Csakugyan létezik még kerékpárral (jogi értelemben) elszigetelt település Magyarországon? Kérem, valaki nyugtasson meg, hogy csak én vagyok vaksi, és valóban nincs ennyire sötét gödörben a magyar közlekedési kultúra!
A merretekerjek.hu segítségével éppen lehetséges jövőbeni útvonalakat terveztem, amikor azt vettem észre, hogy a Borsod megyében, a hármas főúton fekvő Csobád település mindkét kijáratát követően pirossal van jelölve az útszakasz, azaz tilos rajta kerékpározni.
Megnéztem hát a Google Mapset is, ahol csakugyan kinn van a falu mindkét végén a Merci-jel, mégpedig a "kivéve célforgalom" kiegészítő jelzés nélkül! Vagyis elvileg az sem használhatja, aki ott vagy a környező településeken lakik, lehetetlen helyzetbe hozván ezzel az esetleg ingázó munkavállalókat vagy a komoly túrákat/edzéseket nyomó bringásokat. A fotók meglehetősen frissek, ez év augusztusában készültek.
Hogyan lehetséges az ilyesmi manapság? Illetve érdeklődnék a környékiektől, hogy van bármilyen más alternatíva (akár nem aszfaltozott út) a település kerékpárral történő megközelítésére/elhagyására?
Borsodról beszélünk.örúlni kell annak hogy út van,az elternativot elvitték az órsos tesók. A magyar közútkezelő furcsa módon működik van amikor egy panaszt elenged a füle melett van amikor 1héten belül cselekszik.
A térkép pedig nem mindig mutat valóságot.
Kerékpározáshoz való jog nincs az alaptörvényben.
Szabad hely változtatáshoz valo az van,de nem mondja mivel változtathatsz vagy változtass.
#15!
Tetszik vagy sem, nagyon sok kerékpárút épült az elmúlt 10-15 évben. A kormány finanszíroz, összehangol, de az önkormányzatoknak is szerepük vana hálózat fejlesztésében. Tehát nem lehet csak a kormányt vagy az önkormányzatot szidni.
Bp-Dunakeszi között épült egy új szakasz. Az egyik részészre tényleg nagy szükség volt már.
A 2-es és a 10-es úton volt bénázás, mert leszedték, visszarakták a táblákat, de végre nincsenek kint a tiltások.
Szentendre sok és küzdelem után végre kerékpározható. Valamint megépült egy Duna menti kerékpárút.
Törökbálint felé is úgy bringaút megy.
A Népliget mellett is a felújítás kerékpársávokat szült és végre (részben) az úttesten.
Helyenként teljesen indokolatlan a tiltás. De pár éve volt egy akció, hogy jelentsük be az ilyenket. Természetesen induoklás sem ártott mellé és garancia sem volt, hogy leszedik, de amit én jelentettem, az már nincs kint.
ez igaz sok bringa út épült,van ahol kelett van ahol indokolatlan és van ahol nemigazán gondolták át hogy mi is kell de megépült.
Irj vagy telozz a közútnak aztán vagy leszedik vagy nem.
Dombóvár - Kaposvár között a 61-es főúton is van ilyen. Szabadi után Kaposvár felé kint van a kerékpárral behajtani tulos tábla a jobb oldalon, a bal oldalon meg vége a kerékpár útnak.(már építik a kerékpár utat, de több mint 10 évig így kellett arrafelé kerekezni).
Lásd: [link]
Aztán Baté telelülésen szintén ugyanez. Vége a kerékpár útnak, de a kerékpáros tiltótábla meg ott van. Szabály szerint a kaposhomoki elagzó oldja fel ezt a táblát, tehát a 61-es útnak arra a szakaszára nem lehet behajtani szabályosan kerékpárra. Kaposhomok csak Taszár felöl érhető el kerékpárral. Kerülőút Igal felé +50km
Kerékpárút balra el és vége, előrefelé meg tiltás.
Szerintem sokkal több ilyen van az országban. EGyszerűen rosszul táblázták ki. A terveket készítő mérnökök feladata lenne normálisan megtervezni ezeket a dolgokat, de láthatóan kb b..nak rá. Akik kitűzik azoknak vagy fogalmuk sincs a dolgokról, vagy ha szólnak is hogy heló ez nem jó, valszeg nem jut el az infó ahova kellene. A rendőrjárőröknem meg ezek szerint fel sem tűnik a dolog.
A fenti helyek miatt írtam egy levelet a Somogy Megyei RGK-nak sok évvel ezelőtt, de választ nem kaptam rá és a mai napig ugyanott vannak a táblátk.
18!
Az első linkeden ráadásul egy teljesen használhatatlan kerékpárút van.
Írtam a Közútnak a témában.
Ha lesz válasz, jelzem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!