Folytassam a sportot?
Egy jó ideje sportolok.
Azonban az előző edzőmnek munkaügyek miatt el kellett mennie.
Így egy másik edzőhöz kerültünk.
Mióta az új edzővel vagyok, nem érzem magam motiváltnak.
Nem tudom szívvel csinálni azt, ami pár hónappal ezelőtt még a mindent jelentette nekem. Nagy terveim voltak, és egy motiváló edző volt mögöttem.
A csapatban én vagyok kb az egyik legnagyobb, így azt érzem, hogy többet vár el tőlem.
Ami nem is gond. Egyszerűen nem járja át a testem semmi izgalom.
Régen minden edzés előtt borzasztó jó kedélyű voltam.
Mostanra eljutottam oda, hogy vonszolom magam.
Nem tudom, hogy ez csak átmeneti állapot bennem, vagy tényleg így érzek.
Olyan, mintha kötelességből járnék. Egyszer agy vb bajnok azt mondta nekem: Egyszer eljön az a pont, amikor már nem szívvel csinálod azt, amit, hanem kötelességből.
Lehet nálam most jött el ez az idő?
Az Edzőm nem dicsér meg soha, nem motivál. Országszinten az egyik legjobb egyesületbe járok, ennél már csak rosszabbak vannak.
Ugyanakkor szívem sincs itthagyni mindent. Itthagyni barátokat, és azt, amit az elmúlt időben felépítettem.
Mit tegyek?
Tudnátok valami tanácsot adni?
Lehetőség lenne.
De aki tud, az ebbe az egyesületbe igazol at
Illetve is is kezd el sportolnj
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!