Úgy érzem fejben nem megy. Ti hogyan álltok oda egy nagyobb gugoláshoz, fekvenyomáshoz, hogy elhigyjétek meglesz?
Másokon mindig látom, csajokon, sracokon, hogy ha kell akkor besz*rnak, de nyomják. Én úgy érzem sokszor egy emelést, gugolást fejben rontom el.. Mert mikor létezem és letelik egy is idő úgy érzem, hogy ez meglehetett volna. Ti hogyan elitek ezt az mentálisan?
24/F
Üres fejjel megyek edzeni mindig. Vagy munka előtt, vagy munka után. Így nincsenek kérdések kételyek bennem. Lemegyek, végigcsinálom mint egy robot és kész.
Olyasmi mint amit írsz, akkor van, ha elkezdem túlvariálni a dolgokat és eltérek az alap célkitűzésektől.
A céllal elégedett vagyok,azt kell mondjam, hogy el is értem az első mérföldkövet. Sose tudtam 70kgnal feljebb kerülni, mindig vékony voltam, hiába zabáltam. 70kilosan kezdtem, pár napja vettem meg a 4. bérletemet es most 80kg vagyok, szerintem kevés zsirosodás mellett. Láthatóan eléggé megizmosodtam.
Engem csak az bánt valamiért, lehet ez amúgy teljesen természetes, vagy nem,de sokszor olyan, mintha nem adnék bele mindent, pedig ott abban a pillanatban azért nem nyomom ki, azért nem állok fel, mert tényleg nem érzem már a kezem, lábán, hogy megvan e még egyáltalán.
Azert írtam igazából ide, mert kíváncsi voltam ki hogyan győzi le a dolgokat. 😁 Köszönöm a válaszod.
Aha. Sejtettem, hogy innen fúj a szél. Szóval el kell döntsed, hogy a cm számít, vagy a hárdkór háború van téma, bekokszolva meghajlítom a rudat.
Ha jól értem 4 hónap alatt feljött rád 10 kiló. Akkor nem értem a problémát. Ha kisebb súlyok mozgatásával is jön a cm, akkor annak örülj inkább.
Amúgy meg miért kellene beleadni mindent, ha a sima végigcsinálástól is fejlődés van?
Ez olyan, hogy hiába hiszem el, hogy 200 kilót ki tudok nyomni fekve, ha közöm sincs hozzá. Reálisnak kell lenni. Ráadásul nekem segítőm sem szokott lenni, általában egyedül vagyok.
Úgy oldom meg, hogy előre nagyjából kitalálom, hogy mekkora súllyal hány ismétléses sorozatokat akarok csinálni (ehhez kell rutin, hogy ne tévedj sokat), és ha végigmegy, akkor következő alkalommal emelek egy kicsit a súlyon. Nincs meglepetés, és szépen lassan lehet fejlődni.
Na jolvan.Adok egy filozófiamentes egyszerű tippet.Nekem bevalt sokszor.
Pld guggolás.
Nagyjaból azert be tudod lőni hogy mit bírsz.
Csinálok pl 12 ismétlést.
Amit számolok.Viszont fentről lefelé szamolok.Igy amikor egyre kevesebb van sokkal könnyebb arra gondolni hogy már csak ennyit kell,mintha felfele számolsz.Vagy ami még bejön,hogy felosztom 4 ekre.
Pld guggolok es számolok négyig.Kb mintha csak negyet kellene.Szuperul hangzik mert 4 et könnyu megcsinálni.Maga a tudat hogy 4.
Amikor ez a 4 megvan,akkor fejben megint 4 et tűzöl ki,aztan megint,meg megint.Persze így se lesz a vegén könnyebb ,de pszichikailag átlépsz ezen,mert kőzben az elmedet kicsit megtréfálva túljutsz a nehezen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!