Pár kérdés a gyúrásról?
Üdv!
Most olvasgatom a Sárga Kapszula nevezetű könyvet, kezdő vagyok a testépítés terén, bár régebben "gyúrogattam" kicsit, de csak az itthoni kisebb súlyokkal hogy kipróbáljam milyen érzés súlyokat emelni.
Elsősorban a fogyás a célom, utána pedig maga a testépítés. Ahogy elnézem ez eléggé összetett dolog.
Addig értem, hogy napi 5-6 étkezést kell létrehoznom, valamint hogy a legjobb ételek a hal, a csirke, a rizs, a krumpli valamint a zöldség.
FEHÉRJE:
Tehát ebből épül fel az izom, ezért is lényeges. Ide tartozik a hal és a csirke. Ahogy a könyvből kiveszem az izom nem az edzés miatt nő, hanem attól hogy edzés után fehérjét viszek be a szerzetembe ugye?
SZÉNHIDRÁT:
Ettől lesz akkor energiánk tulajdonképpen az edzéshez ugye? Volt amikor alig ettem és úgy akartam elkezdeni edzeni de nem igazán ment semmi, de amikor reggel rántottát ettem akkor a rántotta után elég erőm volt az edzéshez.
Szóval 5-6 étkezés naponta, a szénhidrátot mindig fehérjével kell együtt enni. És akkor az edzés után mivel az izom az edzés utáni fehérjebeviteltől fejlődik, akkor edzés után feltétlenül kell fehérjét ennem igaz?
És akkor mi van ezekkel a dobozokkal?
Vannak ilyenek hogy fehérjeturmix, vitamin, keratin, meg ilyen-olyan "cuccok". Ezeket feltétlen kell használni, nem elég a rendszeres edzés és a megfelelő táplálkozás? Szóval ami a legködösebb azaz, hogy ezeket a készítményeket mikor kell használni?
Most elsődleges célom a fogyás, le tudná nekem írni valaki hogy akkor hogy táplálkozzak meg hogy edzhetek e, mert itt-ott azt mondják hogy testet építeni és fogyni egyszerre nem lehet. Most akkor előbb fogyjak le és utána súlyzózzak? Ha valaki ráérne erről beszélgetni az nyugodtan rám írhat. Mert jó most mondhatja mindenki, hogy olvasd el ezt meg azt. De benne van a pakliban hogy félreértelmezek egy-egy írást.
1. Kiegészítők nem kellenek feltétlen, de hasznos tud lenni, ha már macerás a kaja, azért egy multivitamin jó lenne.
2. Az elején egy rövid ideig lehet izmot építeni, és zsírt leadni, de ez rövid idő. Azért kell edzeni diéta alatt is egyből, mert akkor kisebb lesz az izomveszteség.
Diéta: szálkásító diéta, 3 g/ttkg fehérje, ch szintén 3 g/ttkg az elején, plusz kéne aerob edzés. Ha megáll a fogyás csökkented a ch-t, vagy növeled az aerob idejét. Ja, és max heti 1 kg súlycsökkenés legyen!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!