Fenyegetőzik Hosszú Katinka?
Az előfutamokban 20. helyezett Katinka a verseny után ezt nyilatkozta:
"Odaálltam, nekimentem, de ez valóban már csak szenvedés volt. Egyértelmű, hogy az egész felkészülésemből az hiányzik, ami korábban a kulcs volt: a versenyzés. Én erre álltam be hosszú évek óta, és hiába próbáltuk ezt mással helyettesíteni, egyszerűen nem sikerült úgy. A gyorsasági állóképességet mindig a versenyeken szereztem meg, és az most megállapítható, hogy ez most nincs meg: akárhogy is variáltam az úszásokat, a vége ugyanaz lett. Most tartok egy kis szünetet, végigveszem, mi miért történt, aztán az ISL-szezonban visszatérek a medencébe."
Nem kellene visszatérni, hanem példát venni Gyurta Dánieltől. Az első rossz időeredménye után visszavonult, ma fontos pozíciót tölt be a sportdiplomáciában. Pedig "csak" 32 éves, mint Hosszú Katinka.
8
De, joggal ás alappal vett részt rajta, ha tartaléknak kijelölve is.
A 2016-os olimpia után voltak világversenyek, amiken jól szerepelt.
Csapatban nem rajta múlt az elért 7. hely, ő mindössze egy asszónyi lehetőséget kapott, mint tartalék.
Ha a csapattagok között nem volt összhang, azt maguknak köszönhették, mert Aida a trión kívül állt, tartalék volt.
#6
Nem vett el senkitől semmit.
Ha nem hiszed nézd meg a 2021-es úszó OB eredményeit, hogy ki úszott jobbat nála azokban a számokban amikben indult.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!