** válasza:

De igen, az az email szolgáltató, ami gyakran órákon keresztül elérhetetlen, átengedi az összes spamet (sőt, rak is hozzá), megengedi a fertőzött linkek megnyitását, eltünteti a leveleket, az egy használhatatlan sz*r.


A nővérem öt éven át naponta százszor használta a freemailt, üzleti és magáncélra egyaránt. Aztán egyszer csak eltűnt az összes valaha írt és kapott levele. Napokig küzdött a supporttal, aztán annyit mondtak, hogy nagyon sajnáljuk, ez ingyenes szolgáltatás, így tetszett járni. Még jó, hogy egy txt fájlban tartotta az összes e-mail címet, mert milliókat bukhatott volna rajta.


Ugyanez volt pl. a Freeblog-fiaskóval is, mikor több ezer ember blogbejegyzései törlődtek, ráadásul a cég hazudott arról, hogy mindennap mentik őket. Én ezek után egyetlen ingyenes magyar szolgáltatásban sem bízom.

2015. jún. 9. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/24 Tengor ***** válasza:
Jól látom, hogy a freemail webes felületén nincs HTTPS?
2015. jún. 9. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/24 anonim ***** válasza:
#16: Jól látod.
2015. jún. 9. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/24 anonim ***** válasza:

Én is elmondanám a véleményemet a témáról.

Kétségtelen, hogy a GMail megbízható és jó szolgáltató, talán náluk a legjobb a spamszűrés, bár már okozott kellemetlenséget, hogy olyat is spamnak tartott, ami nem volt az. A mapparendszert én is hiányolom, viszont a címkék nem rosszak.

A Google-fiókkal együtt tényleg hozzáférést kapsz a Google-birodalom minden szolgáltatásához: Drive, Plus, Youtube, Groups, anyámkínja, de ez szerintem most irreleváns, részint mert ezt a GMail használata nélkül is igénybe lehet venni, részint pedig mert most a levelezőkről beszélgetünk, és a többi szolgáltatás nem tartozik hozzá.

A Freemail tényleg nem egy nagyágyú, de rég volt már az, amikor a belépési problémák és az instabilitás napi szintű problémát jelentett. Bár ha tökösebb vezetőség lett volna, rég nem itt tartanának, de a Nagy Rózsaszín Szörny birodalmában nem ez az egyetlen nagy lehetőség, amit elpuskáztak. (Khm... iWiW...)

Én személy szerint az Indamailt preferálom, nekem problémám évek óta nem volt vele, előtte is csak néha az IMAP-kapcsolattal. Egyébként meg vagyok vele elégedve, frappáns az automata óriásmelléklet-kezelése, és ha már a GMailnél említésre került, mondjuk el, hogy jár hozzá IndaFoto, IndaVideo, Index Fórum, és IndaBox hozzáférés is. Bár mint mondtam, szerintem ez nem a levelező érdeme.


Abban egyetértek, hogy ami felkapott, azt sokan hajlamosak túldicsőíteni, ami pedig nem, azt túlságosan lenézni, akkor is, ha ez nem indokolt.


De ennek mi köze a Mailboxhoz?

Róluk annyit, hogy volt náluk fiókom, illetve MÉG van, de azt csak kevésbé lényeges regisztrációknak, meg amolyan tartalék fióknak használtam. Ők tényleg sufniszolgáltató, kezdték a Postino-motorral (bár lehet, hogy előtte még volt nekik egy más levelezőmotor, már nem emlékszem pontosan), ami akkoriban sem volt egy nagyágyú. Fejleszteni nem tudtak, és nem is akartak, a szerverüket viszont kinőtték, ezért ahelyett, hogy valamit fejlesztettek volna, inkább eladták magukat a Google-nek. Ők maguk gyakorlatilag nem is szolgáltattak, csak továbbadtak egy szolgáltatást. Most, hogy a Google bemutatott nekik, gondolták, visszaállnak a régi Postino-motorra, de mivel eddig nem szolgáltattak ők maguk semmit, ezért semmi tapasztalatuk nem volt. Azt hitték, annyi, hogy átimportálják a felhasználói adatbázist, és kész. Már ott látszott, hogy süllyed a hajó, hogy nem vették át automatikusan a leveleket. Pedig fél év alatt felkészülhettek volna rá.

Túl nagy az arcuk, és mellé túl kicsi a tudásuk. Ráadásul arra a Postino-motorra álltak át, ami 10t év alatt alig fejlesztettek, ami fejlesztések voltak, azok is nagyrészt külsős megoldások megvételéből álltak. Aztán amikor bef..sott a rendszer, csak néztek, mint borjú az új kapura.

Az ügyfélpanaszok kezelése, meg egyáltalán, az egész kommunikációjuk is azt bizonyítja, hogy nagyképű, tapasztalatlan amatőrökről van szó. Nagynak képzelik magukat, mivel van saját szolgáltatásuk, igaz, hogy eddig csak a nevet adták hozzá, és más elvégezte a munka oroszlánrészét, de ettől azt hitték, ők nagyok. És mint sokan, ha nagynak hiszik magukat, azt gondolják, ettől körülöttük forog a világ, és bárki mást lenézhetnek.

De több szót tényleg nem érdemes rájuk pazarolni. Léteztek, vegetáltak, nem fejlődtek, elbuktak.

2015. jún. 9. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/24 Tokaji Gáspár válasza:
Elég sok mindenben tévedsz, ne nagyon menjél Wikipedia szerkesztőnek. :) Honnan vetted az infóidat? Ellenőrizted, vagy csak a hasadra ütöttél? Pl. azt honnan ástad elő, hogy a Mailbox Postino motorral megy, vagy hogy a Mailboxnak nem volt saját szoftvere. Én véletlenül elég közelről láttam az indulást, szerintem benne van a címem az első 100-ban de az 1000-ben biztosan. A Mailboxnak saját email motorja volt, és ellentétben az állításoddal, nem is akármilyen. Két-három szakmai teszt is foglalkozott vele, mindig ez a szoftver nyert, pedig ott volt az indulók közt az összes hazai nagy szolgáltató is. Később a Postino is ezt a motort kapta meg. Vagy két-három hete lapozgattam át régi Chip Magazinokat, PC Magazinokat és pont láttam ezt a cikket is benne, biztosan jól emlékszem. Majd felteszem valahová, hogy megnézhessétek. Már ha érdekel valakit.
2015. jún. 17. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/24 A kérdező kommentje:

#19: Te valami Mailbox-ügynök vagy?

Tényleg Postino motorral is működött, onnan tudom, hogy mindkettőre regisztrálva voltam. Aztán GMail-re váltottak, a Postino meg az enyészeté lett. De előtte valóban saját motorral mentek, vagy inkább csak döcögtek.

2015. jún. 17. 23:35
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!