Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Jogosan akadtam ki az edzőmre?

Jogosan akadtam ki az edzőmre?

Figyelt kérdés
Karate edzőm folyamatosan hangoztatja, hogy ne úgy üssünk, mint egy lány. Egyik edzésen azt mondta, hogy az egyik srác úgy kiai-zik, mint hátul a kislányok, én meg mondtam neki, hogy nem, mert hátul a kislányok erőből csinálják. Erre meglepődött. Folyamatosan azt mondja, hogy férfiasan karatézzunk, ne úgy, mint a lányok. Egy edzés alkalmával nekem is mondta, mire azt válaszoltam, hogy de mivel én lány vagyok, ezért úgy csinálom, mint egy lány és, hogy szerintem azzal semmi baj nincs, mert ő is azt mondta, hogy minimum olyan erősen rúgok, mint a három barna öves fiú tanítványa együtt! Teljesen ledöbbent és elkezdte mondani, hogy csak úgy mondta, nem komolyan gondolta, mire megkértem, hogy ne hozza fel a lányokat negatív példaként, erre kiküldött a dojoból. Helyesen cselekedtem?

2015. szept. 29. 21:12
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Ezt meg nem mondom s neked kell eldöntened, hogy elégedett vagy-e ezzel, én meg tudlak érteni ;) Bár az edzőt is. Igazából az egészet nem tartom olyan extrém fontosnak, s ha nem erősködtél sokáig, csak elmondtad 1-2 mondatban a véleményed, akkor szerintem felesleges volt kiküldeni. De persze nem tudhatom, mi játszódott le benne.
2015. szept. 29. 21:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
55%
a magyar karateoktatásnak 0 a színvonala... itt is látszik...
2015. szept. 29. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 aikiboxer ***** válasza:
83%

Judón is kislányoknak hívják aki alul fekszik... :))


Nem cselekedtél helyesen, mert a karate etikett nem teszi lehetővé a senseinek való visszapofázást. Ez tiszteletlenség. Ha nem tetszik, ne járj az edzésére, de ne feleselj. Ez alap etikett.

2015. szept. 29. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:

elsőnek ez jutott az eszembe a kérdésről haha

https://www.youtube.com/watch?v=VpkdfWqlIJo

másodiknak pai mei mester a kill bill-ből,aki utálja a fehéreket,gyűlöli az amerikaiakat és mélységesen megvet minden nőt.

mégis tőle szerezhető meg az tudás amiért hozzá jártak a legnagyobb hatalomra vágyók.

vagyis teljesen mindegy az edző személye,ha egyszer nála van az ami neked kell,amit meg akarsz szerezni a tudás és a haszon.


a csoport előtt törtél a tekintélye ellen,ezért ami történt logikus következmény.

ha férfi lennél akkor valószínűleg nem úsztad volna meg ilyen könnyen.

2015. szept. 30. 20:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

Ha én bármilyen küzdősportra járnék ami itt Magyarországon kb hülyeség mert itt az edzők nagy része nem veszi komolyan és csak pénzért csinálják na de mind1.


Ha járnék is valami ilyesmire akkor tuti hogy nem pofáznék vissza a ,,senseinek''. Végül is ő tanít téged és nem fordítva :) És nem visszaszurkálni kell a senseinek hanem az óra végén szépen négyszemközt megkérdezni hogy ezt meg azt miért mondta.

2015. okt. 16. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Bokszedzésen sokszor káromkodik és poénos, de kicsit rasszista megjegyzéseket is tesz az edzőnk (mivel sok cigány van edzésen), még sincs belőle soha sértődés.
2015. okt. 16. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
Sajnos a hierarchikus rendszer miatti kötelező tisztelet adás nem engedi meg ezt a fajta viselkedést. Idegesítő de sajnos el kell ezt viselned, esetleg edzésen kívül beszélgess el az edzővel mint ember az emberrel. Erkölcsileg persze azt mondom, hogy helyesen viselkedtél. Elég szomorú az edződ hozzáállása. Azt pedig vitatnám, hogy Mo-n nincs normális színvonalú karate oktatás.
2015. nov. 2. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
Felesleges volt a megsértődés, sok edzésen, ahová jártam, anyázva káromkodott az edző, de pont ezzel motivált minket nagyobb teljesítményre. :D Nem pedig hímestojásként bántak a tanítványokkal, hogy meg ne sértsék a kis lelküket. Aki ezt nem tudja elviselni, ne járjon küzdősport-edzésre vagy keressen valami kamu pénzlehúzó tanfolyamot, ahol agyondicsérnek mindenkit, csak fizessen jó sokat.
2015. nov. 2. 17:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Nem kell visszaszólni! Alázat! Szádat befogod edzés közbe. Ő a mester. Amikor vége az edzésnek, és kijöttök, lehet vele beszélgetni! Amikor én edzésekre jártam, egy hang nem volt. CSak a mesteré! Ha probléma volt, edzés után szívesen fogadta a kritikákat, megkereséseket! Egy ilyenért 30 évvel ezelőtt 15 kör béka volt a bünti, 500 kentóval, guggolásból felurás és felülés! Szóval az egész edzésed elment volna egy ilyenre a nagy hangod miatt!
2017. máj. 12. 11:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
Még valami! Kendó bottal való "nevelés" is volt anno. Mit csinálnál? Feljelentenéd???? Sokszor hurkás volt a seggünk, de attól még jártunk edzésre és hamar megtanultuk a fegyelmet.
2017. máj. 12. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!