Hogyan érhetném el, hogy bírjak edzeni?
30 éves vagyok, az az igazi gyenge alkat, de ráadásul még nem is a sovány fajtából, hanem ez az igazi soványdagi 60 kilós.
2-3 éve edzettem utoljára, akkor több mint egy évig.
Mostmár 30 vagyok, és gondoltam hogy csak oda kell menni és csinálni, hát sajnos nagyon nem, mert olyan 3-4 alkalom után már nem működik a dolog.
Nem a kinézetért edzek, hanem most egyelőre csak azért, hogy jobban érezzem a mozgásomat, mert ülő munkát végzek mióta dolgozom, és az mozgási intelligenciám sosem volt magas, tehát LOMHA az egész megjelenésem, az izomtónusom, a beszédem.
Az agyam mondjuk legalább jól pörög, de a testi hanyatlás már ezt is kezdi visszafogni.
Most momentán még egy fekvőtámaszt se birok megcsinálni.
Azt mondták, hogy azért ninsc energiám az edzésre, mert nem edzek. Hát nekem attól ment el az energiám, hogy elkezdtem edzeni.
Pedig régen úgy ahogy még láttam értelmét, igaz még a saját testsúlyomat sem birtam sose kinyomni fekve.
Persze most le lehet nézni, de én sem kezdek bele senki leszólásába, amiért nem lát olyan gyorsan át absztrakt dolgokat, mint én.
de a problemam h munka utan teljesen lassu vagyok es nincs ero semmire
pedig eleve ugy erek haza h gyalogoltam egy csomot
enni otthon nem tudok mert akkor hogyan megyek el edzeni?
Kifogás az mindig van.
Hagyd az egészet inkább a fenébe
"Hogyan érhetném el, hogy bírjak edzeni?"
A válaszaid alapján, sehogy. Mindig lesz kifogásod mindenre. Jobb, ha nem is pazarlod rá az idődet.
a kifogas az lenne hogy miert nem akarom csinalni
de ilyenrol szo sem volt
latszik h automatikusan ugattok vissza a szokasos sablonokat
most 20perc elliptic trainer 170es pulzussal
sajnos eleg magas a kortizol szintem ugyhogy allandoan beparazok az emberektol a hangoktol a szociális szituktol
es ez elveszi az koncentraciot az erokifejtestol
nem valami kellemes
pl olyannak kell elkepzelni h sulyzozol aztan jon a csaj aki tetszik aztan beparazol es felmegy 200ra a pulzus
na nekem az egesz eletem ilyen mostanaban
"most 20perc elliptic trainer 170es pulzussal"
Na hát ez meg aztán... Ilyeneket csinálsz aztán csodálkozol, hogy lúzer vagy?
aha elobb eveket pszichiaternel h aztán majd ha minden jol sikerul akkor edzhessek h nezzek ki valahogy es akkor megint eltelik par ev es akkor mar ha minden jol megy akkor kelleni fogok a noknek is "altalaban" (mert most jelenleg 1% a sikerrata de ez nem azt jelenti h xar noim voltak csak azt h nagyon sokat kellett probalkoznom)
unalmas igy 30 evesen ez hogy folyton el vagyok csak kuldve a gulagra evekig meg a kispadra vagyok ultetve hogy majd egyszer nekem is lehet rendes eletem
igaz ahhoz képest h nulla karriert josoltak nekem, ahhoz kepest eleg jo a fizetesem es a munkam es még csak informatikus sem vagyok
am tenyleg a szocialis szorongas miatt ilyen magas a pulzusom
igy sportolni sem lehet
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!