A büntetőjogra szakosodott ügyvédek miből tudnak jobban keresni?
Ha kéri,hogy ügyekben vállalja a kirendelést ami csak 1-2 ezer forint óránként vagy ,ha csak meghatalmazást vállal? Utóbbi viszont akár egy ügy többszázezer forint is van,úgyértem egy ügyért ennyiket kérnek.
Mondta egy ügyvéd egyszer,hogy csak meghatalmazást vállal,kirendelést nem.
Mégis minden nap bíróságokon tárgyal.
Szeretném letenni levelezőn a jogit és ügyvéd szeretnék lenni. Büntetőügyre szakosodott.
A kettő közűl melyikből lehet jobban keresni?
Gondolom azt is figyelembe kell venni,hogy kirendelés lenne egy halommal,megatalmazott ügyfél pedig lehet egy hónapban csak egy.
Még nem nagyon vagyok otthon ezekben a dolgokban,azért kérdezem.
"akár egy ügy többszázezer forint is van"
Ahogy írod:))) Egyik ismerősnek két millába fájt, a másiknak majdnem négy millába.
Jellemzően a kezdő, még kevésbé befutott ügyvédek, illetve az ügyvédjelöltek foglalkoznak kirendelésekkel, a már befutottabbak pedig kizárólag megbízásokkal.
Ha sok van, a kirendelésekből is meg lehet élni. A pénzen kívül a másik, kissé komikus ok, amiért sokan inkább csak megbízásokat vállalnak, az az, hogy ott nincsenek büdös ügyfelek, míg kirendelés esetén sajnos sokszor előfordul, hogy akivel bizalmasan összeborulva kell egyeztetned, amellé a buszon eszedbe nem jutna leülni.
Értem.
Akivel beszéltem egyszer az fiatal ügyvéd,olyan 35 éves körüli,ezekszerint nem régóta ügyvéd ,azt mondta csak meghatalmazást vállal,kirendelést nem.
Mégis minden nap rárgyalásokon van bíróságokon,még néha vidéken is.
1-2 ezer forint? Haha. 5.000 Ft-ot kap minden megkezdett óráért egy kirendelt ügyvéd. Tehát ha 1 óra 2 percet van jelen egy tárgyaláson, akkor 10.000 Ft-ot keresett. :)
Nagyon befutott ügyvédnek kell ahhoz lenni, hogy ne legyen kirendelésre úgymond "rászorulva", hogy csak meghatalmazások alapján járjon el. Illetve nem biztos, hogy érdemes csak egy bizonyos ügyszakra szakosodni, hisz büntető ügyszakban eleve van kötelező és nem kötelező védelem, ha olyan a bűncselekmény, akkor kötelező, de ha nincs pénze az embernek fogadni, akkor kirendelnek részére. Míg polgári ügyszakban inkább fizetősek az ügyvédek, illetve ott igen sokáig lehet pereskedni.
Kezdőként nem nagyon fogsz meghatalmazásokat kapni, hisz még "nem tettél le semmit az asztalra". Utána majd ha kiépül egy bizonyos ügyfélköröd, megismerik, elismerik a munkádat, akkor jönnek a meghatalmazások. Aztán évek után ha befutsz, akkor már megteheted, hogy csak meghatalmazások alapján járj el. Illetve nyilván az ügyvéd, aki kirendeléseket vállal, ő, mint jogász a tárgyalótermen kívül is dolgozik, különböző szerződéseket szerkeszt, készít, jogi tanácsokat ad, stb.
Értem.
Köszönöm a válaszokat. Utolsó az írásod tartalmából le lehet következtetni,hogy jogász lehetsz. Köszi a válaszod.
Még most fogom beadni az ÁJK-ra majd a kérelmemet,hogy 2020 összel kezdhessek,ha felvesznek. Meg,ha ugye közbe nem jön valami.
Mivel ma már rengeteg jogász van, büntető ügyekre szakosodottból is, ilyet nem igazán fogsz tudni csinálni, hogy ezt vagy azt nem vállalod el (főleg a kezdetben), örülsz ha van ügyfeled és a piacon megmaradsz. Ma már kb. mindenki mindent elvállal, kivéve ha valaki valami nagyon speciális területtel foglalkozik csak pl.iparjogvédelem és abban nagyon jó, a büntető ilyen szempontból nem speciális, sokan foglalkoznak vele, az egyetemen is jó részletesen megtanulod, foglalkoztok vele.
Rengeteg egyéni ügyvéd van de iroda is, akinek még titkárnőre meg jelöltre sem telik sokszor mert nem tudja kigazdálkodni, hogy magának is megmaradjon egy elfogadható jó jövedelme. Az ügyvédjelöltködésről ne is beszéljünk, illetve a jelöltek számáról sem (amennyiben Bp-t nézzük), akik mind saját irodát szeretnének nyitni, már ígyis eléggé telített a piac, egy jelölti állásra is sokan jelentkeznek, utána meg alkalmazott ügyvédként próbálkoznak, hogy bevegyék őket mert saját irodát nem tudnának nyitni...
Szerintem először nézz utána az elhelyezkedési lehetőségeknek és utána dönts, mind a szakmát, mind a jogterületet illetően (próbálj több jogásszal beszélni), ezt mint jogász tanácsolom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!