Antiösztrogén szedéséről valami tapasztalat (csak hozzáértők írjanak)?
Körülbelül 7 hónapja járok endokrinológiára, mert már pubertás korban észrevettem, hogy a mellszövetem nagyobb, mint a velem egykorúaknak. Már akkoriban is zavart, de most kezdett el igazán zavarni. Akkor azt mondták, hogy 2-3 éven belül elmúlik, hát nem múlt. Szóval mondhatni enyhe gynecomastiában szenvedek. Szerintem a szövetek nem lehetnek annyira kötöttek, mert ha hideg vízben vagyok a mellszövetek teljesen összemennek 0-ára és olyankor normális a mellem.
Körülbelül 7 vérvételen, MR, CT, ultrahang (here, mell, has)-on részt vettem. Semmit se találtak a vérvizsgálat kivételével. A vérvizsgálat kimutatta, hogy az ösztrogén szintem jóval magasabb, mint a határérték (a határérték férfiaknál 140, a normális 7-40, nekem pedig 180,4 van).
Az orvos küldött össze-vissza, de egyértelműen látszik, hogy az oka nem más ennek, mint a félelem az esetleges mellékhatásoktól.
Magyarországon nem igazán vannak tisztában ennek a kezelésével.
A probléma ami miatt magas az ösztradiol (ösztrogén szintem) az nem más, mint az aromatáz enzim működése. Ez abból derült ki, hogy a férfiaknál mérvadó a maximális tesztoszteron szintet (egészséges határ 25) azért nem érem el (jelenleg nekem 23,85), mert a szervezet a túl sok tesztoszteron termelés ellen azzal védekezik, hogy átalakítja ösztrogénné a felesleget ezzel kompenzálva az arányokat. Ennek köszönhetően pedig ösztrogéndominancia alakult ki nálam.
Az endokrinológus sebészeti véleményeztetésre is elküldött, de azt mondák nem vészes, ennek ellenére ha zavar meg lehet műteni. Kizárólag akkor, ha az ösztrogén szintem normális határon belül van, ergo szükségem lenne a gyógyszerre, de az orvos nem hajlandó felírni.
Budapesten lenne orvos, aki tudna segíteni,de sajnos vidéki vagyok. Az egyetlen egy vizsgálat és felutazás körülbelül 40 ezrembe kerülne és sajnálatos módon nem engedhetem meg magamnak.
Mi a teendő? Tudnék valahonnan beszerezni antiösztrogént? (anastrazole, tamoxifen?)
A célom elsősorban az lenne, hogy akár 30%-ot csökkenjen, én már annak is nagyon boldog lennék. Ha pedig nem megoldható az ösztradiol hormonszintemet szeretném csökkenteni, hogy a későbbiekben műtétre kerülhessen sor.
Köszönöm előre is!
A lehető legjobb helyen kérdezel!
Nem kell elfogadni amit az orvos mond, nem értenek azok hozzá. Amit itt egy anonim fórumon mondanak na az szentírás, az jó lesz.
Szedjed tesó! Hajrá!
Igen, nagy valószínűséggel ezért kérdezte, hogy nem-e szeretnék szakot váltani egyetemen. Illetve utána kellett néznie az egésznek, mikor elkezdte olvasni mit talált ledaráltam neki miről is van szó.
A gyógyszer indikaciójáról fogalma sem volt mivel azt mondta, hogy ezt férfiak nem szedhetik. Felhívtam az OGYEI-t és azt mondták ez hülyeség. Letöltöttem egy táblázatot ahol szerepeltek ilyen (elfogadott) indikaciós kérelmek.
Szóval igen, lehetséges amit leírtál. Talán jobban benne vagyok ebben az egészben, mint ő.
Lehet degeneràlni engem, ettől függetlenül így van.
A kérdés nem lesz törölve.
Szép napot!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!