Hogyan kezdjek el futni? Hogyan érezzek rá a futás ízre, örömére? (Részleteket a kifejtős részben. )
A helyzet az, hogy 500 m sem bírok egyszerre végigfutni kocogva sem.
Az egy perc sem igazán megy, vagy legalább is már annyitól kifulladok, kocogva is.
Ilyen esetben hogy kezdjek neki mégis?
Irigylem azokat, akik már többet képesek futni.
Azok írják közösségi oldalak csoportjaiban, hogy nekik szinte hiányzik, ha kimarad a futás valami miatt.
Én meg elkezdeni sem bírom igazából.
30/N
Mintha csak én írtam volna a kérdést. :) Szintén 30/N vagyok.
Én arra jöttem rá, hogy alapból nagyon eltunyultam, elhanyagoltam magam és nagyon rossz az állóképességem.
Ami engem illet, én holnap veszek magamnak egy ugrókötelet és addig nem égetem magam az utcán még kocogással sem, amíg nem tudok fél órát ugrókötelezni egyhuzamban. Aztán majd jöhet a futás.
Köszönöm mindkét eddigi választ!
Kipróbálom az ugrókötelezést először.
ugyanis nálam is ez a probléma: évek óta nem sportoltam semmit. Az állóképességem így a nulla felé közelít.
Közben persze jöhet a zene is.
Várok még gyakorlatias tanácsokat!
Köszönöm szépen az eddigieket!
első 5 km-em edzésprogram
az elején 1 percet alig bírtam, most a félmaratonra készülök :)
4. válasz írója!
Mennyi idő alatt jutottál el az első perctől addig, hogy a maratonra készülsz most?
Gratulálok!
Köszönöm szépen a válaszodat!
mikor kezdtem, 20 méter sem ment, semmilyen edzésprogramot nem követtem, egyszerûen heti 2-3 alkalommal lementem, futottam amíg bírtam, aztán sétáltam amíg újra jól lettem, akkor újra futás és így tovább 1 órán át,
3 hónap alatt elértem, hogy már nem volt séta az 1óra alatt a 6. hónapban pedig megvolt az elsõ maratonom.
legfontosabb, a cipõ, nem a márkája, hanem, hogy tudd, hogy pronáló, szupináló, vagy normál lábtípusod van e, és ehhez megfelelõ cipõt válassz, + tudd milyen terepen fogsz futni, és terepviszonyhoz is megfeleljen a cipõ, más kell betonra és más kell terepre.
Mindig tarts 1-2 pihenõ napot
Senkinek soha ne hidd el, hogy orron át kell lélegezni, egyedül a légzéd ritmusa a fontos, de, hogy hol szívod be, az tökmind1 a légzés ritmusoknak érdemes utána olvasni, de az elején örûlni fogsz annak is, hogy egyáltalán tudsz elég levegõt venni :)
Fõleg csajoknak a pihegõ légzès miatt még kevesebb az oxigén :)
2# vagyok.
Most jutott eszembe...
Ha van rá lehetőséged hetente 1-2 alkalommal uszodába is elmehetsz.
Én sosem voltam vékony alkat. Anyai ágról hozom ezt a bögyös-faros-combos formát. De amíg hetente 2-3 alkalommal volt lehetőségem úszni, akkor az állóképességem is rendben volt és akkor volt a legjobb formám. Akkor inkább izom volt rajtam, nem zsír.
Ha lehetne, most is eljárnék uszodába. De egyedül nekem ez sem megy, kell hogy vki ott legyen velem és bátorítson. Meg nekem van egy csúnya pikkelysömöröm és sokan undorodva néznek rám... :( Már elköltöztem onnan, itt nincsenek olyan barátok-haverok, akikkel együtt lehetne sportolni bármit is. Nekem ez is ad egy visszatartó erőt, mert azért bevallom, itthon is megcsinálok 1-2 tornavideót, de társaságban sokkal jobb.
De akármilyen mozgás és sport mellett fogsz majd dönteni, figyeld meg magad. Vagyis hogy melyik napszakban hozod ki magadból a legtöbbet. Nekem anno a hajnali-reggeli mozgás jött be. Egész napra megvolt az a "Megcsináltam :)" érzés, ami feltöltött egész napra mentálisan is.
Szerintem majd vissza fogok térni erre, mert család és munka mellett estére már nem tudok úgy teljesíteni és hamarabb kifáradok mindentől. De viszont vannak, akik meg pont estére töltődnek fel.
Én már voltam 85 kiló is a kb. 155 centis magasságommal, most kb. 65re álltam be, de ezt nem mozgással értem el, hanem csak egy kicsit figyeltem oda az étkezésemre.
Még van rajtam néhány kiló, de ettől lesz a legnehezebb megszabadulni, mert ugye ezek a kilók azok, amik hosszú éveken keresztül a sok cukros üdítőtől, stb. miatt rakódtak le.
Már volt néhány próbálkozásom, de mindig feladtam. Most nem fogom. Nagyon vacak érzés, hogy néhány száz métert nem tudok lefutni és fél órát kell várnom a következő buszra.
Fel a fejjel neked is, menni fog. :)
Hűűűűűű!
nagyon szépen köszönöm a válaszokat!
Mindegyikben találtam értékes és hasznos, megfontolandó tanácsot!
Még annyi, hogy NEM fogyni akarok.
Alapból vékony felépítésű vagyok, tehát nincs súlyfeleslegem.
Azért akarok futni, mert vidéken lakom, és itt a levegő is jó még. Illetve nagyon ösztönöz az, amikor mások lelkesedve írnak a futási eredményeikről. :)
A légzéssel kapcsolatban viszont megfigyeltem, hogy valóban úgy kell venni a levegőt, ahogy az egyénnek az adott helyzetben jobb.
Nekem pl. az orromon nehéz levegőt venni, akármilyen furcsa is. De ugye oxygén pedig kell a futáshoz.
Amikor szájon keresztül veszem a levegőt, picivel jobban is megy maga a futás is.
Köszönöm szépen az eddigi összes választ! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!