Mit gondolsz arról, hogy az orosz sportolók nem indulhatnak nemzetközi versenyeken?
Ahogy pontosítottad, orosz színekben nem indulhatnak, így a versenyzők felkészülése, erőfeszítése, álma nem megy kukába.
Az oroszokkal szemben alkalmazott sportbéli szankciók teljesen jogosak, mások már kifejtették, mit alkottak dopping téren, azóta pedig ugye ártatlan emberek százezreit küldte a halálba vagy emigrációba ez a terrorista állam, így semmi keresnivalójuk sincs országként a nemzetközi közösségben.
Úgy gondolom, a jelenlegi megoldás kielégítő, ugyanis a sportolók továbbra is részt vehetnek az egyes sporteseményeken. Véleményem szerint csak azokat az orosz szükséges eltiltani, akik valamilyen formában nyíltan kiállnak a háború mellett, mint pl. Szergej Karjakin vagy a noname gokartos hülyegyerek.
Szerintem az, hogy a saját színeikben nem indulhatnak elfogadhatatlan. Ki és mi alapján veszi el a jogukat hozzá illetve ez mennyire demokratikus? Az, hogy ukrajnának és oroszországnak van egy komoly konfliktusa hát istenem kb. 7 éve van, nem szabadna ekkora ügyet csinálni belőle, mint amekkorát az EU csinál. Ukrajna egy rendkívűl korrupt és szabályozatlan ország tele oligarchával. Ezért az országért legyen 3. VH? Kérdem én ezt ki akarja? Oroszországot mindenki ismeri olyan amilyen.
Itthon csak azt nem kéne elfelejteni, hogy Ukrajna egyáltalán nem a barátunk az elmúlt években amiket műveltek hogyan is lehetne? De oroszország sem az ellenségünk és ez így van jól.
Szóval, ha mindenkinek mindenhez is joga van? Akkor ezeknek a sportolóknak tulajdonképpen miért is nincs joga a saját színeikben játszani? Kinek van elég morális háttere ezt eldönteni? Illetve ki dönti el, hogy mi az igaz? Milyen mérce szerint mérjük a moralitást? A nyugat mércéje szerint? És az ki szerint demokratikus? Mi a garancia, hogy nem tipornak bele alapvető emberi jogokba? Én úgy látom a nyugat mocskosan játszik. Nem azon van, hogy béke legyen. Illetve semmit se tesz annak érdekében.
#19 Elmondhatod, kár, hogy nem teszed.
Ehelyett a putyincsicska kormánypropagandát büfögöd nekünk fel. Na sebaj, folytasd csak, szórakoztató az ilyen 😃
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!