Kezdőoldal » Sport, mozgás » Egyéb kérdések » Harcművészek és küzdősportolók...

Harcművészek és küzdősportolók! A Chi/Ki energia létezik vagy csak humbuk?


2014. ápr. 30. 09:24
1 2 3 4 5
 21/44 anonim ***** válasza:

Én még annyit hozzá tennék, igaz nem feltétlenül van köze a chi-hez, de csak úgy mellesleg, ha már áttértünk arra, hogy tudomány kontra "természetfeletti energia" (tudom hogy nem pontos, de tetszik ez a megfogalmazás :) ), akkor felhoznék egy példát a tudomány ellen:


Dashi-Dorzho Itigilov

Orosz származású buddhista szerzetes, aki 1927-ben halt meg meditálás közben. A teste azóta sem kezdett el rohadni. Senki nem csinált a testtel semmit, nem lett kicserélve, nem lett külső anyagokkal kezelve. A naplója szerint Itigilov már 1924 óta tervezte ezt a műveletet. A belső energiáját direkt összpontosította a teste külsejére, tudatosan feláldozva magát azért, hogy ellent mondjon a tudománynak, és felhívja az emberek figyelmét a belső energiáról alkotott általános ellenvélemény helytelenségére.


Nos én annyit mondanék, hogy ez szerintem kellőképpen igazolja, hogy a tudomány által felfedezett (inkább csak kikövetkeztetett) dolgok kevésbé lehetségesek, mint a belső energia létezése és használhatósága.

2014. máj. 8. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/44 anonim ***** válasza:
60%

A romolhatatlanság jó példa, de leginkább arra hogyan hülyíti az embereket a nyugati típusú 'tudomány vallás'.


Létezik ez a romolhatatlanság, mégsem tudnak róla az emberek (én sem tudtam sokáig). Hiszen egy tudomány nevű vallást is úgy lehet hitelesnek beállítani, ha minél kevésbé kérdőjeleződnek meg az állításai..


Ha mindenki a tudományban hisz, akkor az igazzá válik számukra, csak éppen még lehet kamu :D

2014. máj. 8. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/44 anonim ***** válasza:
0%

"A romolhatatlanság jó példa, de leginkább arra hogyan hülyíti az embereket a nyugati típusú 'tudomány vallás'."

Bárcsak "hülyítené"! Merthogy az átlagmagyar (nyugati)természettudományos műveltsége így is a béka segge alatt van. Ezért is zabálnak meg mindenféle előismeret nélkül minden keleti ezo-bio-öko maszlagot!

2014. máj. 8. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/44 anonim ***** válasza:

"Ezért is zabálnak meg mindenféle előismeret nélkül minden keleti ezo-bio-öko maszlagot!"


Ezt kifejtenéd please? Konkrétabb példákkal.

2014. máj. 8. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/44 anonim ***** válasza:
75%

Én nem tartom bajnak ha a magyar ember 'természettudományokban' nem annyira jártas. Régen én is azt hittem hogy mindenkinek jónak kellene lennie fizikából, kémiából, biológiából stb.


Mostanra mit gondolok? Az embereknek ahhoz kell érteniük ami LÉNYEGES. Ami a boldogsághoz, egészséghez kell, illetve a szellemük, lelki egészségük építéséhez.


Ilyen szempontból a biológiának főleg táplálkozás-élettanra korlátozódó része kellene, azt viszont ÚGYSEM tanítják hitelesen, tehát meg van lőve.. A többi természettudomány a materialista maszlagot erősíti, hihetetlen csoda hogy valamelyest már sikerül ezektől a megszokásoktól, ócska nézetektől lassanként szabadulnom. Teljesen behálózzák az embert, közben abszolút nem is akkora igazságok mint ahogy állítják, ráadásul a materialista-tudományos nézet egyszerűen lélekölő. Ez több kárt okozhat mint hasznot az átlag embernek.


A valódi keleti tudományok és felfogásrendszer pedig addig, amíg olyan harcművészet létrejöttét segíti elő mint az igazi Taichi.. az ember sosem tudta levetkőzni az erőszakot, a háborúskodást. Ami a harctechnikát oly' tökélyre fejleszti mindeközben az elmét óriási mértékben az állatias agresszió fölé emeli, na addig a keleti, de azt mondom a kínai taoista tanok előtt tessék meghaladni.


