Hogy lehet, hogy a kokszosoknak olyan izomtömegük van, ami naturálban is hozható?
Tudom hogy kokszal is idő, meg azt is, hogy nem csak az izomtömeg számít. A nemrég elhunyt egyik fórumozó például David Laid nagyon régi formájánál az izmok kerekségét (és ha jól emlékszem teltségét emelte ki), hogy azért nem hozható. De akkor David Laidnak (ez volt bőven 2020 előtt), az izomtömege az alatt volt, amit egy jó genetikájú ember naturálban felmutat. De bőven, legalábbis karban. Volt neki egy kb 35-39 cm es karja, de a többi testrésze se volt túl nagy.
Jeff Seidot is kokszimaxizták már hosszú évek óta, és még akár el is hiszem, hogy nagyon rágóta tolja, de amikor róla anno feltettek ide egy képet, akkor ha csak az izomtömegét néztem, nem volt elképesztően nagy, mégis ment a kokszimaxizás, amit inkább el is hiszek, hogy televolt akkor is.
Nem tudom, hogy a dátumok mennyire pontosak a leírásomban, de az biztos, hogy ment a koximakxizás, amit akár el is hiszek, de Jeff nél sokkal inkább, de hogy nem voltak túl izmosak, az fix.
Persze nyilván van olyan forma, ami nyilván kox és nem Ronnie COleman szint, de az előbb említett két illető izomtömegre se meg szálkásságra se volt túl durva akkor, mostani képeket/videókat nem vágom, de David Laid később se volt izomkolosszus, Jeff se volt Ronnie Coleman, de elég nagy darab lett.
Úgy, hogy nem esznek rendesen.
A gear mellé az társul, hogy rendkívül megnő a tápanyag igény. Ilyen egyszerű.
De, pont ennyire egyszerű.
Minek írtad le azt amit én?
"Pont hogy kokszal még jobban is kéne "enni"->de nem esznek jól! ember ezt írta!
úgy hogy kis kancso mindegyik nem végeznek nagy súlyos alapgyakorlatokat mennek az izolálgatások 387ezer gépen,aminek semmi értelme,és mellé jól sem esznek,jeff alapbol nagyon vézna gyerek volt nyílván nem lesz Ronnie Coleman meg annyi nóvi és inzulin se megy náluk csak gondolom a primo stana propi kombó
Én értem amit írt, csak nem gondolom, hogy amit írt az igaz lenne. Vagy legalábbis nem vagyok biztos benne. Én tudok olvasni, de kb minden kokszosra ezt mondják, hogy nem eszik jól, de 100%, hogy nem minden kokszos azért nem igazán izmos, mert nem eszik jól.
Tudok olvasni, csak nem tudom, eléhihetem e. Nem néztem meg a két említett illető edzéseit, de nem hinném, hogy olyan szarul edzettek volna végig.
Jeff Seid vagy David Laid azért nem a random kokszos suhanc, akiknek semmiről nincs fogalma.
"Hogy lehet, hogy a kokszosoknak olyan izomtömegük van, ami naturálban is hozható?"
Úgy, hogy a konditeremben minden 4. ember kokszol.. De egyébként tényleg, meglepődnél, hogy mennyien tolnak valamit. Nyilván nem a növekedési hormon és durvább dolgokra gondolok, de a hobbi gyúrósok 90%-a valami tablettás cuccot tol, meglepően sok.
A probléma az, hogy azt hiszik, hogy majd a cucc önmagában eredményt fog adni.
Oké, rendben, szteroiddal fényévekkel egyszerűbb a dolga valakinek, mint naturálban.
De, szteroiddal sem csinálja meg magát az étel, nem megy le senki helyetted edzeni, ugyanúgy bele kell tenni a munkát, de az tény, hogy jóval könnyebb. Aztán lehet mérlegelni, hogy megéri-e az egészségedet feláldozni, de ez már más téma. (segítek: ha nem akarsz versenyezni, akkor semmi értelme cuccozni, ha pedig versenyezni szeretnél, akkor is 5x át kell gondolni ezt)
Nade, szerinted a hobbi kokszos gyúrósok közül mennyien figyelnek oda a kajára és mennyien programozzák jól az edzésüket? Az, hogy lemegy izolálgatni meg mell bicepszezni 1 héten 3x, az még nem fog eredményt hozni.
De egyébként meg, a kérdésnek semmi értelme. Honnan tudod, hogy a fent említett 2 személynek mik voltak a céljaik? Honnan tudod, hogy nekik nem az a fizikum volt a cél, amit elértek? (amivel egyébként az emberek 99,9%-a elégedett lenne, még kokszal is) Nem akar mindenki romszáraz 120kgos testépítő lenni..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!