Ha a munkahelyemen nincs klíma, kinél tudom bejelenteni?
Nem, én csak arról beszéltem, hogy tavaly ácsmunkát végeztem nagybátyámmal és a júliusi 40 fok melegben a tetőn ugyanúgy végigdolgoztuk az egész napot, ahogy karácsony előtt decemberben a 4°C-t, miközben egész nap esett az eső és a szögeket alig bírtam megfogni, úgy át volt fagyva a kezem. Előbbi esetben majd leszédültem a melegtől, utóbbi esetben pedig alig bírtam kapaszkodni 20-25 méter magasban az átfagyott ujjaimmal és senkit nem érdekelt.
Ha értelmesebb munkakörülményeket vársz, akkor el kell hagynod a Balkánt. Csak erre céloztam.
"Nem tudom, hogy kit fog érdekelni, de hozzáteszem, hogy ezért nem halad semerre ez az ország, mert mindenki úgy van mindennel, hogy "úgyse tehetek semmit, beletörődök"."
Nem, nem ezért nem halad előre az ország.
Azért mert mindig lesz olyan hülye aki ilyen körülmények között dolgozzon.
A Te esetedben elvárt a klíma, -de nem kötelező- már csak a szerverek miatt is,
jelezd a főnöködnek, ha nem tesz semmit akkor vagy tovább dolgozol, vagy otthagyod, ennyit tehetsz.
Hidd el sokan dolgoznak kemence mellett is, pl. csak gondolj bele azok hány órát vannak a kemence mellett akik a kenyeret sütik, csak hogy a Te kényes pics$ádon ki tudjad szßarni.?
"Hülyeséget beszélsz. Előrírja a Munka Törvénye ezt. "
Ez érdekesen hangzik, mégis hol írja ezt elő?
Klímáról nem ír a "Munka Törvénye". A munkahelyek többség ma még nem klimatizált.
A szerverszobát egyébként eleve hűteni kellene, 50 fokban nem lehet biztonságosan informatikai eszközöket üzemeltetni. Ha el tudjátok érni, hogy a szerverszobát hűtsék, akkor onnan kaphatnál hideget. (De könnyen lehet, hogy akkor zárva kellene tartani az ajtaját.)
"csak hogy a Te kényes pics$ádon ki tudjad szßarni."
Pisztolyt tartott bárki a kicsi fejecskéjéhez, hogy kemence mellett dolgozzon? Esküszöm ez az oldal termeli a hülyéket! Teljesen más a kettő, de te gyökér vagy, nyilván úgyse fogod fel.
"Pisztolyt tartott bárki a kicsi fejecskéjéhez, hogy kemence mellett dolgozzon?"
-És neked, hogy ott dolgozz?
Idióta pic$a.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!