Van aki itt "kényszerből" csinálja a konditermi edzést?
Nekem már jó ideje csömölletem van az egésztől. A kaja figyelés, az edzés, az egész. Nem beszélve a sportág külleméről, ami az újságok címlapján, meg a közösségi médiában megy. Hányinger. Már a sarki kisboltban is tasakos proteinporok vannak a pult előtt marketingcsalogatónak.
Csak sajnos olyan szr genetikám van, ha nem edzek vagy eszek normálisan alapból 185cm-hez 58kg vagyok.
Most 75kg vagyok és legalább nem kell hallgatnom a dumát, hogy miért nem eszel többet, otthon nem főznek rád stb. Ezek a buta semmitérő putris jómagyaros szövegek.
Erőemelésbe meg nem tudom belevetni magam, mert összerogynák a 100kg alatt, gyenge vagyok alapból, az izomzatom jelentős részét is sok év izolációs gyakorlattal sikerült felépíteni, mert az alapgyakorlatokba alig fejlődtem.
Van itt valaki, aki váltott sportot, vagy kényszerből marad az edzésnél? Elveszíteni nem akarom, amit felépítettem, viszont nem tudom milyen más sporttal tudnám fenntartani, ezt a nem túl nagy izomtömeget.
Nagyon lehangolóak az edzések is, semmi örömet nem okoznak már.
10-eske akkor olvasd már el a többit is amit írtam.
Szövegértés 1-es látom.
De tudnék még mondani neveket neked okoska, nekem egyik volt kollégám C++ fejlesztő volt,akkoriban kb. feltömegelt 135kilóra aztán visszament 95-re, senior C++ fejlesztő,családi háza van,nagyon jó szakember.
Nem jó irigykednek,hogy nem kellesz az igazi nőknek hanem mi izmos pasik kellünk,tudod egy férfihez hozzátartozik az izmos feszes test,teljesen más lesz a mindseted.
11-eske igen tisztelem veled ellentétben,aki irigykedik és csak dumálni tud de mellette nincs tartalom,mert látszik fingod sincsen az edzésről.
Szeretnél te olyan lenni mint ezek a sporttársak szeretnél te olyan életet,olyan csajt az életedbe amilyen nekik nekünk van,meg szeretnél te olyan életszínvonalat élni mint az ,,ostoba testépítők".
Amúgy Schobert Norbi ha itt tartunk.
Az a baj,amit óvodába mondtunk ide illik: ,,Aki mondja másnak az mondja magának".
Ostoba inkább te vagy.
32F Senior fejlesztő(hobbitestépítő).
Pont ezekből a külsőségekből, a8 as Audi, drága óra stb látszik hogy mennyire buta, ostoba, kompenzáló, kivagyi emberek számára vonzó ez a "sport".
Én nekem van szerencsém ismerni egy olimpiai bajnok úszót. Alázatos, nem kivagyiskodó, nincs drága órája, sőt a kocsija is ránézésre olyan 10 éves és érhet max 1.5 milliót. Biztos egy lúzer mert nem jár nem tudom milyen ruhába mint Kati Béla. Lol
Bocs ez elmaradt.
26/rakétamérnök
14-es,rém ostoba vagy,hát igen akinek van stílusa az tud élni ennyi.
,,
Pont ezekből a külsőségekből, a8 as Audi, drága óra stb látszik hogy mennyire buta, ostoba, kompenzáló, kivagyi emberek számára vonzó ez a "sport"."
Ostoba ember hol tudna egy üzletet felépíteni meg vállalkozni meg sikereket elérni?Áruld már el,hogyan sikerült ezt a téves tételt felállítanod?
Gondolom vállalkozó vagy vagy valamilyen nagy cégnél komoly beosztásban dolgozol te is akkor.
Mivel mi buták vagyunk meg ostobák ezért te tuti előbbre lehetsz az életben.
Biztos ostoba ember tud céget vezetni meg üzletember lenni,tuti biztos,te már csak tudod.
"Szeretnél te olyan lenni mint ezek a sporttársak szeretnél te olyan életet,olyan csajt az életedbe amilyen nekik nekünk van,meg szeretnél te olyan életszínvonalat élni mint az ,,ostoba testépítők".
"
Micsoda kamu duma 😅😅😅
Te már csak tudod kisgyerek.
Javaslom youtube üsd be Csuhai János.
Nézd meg a videóit.
Mondom ne irigykedj a testünkre hanem tegyél érte és a nők sem fognak kikosrazni mármint akikre vágysz :)
A sikeres testépítő legfőbb ismérve, hogy itt hupákolnak a gyakorin, vérig sértve, mert egy szerintük senkiházi megsértette a szent gyúrós lelküket.
😅😁
Ti vagytok a legsikeresebbek evör 😄
Látod kérdező, ezért érdemes más sportot választani, ne kelljen ilyenekkel egy légtérben lenni...
Kit izgat az a Csuhai János? Érdekel engem szerinted?
Nem izgat egy kiragadott példa. Jártam eleget konditermekben, a saját szememmel láttam, tapasztaltam, hogy milyen ott az átlagos színvonal. Ostoba, sötét, kompenzáló, sérült emberek gyűjtőhelye, ez az egész "sport" erről szól. Pont leszarom Csuhai János és téged is, számomra ez egy nagy nulla. Semmi értéket nem képvisel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!