Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Hová forduljak felmentésért?

Hová forduljak felmentésért?

Figyelt kérdés

Évek óta vérszegénységgel küzdök, bár a kezelésem csak 2017 decemberében kezdődött. Fizikailag nagyon le vagyok gyengülve, egy guggolástól vagy hirtelen felállástól is elszédülök. A futást is nehezen bírom, pedig az a tanárunk egyik kedvence. Iskolaorvos adott nekem év végén részleges felmentést, de elvette, mert elvileg nem járok kezelésre. Hozzáteszem, hogy legalább havonta egyszer járok vérvételre és a héten is a haematológián ültem, jövő hónap közepén pedig megyek vissza még egy kivizsgálásra. Túlsúlyos is voltam, de amikor elkezdtem a középiskolát megszabadultam 10kg-tól, így már nem számítok annak, bár lenne még pár leadandó kilóm. Viszont a haematológián mondta az orvos, hogy még ne sportoljak, pedig már nagyon szeretnék. Már egy egyszerű túrát sem bírok ki, pedig régebben imádtam mozogni. Szeretnék részleges felmentést, de nem tudom hová forduljak. Teljeset semmiképpen, mert azzal egy kicsit sem erősödnék. Igyekszem mindent megcsinálni, de nehéz ha folyton elkap a rosszullét. Beszéltem róla a szüleimmel, szerintük sportorvos lenne a megoldás, de ezekhez egyikünk sem ért.

Előre is köszönöm a válaszokat!



2018. júl. 29. 19:16
 1/3 Skatebird ***** válasza:
100%
Szakorvos -jelen esetben a hematológusod- írsos véleménye alapján az sulidokinak intéznie kell elvileg. Szerintem érdemes lenne gyógytesire, vagy gyógytornára járnod inkább, ott alacsony pulzusszámon is át tudnak mozgatni, kevésbé fog megviselni.
2018. aug. 2. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 A kérdező kommentje:

Köszönöm!

Sajnos nálunk nincs gyógytesi, csak a gerincferdüléseseknek.

2018. aug. 3. 22:42
 3/3 Skatebird ***** válasza:
Sulin kívül is járhatsz, csak kell vinni róla igazolást, hogy ott voltál.
2018. aug. 4. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!