Mi értelme annak, hogy 1 KB 1024 bájt?

Nem kötelező ilyen bonyolult dolgokkal foglalkozni és összefüggésekben gondolkodni. 🤣

Kell droid a gyárakba. Ott megmutatják azt az egy apró munkafolyamatot, és nem kell gondolkodni.

Hogy lásd, milyen jóindulatú vagyok, kifejtem neked.

Az egész eredendően onnan származik, hogy a mai számítógépek alapevtően bináris szervezésúek. Egy vezetékben vagy magas, vagy alacsony a jelszint. Ez az alapja mindennemű vezérlésnek, így lehet megcímezni a memóriát, stb, stb. Ebből adódik, hogy a memória mennyiségének praktikus kettő hatványainak lenni. Kevesebbnek felesleges, mert akkor lennének olyan címek, amikhez nem tartozik memóriacella, ráadásul a legtöbb memóriachip is bináris szervezésű, szóval egyszerűbb legyártani egy 1024, mint egy 1000 bites modult. A különbség meg olyan kevés, hogy még ha az 1000 bites modult nem is lenne nehezebb előállítnai, egyszerűen elenyésző lenne az áruk között a különbség.

A memóriacímzésről annyit, hogy a megcímezhető memóra mértéke a címbusz vezetékeinek számától függ. Ha ez 16, akkor 2^16, azaz 65536 memóriacellát tud megcímezni. Ha még egy címvezetéket hozzáteszünk, akkor a megcímezhető memória nagysága a kétszeresére nő. Minden címvezeték kétszeresére növeli a megcímezhető memória nagyságát. Ebből adódik, hogy gyakorlatiatlan lenne 10 hatványaival bajlódni.

"Ha konzekvensen a kettes számrendszerből akarnánk kiindulni, akkor eleve a biteknek kellene venni a többszörösét, mert az jelöl két értéket, és nem a bájt."

Ez megint csak egy kifacsart, és gyakorlatiatlan logika.

Habár fizikai szinten a bit az alapegység, logikai szinten a legkisebb, szoftveresen megcímezhető egység a bájt. Ennek oka az, hogy önmagában egy bit túl kicsi, és túl kevés információt tárol ahhoz, hogy külön egységként kezeljük. Egy bájt képes egy karaktert tárolni, illetve egy 0 és 255 közötti számot. Gyakorlati felhasználás szempontjából nagyságrendekkel jobb. És mielőtt jönne a kérdés, hogy miért 8 bit egy bájt, és miért nem 4, vagy 16, nos, ez hosszú fejlődés után alakult így ki, a kezdeti időszakban bizony próbálkoztak 4, illetve 16 bittel is, sőt, 32-vel is, de a gyakorlatban a legjobban a 8 bites bájtméret bizonyul használhatónak. (Apró érdekesség, hogy a '80-as évek számítógépeiben előfordul 4 bites szervezés is, bár elég ritkán. Pl. a Commodore 64 színmemóriája nybble-szervezésű volt, azaz 4 bites egységekből állt.) Ha ma kellene dönteni, egész biztos, hogy 16, 32, vagy 64 bit lenne egy bájt, mert pl. egy Unicode karakter 16 bites, illetve egy mai számítógép szóhossza (az egyszerre megcímezhető adatmennyisége) 64 bit. De ma már ezt nem fogják változtatni, mert hülyeség lenne mindennemű kompatibilitást felrúgni, és igazából a bájt-szervezésű tárolás is tökéletesen használható mind a mai napig.

"Már eleve nevetséges, hogy tagadják a tízes számrendszert, de azért belerakják a 10-et a kettes kitevőjébe."

Ebből meg végképp látszik nem csak az, hogy alapszinten sem értesz hozzá, de az is, hogy észérvek helyett nettó indulatból alkotsz véleményt.

Semmiféle tagadás nincs. Sőt! Képzeld, van például egy BCD nevű számábrázolás, ahol bizony decimális számjegyeket tárolnak bináris formában.

Az pedig, hogy te összefüggést találtál abban, hogy a mértékegység-átváltása nem 10-es alapú, de találtál egy hatványban 10-est, az inkább már az ezotéria kategóriája.

Nem kommentálnod vagy jováhagynod kell e tényt.

Elég ha elfogadod hogy ez így van, és így használod. 😳

Én onnan közelítem meg, hogy régen (amikor ez kialakult) még nem volt elterjedt, hogy 8 bit a "nagyobb egység". akik tervezték a gépeket azok tudták, hogy az 1 bit az kb. semmire se elég. Ezért már nagyon nagyon korán kialakult, hogy több bitet kezeltek egyben - ezt nevezték el eleinte szónak (word) illetve gépi szónak (machine word). Ez akárhány bit lehetett, voltak egészen "extrém" gépek is láttam (múzeumban) 27 bites gépet, 32+1 bites, 48 bit stb. Ezekben a gépekben a memória is és a processzor is úgy épült fel, hogy egy művelettel egyszerre egy szóval tudott dolgozni. Azaz a címzés nem bitenként, hanem szavanként történik. És maga a memória is úgy épült fel, hogy voltak "keretek" egy kereten n x 1 bit volt. Annyi keret volt a gépben ahány bites a gép. Aztán valamikor az 1960-as évek közepe körül kezdett terjedni, hogy "pazarlás" sok esetben az n bites memória és gép, célszerűbb ha a memória 8 bites (ekkor terjedt el a byte mint fogalom,előtte is létezett de nem volt elterjedt).

Fizikailag egy "keret" úgy nézett ki (ezen voltak az egy bitet tároló elemi memória elemek) hogy egy négyzetrács volt sorok és oszlopok. A sor és oszlop határozta meg, hogy melyik bitet akarjuk kiolvasni, beírni a kereten belül. (és továbbra is annyi keret ahány bites a gépünk, tehát ha 48 bites a gép akkor 48 ilyen keret van egymás mellett). Szintén hamar rájöttek, hogy érdemes úgy felépíteni, hogy ez négyzet szerű legyen, azaz azonos legyen a sorok és oszlopok száma. És egészen kényelmes volt 32x32-es mátrixokat csinálni. Egy ilyen mátrixon 1024 darab bit volt tárolható. Ez egészen közel esik az 1000-ez ami a "kilo" és akkor azt lehetett mondani, hogy egy ilyen keret 1 kilobit. És az ebből felépült memória esetén mondták, hogy 1 kiloszó (1 kw) a kapacitása (hiszen egymás mellett annyi keret volt ahány bites a szó).

Szintén célszerű méret volt a 4 kiloszó (64x64-es mátrix) és a 16 kiloszó (128x128-as mátrix) ennél nagyobbak ekkor nem nagyon készültek.

Tudom, hogy kicsit csapongok, de érdemes volt úgy kialakítani a memóriát, hogy a sor és oszlopok száma kettő hatványa legyen (bár ez nem volt mindig feltétel, de célszerű, mert úgy veszíthet a gép tervezője a legkevesbb bitet a címszóból, mert azért azzal is takarékoskodni kellett).

Nyilván ma már ennek igen kicsi a jelentősége, de valahol a hardverben még nagyon mélyen ezek a mai napig megvannak. Hiszen bármit csinálunk a gép belül bináris.