Kevés időt töltök edzéssel így?
Két helyen dolgozok, 14 óra és 16 óra között van időm lemenni edzeni, általában max 1 órát vagyok lent, de inkább 45-50 percet.
Ez idő alatt 4x8-10-12-es sorozatokat csinálok nyilván attól függ mit meg milyen súllyal. Kb. 6-8 különböző gyakorlatot végzek el.
A legtöbbször úgy, hogy összekötöm őket.Azaz pl. guggolás-lábtoló-combfeszítő és utána 1-2 percet pihenek majd újra megy a kör.
Többször kérdezték már,hogy ennyi volt?!(és kicsit rosszallóan)
Nem tudom ki mennyi időt tölt lent, hisz később jövök és előbb megyek mint akik ott vannak, de azt már megfigyeltem, hogy a 80% simán végigpiheni vagy beszélgeti azt az időt amíg én három gyakorlatból megcsinálok egy kört.
Szóval nem tudom.Igazság szerint lent tudnék még maradni plusz fél órát, csak akkor most azt töltsem pihenéssel?
Eléggé megszoktam "rottyanni", szinte minden edzés után van izomlázam mert variálom is, nem mindig ugyan azt csinálom, és szerintem fejlődök is, szóval nekem igazából bejön.E mellett a szabályosságra is ügyelek.
Csak a kérdés, hogy ez tényleg olyan kevés idő?
Néha lenne kedvem tovább is maradni szóval ebben benne van az is,hogy mennem kell hisz le kell zuhanyoznom még, meg átöltözni, és menni a másik munkahelyemre, ezért nem azt mondom, hogy ez így a jó, de azért szerintem aki amúgy ráér az sem tölt több időt edzéssel, csak több időt van a teremben.Vagy ez tévedés?
Ha erre van időd akkor erre van időd. Nem tartozol másnak elszámolással.
Plusz ha úgy érzed megtetted amit akartál akkor minek maradnál ott ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!