Az Aikido és a Brazil Jiu-jitsu mehet egyszerre?
amúgy Gábor zt is írja a honlapján:
Brazil jiu jitsut tekintve mindenki kezdő, nem igazán számít semmilyen előképzettség – ilyesmi csak gyorsabb fejlődést jelenthet az elején, nem feltétel.
Ezzel mélységesen egyetértek, 2 év BJJ után az ember nem nagyon lát használható, de ismeretlen dolgokat aikidón.
Hi.
Nekem is először az jutott eszembe, hogy az egyik álló, a másik földharc, így elvileg jó kombó lehetne. A technikai részletekre azért nehéz bármit is mondai, szerintem, mert ahhoz ismerni kéne mindkét stílust, haladó szinten. A BJJ-t nem ismerem, az aikidot annyira talán, hogy ötleteim legyenek.
Amit használni tudsz szerintem, az maga a levitel módja. Elkerülés, elmozgás, az ellenfél erejének felhasználása a levitelhez, illetve a másik támadásainak megnehezítése, ellehetetlenítése. Vagyis a minimális ellenállás elve. Maga a mozgáskultúra az időzítésre, egyensúly kontrollra van beállítva, a fizikai erő nem ér semmit, inkább akadálya a jó technikának. Erősebb ellenféllel szemben lehet előny, mert az erőfölénye ellene dolgozik. Minél erősebb, annál könnyebb dolgod van, mert több energiával tudsz dolgozni. Elvileg, de megtanulni eltart egy darabig. Birkózóknak mutattunk anno egy-két dolgot, az egyensúlyvesztések tetszettek nekik, mert az alapelvek ugyanazok, mint amiket ők is használnak.
Különbség, hogy az aikido túllépne a grapplingen (kotai), és elmozdul a lefogások megakadályozásához, illetve evvel egy időben az ellentámadás megindításához (fokozatokban jutai, ryiutai, ekitai, kitai). Maga a lefogási kísérelt is tartalmaz mozgási energiát, ami felhasználható, elvezethető. Használja az ellenfeled tömegét, tehát, ha jó az elmozgás és a megvezetés, minél nagyobb az ellenfeled, és minél nagyobb erővel jön, annál jobban koppan. Hehe, elvileg. Jó technika kell hozzá. Meg időzítés. Kotainál (már elfogtak) cél, hogy az ellen folyamatosan elveszítse az egyensúlyát. Itt meg lehet kötve a kezed BJJ-ben, mert sok kotaiból indított technika ütéssel (atemi) indul. Nem biztos, hogy ezt BJJ-n díjazzák. Viszont mindenképpen előny lehet, hogy azelőtt meg lehet szerezni az ellen felett az irányítást, mielőtt az a földre vitelt elindítaná, illetve egyáltalán bevinné magát a támadást. Itt átlépünk jutai-ba. Hátrány, hogy az idői ablak, amit kihasználhatsz, csekély. Annyi időd van lépni, amennyi magához a támadáshoz kell. És ha elszúrod, akkor a támadód már számít rá következő körben. Jóllehet, Kisshomaru sensei megírta: minden technikát úgy hajts végre, mintha az utolsó lenne. Minden lefogási kísérlet tartalmaz mozgási energiát. Amit el lehet vezetni, illetve el lehet kerülni.
Szerintem előnyödre válhat, hogy más stílusok képviselői „előrefelé” (a támadó felé) történő védekezésre talán kevésbé számítanak. A fegyver elleni harcból ered, hogy a védekező fél a támadó felé mozog (a pengétől és a tompa fegyverek veszélyesebb végétől „távolabb”). A meglepetés mindenütt előny, csak kevés idő van kihasználni. Annyi időd van, ameddig a támadás tart. Az időzítést megtanulni, a mozgást automatizálni, sokáig tart.
Magasabb szinten fogás elindítása után azonnal kontrát tudsz indítani (vagyis amikor még csak a karját nyújtja feléd)(ryutai). Ha te meg tudod fogni őt, de ő nem tud megfogni téged, az szintén előny lehet. Erre még kevesebb időd van, mint a jutai-ra.
Lehet előny, hogy a stílus nem támadásra van berendezkedve. Egy régi vágású kyo oktató mondta nekem egyszer, hogy amikor küzd, igyekszik kicsalni az ellenfelét a védelméből, támadásra ösztönözni. Aikidokával ezt nehezebb megtenni, mert általában nem nyitják meg a védelmüket (révén nincs támadó technika, a csali nem működik). Jóllehet, ez így nem teljesen igaz. Kotai (grappling), jutai (fogás megakadályozása) esetén ez még oké, de ryutainál a védekező fél már a támadás elindításánál megindul a támadó felé, ekitai-nál már a támadás elindulása előtt (többtámadós helyzetben nagy jelentősége van ennek az elvnek, szerintem). A ryutai-ban végzett védekezést már alig lehet megkülönböztetni a támadástól, az utolsó fokozat, a kitai már szinte teljesen támadó munka (szándékát és elvét tekintve nem, de technikailag alig látok különbséget). Maguk a támadásokat is úgy kellene végrehajtani, hogy rögtön technika kövesse őket. Itt már nincs különbség támadó és védekező technika között, a technikákat bármelyik helyzetben lehet alkalmazni. Vagyis van „támadó-mód” az aikidoban, csak kevés helyen tudják, illetve ha tudják is, nem mondják el. A védekezésből azonnal támadás indul. Erre kevesebb időd van, mint a ryutai-ra (ekitai, legvégül [30-40 év gyakorlás után, talán, kitai]).
