Miért nem szeretnek a mai huszonévesek bringázni?
De úgy amblokk a fiatalok. És itt nem olyan bringázásra gondolok, hogy elkacsázgat valaki a strandra vagy a boltba vagy a legnagyobb teljesítménye az hogy körbebicajozza a Velencei tavat.
Számomra az a bringázás, hogy függetlenül mennyire meleg van vagy hideg, akkor is letekerek legalább 50 km-et hegyen-völgyön, még akkor is, ha egy csöves országútim van (bár már be kéne ujjítanom). És itt szerintem nagyon nem a mai bringaárak a mérvadóak, egy 100 ezer forintos bringával is lehet szép teljesítményeket elérni, persze ha jól működik a mechanika. Nagyon elkeserítő, hogy amikor feltekerek a dobogókőre, csak 30-40 éves emberek bringáznak. A barinőmet is akartam elhívni bringázni, és akkor figyelmbe veszem az igényeit, nem szopatnám meg egy jó 60 kilométerrel, csak egy Velencei-tavas túrára, ahol megállnánk fürdeni, pihenni...úgy se jönne velem, pedig még a gyenge húszas tempóra is képes lennék. Egyszerűen teljesen felcsesz az egész, így sose lesznek bringás barátaim, az pedig még lehet érteni, hogy egy huszonöt éves lány nem akar 40-es palikkal lógni😅. De ugyanez van a kirándulással is, egy Spartacus tanösvényt senki se akar bevállalni, egyedül kellett elmennem, NA ott is csak a 40-es korosztály mászkált. Egyszer egy ismerősöm beszólt nekem:"nem csoda, hogy nincsenek barátaid, aki ennyire szeret bringázni meg kirándulni". De most komolyan, mi van a húszas korosztállyal? Most erős a testalkatunk, most bír el csomó mindent a szervezetünk, mikor ha nem most keressük a kihívásokat? Nem azt várom el, hogy hardcore-ban kell tolni mindent, de egy egészséges huszonévesnek illik tudnia futni legalább 2 km-t, letekerni sík terepen legalább 30-at, végigcsinálni egy 25 km-es túrát, leúsznia legalább 500 métert, lenyomni legalább 20 fekvőtámaszt....Sose teszem ezeket szóvá másoknak, csak magamban örlődök, hogy egyedül kell végigcsinálni mindent.
#13!
Éjjel-nappal a gép előtt ültem. Ma is ezt csinálom, mert most már ez a munkám. Egy programozó haverommal jártunk túrákra, majd ő beszélt rá a bringára.
Volt már net, csak social media nem és akkoriban a net nem erről szólt, hogy ugyanazokkal a celebekkel van tele, mint a tv.
#12 vagyok
Kérdező, aláírom, hogy komoly társadalmi probléma, de a kérdésed az én értelmezésem szerint nem erre irányult, hanem hasonlóan aktív, korodbeli barátok szerzésére, így erre válaszoltam. Az, hogy az emberek általános egészségi állapota és az intézményes egészségügy katasztrofális, persze, vitathatatlan sajnos. Viszont kívülállóként minimális ráhatásod van erre, már ha egyáltalán bármennyi, ezt emeltem ki.
Megértem a kiábrándultságod és osztom az egészségüggyel kapcsolatos aggodalmad, de ez neked nem fog segíteni abban, hogy mások a te utadat kezdjék járni. Még egyszer: nem ciki egyedül kitartani ezekben a hobbikban, még ha idegesítő is, hogy nincsenek benne korodbeli partnereid.
Megjegyzés: nem a te korosztályod vagyok, engem nem érintett a tiktok, nem volt a környezetemben durva ivászat vagy más szerek, illetve elhízás sem (a túlsúlyosnak nevezhető 1-2 ismerősöm betegség miatt küzdött súlytöbblettel, pl. pajzsmirigy). Ezek az eltérő tapasztalok valószínűleg korlátoznak abban, hogy jobban átérezzem a kérdésed.
#17 eszeveszett ivások mindig is voltak, azért mégiscsak Magyarországról beszélünk, 2023-ban a magyarok voltak a legiszákosabbak😅. Az italozást én sem vetem meg, viszont azért nem csinálom, mert másnap olyan ramaty tudok lenni, hogy elcseszem a napomat és emiatt bűntudatom lesz. Egyszerűen utálom a tétlen napokat, mindig kell valamit csinálni, ami hasznos és előrébb visz.
Persze egyedül is lehet bringázni, de az nem olyan, mint amikor többen vagytok és egymásban tartjátok a lelket, mikor egy meredek lejtőn kell kilométereket tekerni. Meg persze lehet egyedül is vadkempingezni, hegyetmászni, csakhát nem olyan biztonságos. Itt nem az a kérdés hogy ciki vagy sem, csak vannak dolgok, amit jobb társaságban csinálni.
Talán csak egyszerűen abból következtetsz arra, hogy mennyire szeretnek a mai huszonévesek bringázni, hogy mennyit látsz a Dobogókőn épp akkor, amikor te ott vagy.
Azt nem látod, hogy mennyien bicikliznek bárhol máshol az országban épp akkor, azt se látod mennyien túráznak máshol, ahol te épp nem vagy. Nem körülötted forog a világ. Hány nőt/férfit láttál biciklizni amikor te ott voltál? Ha alig láttál nőt, azt jelenti, akkor legközelebb azt kérdezed meg, hogy miért nem szeretnek a nők kerékpározni? Ha kevesebb férfit, akkor fordítva? Ha nem látsz családosokat, akkor azt kérdezed meg?
Az nem jutott eszedbe, hogy esetleg máshol kerékpároznak, túráznak, csinálnak akármit, nem ott, ahol épp te vagy?
Folyamatosan nő a kerékpárosok (és úgy általában a sportolók száma). És nem az öregek pattannak kerékpárra, kezdenek el sportolni.
Kicsit nézz szét és ne csak Dobogókőn.
#19!
Nagyon népszerű a bringázás, de többség nem akar megizzadni.
Szentendrére kitekernek (mert a kollégák szemében már az is hőstett), esetleg kicsit távolabb a Dunakanyarba. Egy hét alatt megkerülik a Balatont vagy mennek a BuBán.
Ezek közelében mind van vonat.
Dobogókőért viszint valóban meg kell dolgozni, de talán éppen ezért szeretem sokkal jobban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!