Elvesztettem az erőmet? 19Fiú
A konditeremben nagy funkcionális erőre tehetsz szert, de valódi ereje nem sok lesz az izmaidnak. Tehát fekvenyomásban nagy súlyokat tudsz megmozgatni, de ha másféle erőt kell kifejtened a karodból, az már nehezen fog menni.
Nekem volt két osztálytársam anno még középsuliban, 80-100 kilót simán kinyomtak, de szkanderban szinte bármelyik srác megverte őket. Vagy pl tesiórán alig bírták a fekvőtámaszokat.
Bruce Lee edzésmódját nem ismerem.
De én az olyan edzésmódszereket ajánlom, ahol nem súlyokat meg gépeket mozgatsz, hanem a saját testedet. Ezek sokkal természetesebb mozgások, és ráadásul sok izomcsoportot mozgatnak egyszerre, vagyis a tested megtanul egységes egészként dolgozni.
Hogy egy példával is éljek adott egy ember, aki súlyzógyakorlatokkal erős tricepszet illetve bicepszet dolgozott ki magának. Ehhez képest viszont az ütőereje elenyészően gyenge. Mert attól, hogy nagy egy izom, az nem biztos, hogy jó ilyen a természetes mozgásokhoz. Hiszen egy jó ütés a lábakból indul, végighalad a egész testen, és az ökölben (vagy a tenyérben, kézélen) csúcsosodik ki. De ha valaki nem az egész testét dolgoztatta együtt, akkor szinte biztosan nem lesz az ütése hatékony.
Amúgy, amiket én hatékonynak tartok:
felsőtest (karok, vállak, mellizom, hát) - fekvőtámasz, négyütemű fekvőtámasz, húzódzkodás
hasizom - felülés, lábemelés
láb - guggolás, kitörés
állóképesség - futás, úszás
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!