A haszon, ami az aikidobol eredhet, abban a pár másodpercben használható fel, amit a küzdelem első pár másodperce jelent... Sztem'.
Földharcban nem tudom, mit tudnál alkalmazni belőle. Nyilván a feszítések egy része ott is alkalmazható, illetve, ha a földre vitel korrekt, akkor az ellenfeled nem tud megmoccani olyan könnyen, míg te még mindig állsz. Ez helyzeti előny, azt hiszem.
Illetve egy idő után felismered azokat a kísérleteket, amik a te földre viteledre, illetve egyensúlyvesztésedre irányulnak. Ezeket meg lehet kontrázni. De miután itt már kísérelt van ízületi feszítésre ellened, ezt a kontrát nem szokták erőltetni, amíg nem vagy halandó szinten. Küzdelemben még veszélyesebb a dolog, mert ott nem állítja meg az ellenfeled a feszítést, ha azt látja, a kontra kísérleted nem működik.
Összefoglalva, azt mondanám (hangsúlyozom, nem ismerem a BJJ-t!), hogy az aikidobol addig tudsz profitálni a legtöbbet, amíg nem kezdődik el maga a földharc. Előny lehet még, hogy nem kell izomerő a technikákhoz, így talán az erőddel is tudsz spórolni valamennyit (pl. nem pazarlod, ha ellenállnak a feszítésnek: inkább kihasználod az ellenállást egy másik feszítés előkészítésére).
Éppen aikido edzésről jöttem haza. :) Jó volt, tetszett! Érdekes ez az aikido, bár én ma egész nap csak estem és gurultam. De azért volt technika is. Edzés végén az egyik 1. kyu-ssal randoriztam is. Mert azért ki akartam próbálni, hogy milyen a valóságban. Állásból indultunk, háát.... nem tudtam a tagot levinni földre. Aztán összekapaszkodásnál jól földhöz vágott, felkeltem majd újra egy kis gí ráncigálás, aztán borultunk mind a ketten. Volt földharc, lekopogtattam ugyan a tagot, de hogy mennyit kellett szenvednem vele, komolyan még a velem egy szinten lévő bjj-s edzőtársakkal sem szenvedtem ennyit mint vele. Mindig mikor elkezdtem húzni a karját magam felé, hogy megfeszítsem akkor ő pont felém tolta a karját, de úgy, hogy nem egyenesen, hanem jobbra vagy balra. Szóval irányt változtatva, ilyenkor én lengtem ki.
Persze korai még azt mondanom, hogy ez így elsőre meggyőzött, de azért na, nem volt rossz. Az ízületi feszítések, főleg a könyök és váll feszítések, ugyanazon az elven működnek, mint a bjj-ban. Mondjuk ezek az egyensúly kibillentéseket még nem értem, de sebaj, majd lesz valahogy.
Mindegy, egy ideig megteszi nekem az aikido, mint kiegészítés.
Edzeni mindig jó.
másrészt viszont amin érdemes elgondolkodnod: ha 2 éve BJJ-zel, akkor egy tapasztaltabb fehéröves, vagy egy friss kék öves lehetsz. az 1 kyu meg aikidóban már majdnem fekete öv. És mégis ő kopogott, nem pedig te.
Ha lejársz edzeni, az aikidósok fognak fejlődni, nem pedig te.
Na várjál! Az aikidóban egyáltalán nincsen semmilyen földharc, sparring sincsen igazán. Aztán ennek ellenére nyugodtan, mindenféle túlzás nélkül ki merem jelenteni, hogy ezzel az aikidóssal volt a leghosszabb és a legkeményebb földharc küzdelmem. Amúgy csak fehér öves bjj-s vagyok. Kék öv? Ugyan már, odébb vagyok én attól! :D
Amúgy meg is lepődtem ezen, a "csata" után még direkt meg is kérdeztem tőle, hogy van-e birkózó, judo esetleg jujitsu múltja. Aztán nincsen neki, mert aikido mellett iaidózik, az pedig ilyen kardozós valami.
Földre vinni igazából nem is tudtam, viszont mikor ő vágott neki a tataminak azt azért lehetett érezni. Az a vicces, hogy ő ilyen kb. 70 kg, én 83 kg. Bjj edzésen pedig a szintén másfél-2 éve edző 96-97 kilós edzőtársamat lazán le tudom kopogtatni.
Most akkor ő nagyon ügyes aikidós és én vagyok béna brazil jitsus. XD
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!