Van e 5 kg- nál nagyobb bokasúly?
Nézegettem a neten és pár perc után fel is háborodtam rendesen, illetve elborzadtam. Sajnálatos módon 4,5 kg- nál nem találtam nagyobb bokasúlyt, ami ugye 2 bokára értendő.
Nekem az lenne a lényeg, hogy ha már veszek otthonra egy ilyet, akkor legalább 1-2 évig tudjam használni. Van egy gyakorlat. Lábemelés egyenes padon, ami a hasizom alsó részére hat és ehhez akarom a bokasúlyt.
Lényegében bárki megoldhatja bokasúly nélkül is, ha a lábát körbetekeri egy hosszabb ronggyal, rátesz egy kampót a kampó másik végébe pedig beleakasztja azt a súlyt, amit a súlyzórúdra is rak. Ha létezik ilyen nagyobb bokasúly, akkor engem legalább, de az sem baj ha több 15-20 kg pakolásig érdekelne és ezt összesen a 2 bokára értem.
Sajna tényleg nem kapható 2kg-osnál nagyobb (egy lábra) - legalábbis a neten - és az is elképesztően drága!
Nevetségesek ezekkel a fél kilós bokapogácsákkal :-) Akár egy kis fáslit is rátekerhetnék helyette, vicc ...
Annak idején Szegeden az Intersportban láttam 4-4 kilósat - sztem még ez is kicsi komolyabb munkához, ráadásul a bolt azóta megszűnt.
4 db-ot venni nem jó ötlet - csillagáaszati ár, és nem biztos, hogy fel tudod tekerni együtt!
Nos! Énn annak idején - mivel sajnáltam a pénzt - farmerszövetből varrtam ugyanolyan fakkos tartót, mint a legtöbb állitható bokasúlynál van - ez hivatott aztán ólommal, vassal kitömni. Jó volt, a baj viszont - rájöttem, egyszerűen nem tudsz bele 2kg-nál többet pakolni fizikailag. Úgy 6-6 db fér körbe a lábakon, és még tiz cm-es rudakkal számolva sem lesz több lábanként 2-3 kg-nál.
De most rájöttem és meg is csinálom. Ugyanolyat kell varrni, csak olyan hosszút ami akár 4-5-ször is körbetekerhető a bokákon - megpakolva.
Valahogy igy:
---------------------------------------------------- ---------
| | | | | | ... | |
| -------- | | | | | | ... | |-------|
| | | | | | | ... | | |
| -------- | | | | | | ... | |-------|
| | | | | | ... | |
| | | | | | ... | |
---------------------------------------------------- --------
A rögzitést úgy kell elképzelni, hogy egy (középen) vagy két (alul-felül) tépőzár végigmegy a testen hosszában, mindkét oldalon, igy bármikor lehet rögziteni.
Ki lehet számolni, hogy X súlyhoz, mondjuk 8 kg-hoz hány db fakk-ra van szükség ...
Kevésbé elegáns megoldás - de hasznos: befáslizod a bokádat, oszt rátekersz kellő súlyú vastag láncot, a végeit kis lakattal rögzited!
Hát az ábra nem jött össze :-(
Wordpad-dal csináltam, de ez interfész lecsalja a szóközöket, stb. Sajnálom :-(
Ezt meg lehet hogy letiltják?
3w.dunafit.com/body-sculpture-bokasuly-4-5-kg/par
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!