Csakugyan létezik még kerékpárral (jogi értelemben) elszigetelt település Magyarországon? Kérem, valaki nyugtasson meg, hogy csak én vagyok vaksi, és valóban nincs ennyire sötét gödörben a magyar közlekedési kultúra!
A merretekerjek.hu segítségével éppen lehetséges jövőbeni útvonalakat terveztem, amikor azt vettem észre, hogy a Borsod megyében, a hármas főúton fekvő Csobád település mindkét kijáratát követően pirossal van jelölve az útszakasz, azaz tilos rajta kerékpározni.
Megnéztem hát a Google Mapset is, ahol csakugyan kinn van a falu mindkét végén a Merci-jel, mégpedig a "kivéve célforgalom" kiegészítő jelzés nélkül! Vagyis elvileg az sem használhatja, aki ott vagy a környező településeken lakik, lehetetlen helyzetbe hozván ezzel az esetleg ingázó munkavállalókat vagy a komoly túrákat/edzéseket nyomó bringásokat. A fotók meglehetősen frissek, ez év augusztusában készültek.
Hogyan lehetséges az ilyesmi manapság? Illetve érdeklődnék a környékiektől, hogy van bármilyen más alternatíva (akár nem aszfaltozott út) a település kerékpárral történő megközelítésére/elhagyására?
Pont megmagyarazzák "A 3-as számú főút forgalma hosszú évekig 10-14e E/nap volt, az utóbbi három évben az autópálya építéssel összefüggésben a nehéz tehergépjármű forgalom is megnőtt, emiatt a hármas behajtási tilalom mindenképpen szükséges volt."
Itt főleg Jozsibácsira céloznak mert ők a jellemző kerékparos forgalom. Aki elmegy a gázpalakért a szomszéd faluba 10 feles után.
0 kresz tudassal. 50 éves,karbantartás mentes "bringával" ami bármikor szétroppanha alatta. Ő meg elterül mint az alföld. Vagy és ez a valószínűbb hogy kikanyarodik egy potkocsi alá....amugy kanyar nélküli útszakaszon...tudod a szomszed feluban is kelett 10feles.
Azért van megtiltva hogy egyszerübb legyen az élet. Példálozhatnál nyuvat europával de ez itt nem az. Ennyi. Kicsit keletebbre mégrosszabb a helyzet...orülj annak ami van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!