Gyógyászati és egészségmegőrzési, a világ és az emberi test megértésében elért eredményik miatt, nem lehet mást tenni mint fejet hajtani a nézeteik és tanaik előtt. Még ha egyszerű elme számára nehezen is befogadható és érthető, de azért szeretem a harcművészeti példát (a Taichi nem más mint a harcművészetbe öntött taoizmus, taoista elvek és tudás) mert abszolút gyakorlatias és ellenállhatatlan. Olyankor nincs mellébeszélés, kamu chi meg egyéb értelmetlen szócséplés, vita. Ott az van hogy az ember látja, bakker itt valami nagyon komoly van. Ilyen egy taoista mester, ez pedig gondolom evidens hogy szorosan összefügg a keleti kultúrával, a taoizmus elméleteivel és a chi-vel.

2014. máj. 9. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/44 anonim ***** válasza:
Istenem itt mennyi harcbűvész olvas ezotéria könyveket? :D
2014. máj. 9. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/44 anonim ***** válasza:

Kiemelném mert lehet nem kondenzálódott le a lényeg.


A taoista harcművészet azért jó és gyakorlatias, mert még a viszonylag egyszerű, gúnyos hozzáállású, pökhendi emberek is igazán felfogóképessé válnak, ha úgy pofozzák padlóra őket hogy arról sincs fogalmuk közben merre vannak vagy mi történt. Amikor egy mozgásba öltött taoista elmélet (taichi) a gyomrodat turisztikázni küldi a tested különböző zugaiba, az igen jó fizikai megtapasztalása a qi-nek :D


Egyszerűen bőrön kell ezeket tapasztalni, mert az elméleti tudással mindig marad egy probléma: az hogy szócséplés lesz, úgysem érti meg az ember, még aki meg akarja érteni az sem. Ezeket látni kell meg tapasztalni, ezért jó harcművészettel tanulni az ilyen komolyabb dolgokat, mert nem marad ezotéria, nem elvont dolog.

2014. máj. 9. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/44 A kérdező kommentje:

MinimorRrisz!

Ha szerinted a taichi és a többi hasonló harcművészeti stílus ami a chi-t használja, ennyire hatékony, akkor mondjuk miért nem alkalmazzák ezt a hadviselésben. Például, kiképeznének katonai elit alakulatokat ennyire magas szintre a harcművészetekben. Mert ilyen nincsen példa, még a kínai elit egységeknél sem. Ez szép és jó, hogy van chi és a taichi mesterek tudják használni, de könyörgöm ahányszor bemutatták a kínai taichi mesterek a nagy tudományukat, folyton ugyanazokat a lassú mozdulatokat nyomatták, aminek nincsen jelentősége harc szempontjából. Senki sem látott még taichi mestert (aki NEM kung-fu mester IS a taichi mellett) küzdeni, szerintem még Kínában sem. Így nincsen bizonyíték arra, hogy valóban hatékony lenne a stílus, sőt arra sem, hogy harc közben tudják alkalmazni a chi-jüket. Én azt nem hiszem el, hogy egy Yang taichi-val valaki ártalmatlanítani tudna egy embert, pláne még chi-vel is.

2014. máj. 9. 12:55
 29/44 anonim ***** válasza:

"A többi természettudomány a materialista maszlagot erősíti"

Nocsak! Maszlag? Akkor te hogy írogatsz a világhálóra? Tévét szoktál nézni? Autóval szoktál járni? Hát a hűtőszekrényt használod-e? Hál' istennek, torokgyíkban, vagy tbc-ben sem hullottál el gyerekkorodban, hála a csúnya nyugati orvostudománynak.

Mondjuk termodinamika, szerves és szervetlen kémia, kvantummechanika, informatika, csak ami a fentebb említett dolgokhoz kapcsolódik. Ez mind fölösleges maszlag, ugye? :)

Szerintem pedig lényeges lenne, hogy sokkal tájékozottabb legyen az ember természettudományilag, és akkor nem lennének olyan ütődöttek, akik fosnak a mikrosütőtől, mer' rákot okoz, meg hétszertekeredett szíriuszi DNS-ről hadoválnak, stb.stb.

2014. máj. 9. 14:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/44 anonim ***** válasza:

Még valami, hogy ne legyek teljesen OFF.

Olvastam én is viszonylag sok "szakirodalmat" chi témában, sőt, kapaszkodj meg, gyakorlom is a chi kung-ot, csak engem nem elégítettek ki soha az ilyen "Univerzumenergiája"-szerű többszáz éves magyarázatok. Szerintem, ahogy én utánaolvasgattam a dolognak, a legtöbb távolkeleti elméletnek és az ahhoz kapcsolódó jelenségeknek megvan a maga természettudományos (idegélettani, biomechanikai) magyarázata.

2014. máj. 9. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!