Kyokushin karatéról mi a véleményetek/tapasztalataitok?
Érdemes elkezdeni?
17 éves vagyok még semmi ilyesmi sportot nem űztem.
Rozsda Sárkány privát kérdésére válaszólva, miszerint, nekem mi a karate és, hogy viszonyulok más harcmüvészetekhez és küzdősportokhoz.
Nekem mi a karate? Lényegében idén lesz 30 éve, hogy megismerkedtem vele, volt kisebb nagyobb kihagyások, de mindig is végig kísérte az elmúlt 30 évemet. Ma már a család és a munka mellett ez a legfontosabb dolog. Néha heti 3-5 edzést is kevésnek tartom. Karate a minden napos életem nagyobb akadályain is átsegített, legyen az bármilyen jellegü.
Vagy ha arra kiváncsi, fizikailag nekem mi a karate? Hát nem az, mint amit többen itt annak gondolnak, hogy két ember a tatamin egymásnak megy és ütik, rúgják egymást. Hát nem ez a karate, az csak sport. Igazi budo karate sokkal közelebb áll a ju-jutsuhoz, aikidohoz, de leginkább az aikijutsuhoz, csak nem földharcolunk, legkevésbé áll közel pl a thai boxhoz. Karatenak sok ága van. Én a könnyed elvezetős ágát tanulom. Minden technika arra való, ütés rúgás védés, hogy az ellenfélben a lehető legnagyobb kárt tegyük, lehetőleg kevés mozdulattal és erőfeszítéssel. Régen én is versenyeztem, akkor elég sok volt az erőnléti és verseny edzés. Akkor csak üt rúg, üt rúg, üt rúg mint a thai boxosok. Az a baj, amit mi tanulunk, azt egy jutyubos küzdő videóban soha nem lehet majd látni, hisz az még mma-ban is szigorúan tilos. Müködik e a valósában? Fiatal koromban a fizikai erőmre hagyatkoztam, balatoni disco örzésénél nagyon sokszor kamatoztattam a kyo küzdősport részét, mert akkor még nem tudtuk, a Furkó féle kyo nem az amit kellene tanulnunk. Karate fogás bontás, elvezetés, földrevitel, befejezés. Ezeket tanuljuk és gyakoroljuk nap mint nap. Még soha nem volt szerencsém kipróbálni az életben, de minden bizonnyal működnének, hisz pár mozdulatot már sikerült átültetnem.
Más küzdősport és harcművészet. Földharcról csak annyit, próbáltam, de nem az én világom. Néha egy gyerekkori barátom thai box edzésére megyek le, (több mint egy éve nem voltam), de csak a mozgás és a régi rutin felelevenítse miatt. Lényegében szerintem mindegy mit tanul az ember, addig sem otthon nézi a sületlenségeket a tv-ben, és ha utcán megtámadják, nagyobb eséllyel védi meg magát, mintha semmit sem sportolna.
Küzdősport vagy harmüvészet, föld vagy un. álló alapú, de ha a fiatal focizni vagy atletizálni alkar, egyikről sem szabad lebeszélni, hogy ez azért nem jó, inkább válasz mást. Hiába van heti több óra testnevelés óra az iskolákban, nagyon sok fiatal nem üti meg azt a fizikai szintet mint amit mi akkor képviseltünk. Nehogy más lassan 45 évesen jobb legyen a kondim egy 20 évesnél! Igen is tessék minden itt válaszolgatónak a kérés feltevőjének a lehető legjobb választ ugy adni, hogy amit kinézett magának, azt kezdje el, vagy folytassa. ha karate akkor ne küldjétek már boxra, ha judo akkor ne legyen már bjj. Mozogjon, tanuljon, bármi is legyen!
Utolsó válaszolóval értek egyet. Nem a kérdésére válaszoltok hanem átment egy szidásba az egész és lehúzásba. Értem én, hogy mindenki azt ajánlja amire ő maga is jár. Minden szentnek maga felé hajlik a keze. A judos persze nem a brazil jiu-jitsut fogja ajánlani. De ne menjetek már át ennyire személyesbe. Ahelyett, hogy bátorítanátok, hogy sportoljon egymással vitáztok arróo melyik stílus jobb és mit győzne le.
Ahogy az elején mondtam rossz stílus nem létezik csak rossz oktató.
Hisz minden stílust tőlünk. Tőlem, tőletek okosabb emberek fejlesztettek ki, és alkották meg a saját stílusukat a saját testi adottságaiknak megfelelően és az erősségeikre építve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!