Hogyan védekezhetünk a gyermek elvitele ellen?

Igen, a szülés előtt nem derült ki, hogy ilyen infantilis módon egoista. Első jel: "Csak lány!" azóta folyamatosan ellenséges és közönyös. De a családon belüli basáskodás, napi szintű üvöltözés ( a kétéves gyerekkel is ) végül tettlegesség, elegendő ahhoz, hogy a lányom elmeneküljön. Ki tudja mikor jön rá a hoppáré és éjjel felébred és megfojtja a lányom.

Már jogásznál is vagyunk, de amíg nincs végzés, ítélet addig ki vagyunk téve az "én gyerekem is" felkiáltással, a gyerek elvitele az anyjától. Nem kell részleteznem, hogy ez mit jelent egy kétéves kisgyermek számára. Viszont a férj semmiben nem tanúsít megértést, együttműködést.

Böngészve az internetet, szinte 90 %-ban az apákat féltik, az apák jogait hangsúlyozzák, az apák mint szegény ártatlan szenvedő felek nem tehetnek semmiről.

Pedig a helyzet pont fordítva működik, az apák durváskodnak, üldözik az anyát, mivel a kisgyermek az anyához ragaszkodik (és az anya is a gyermekéhez) ezért az anya gondoskodik, nevelgeti a gyakorlatban és az apa teljes "munkaidőben" támadja, szervezi a zaklatást.

Hol itt az egyensúly? A jogszabályozás olyan lassú, hogy addig tragédiák sora következik be, amit egy bár ideiglenes, de gyors döntéssel el lehetne kerülni. Persze a döntőhatóságnak fel kellene vállalnia azt, hogy a kisgyermek érdekét vegye figyelembe, ami elsősorban az anyai szeretet és biztonság, a fenyegetettség megszüntetése lenne. De megint csak az apák jogaival takaróznak, csak éppen a kötelességeivel semmit. Az apai szerepet ráér a bíróság mérlegelni az ítéletig.

Egy-két problémás anya miatt nem kellene a 90%-ban problémás apákat előnyben, előjoghoz segíteni!

Még sokat írhatnék, de akárhogy nézünk körbe, mindenhol falakba ütközünk a gyors és hatékony védelem és megoldás tekintetében.

Hihetetlen mértékben meg tudja játszani magát. Pontosan tudja mit vár el a társadalom tőle, és családon kívül úgy is viselkedik (szóban). De már családon belül nincs fék.

Közösülés előtt??? Hát összeházasodtak, még együtt is laktak egy félévet előtte! De mint férj, mint apa, mint szavatartó férfi bukott. A külső szemlélő ebből semmit se lát, mert erre ügyel - felszínes életfelfogás.

De pl. amikor 3 hónapos volt a baba olyan mértékű ellenszenvet érzett, hogy szó szerint elküldte a közös otthonukból őket - mert a lakás a férj tulajdona. Így történ ez most is, de most már a lányomnak elege lett a fenyegetettségből és megfogadta az elzavarást. Azóta szinte hisztérikus állapotban van a férj, mint akitől elrabolták a tulajdonát. Folyton a jogaira hivatkozik se a gyerek egészsége, se az anya hogyléte nem érdekli, megvont minden anyagi ellátást (a közös számlájukról minden pénzt elemelt), semmit sem ír alá. A lányom rettegett hazamenni hozzá az utóbbi fél évben, így aztán eléggé kikészült.

Simán megbolondult a férj, fékevesztett egoista és nem tudni mi a célja.

Aláírni: Mivel február óta Bécsben dolgozik és kiköltöztek oda, a bécsi lakcímről a gyerek kijelentő lapját (hogy hazajött az anyjával együtt), az anya gyes igénylő lapját mivel a férj külföldön dolgozik, aztán a gyermek bölcsődei elhelyezését igénylő lapot, és még ki tudja. No és már egy hónapja nem gondoskodik a gyerekről egy fillért sem juttat az anyjának a gyermek ellátására, mondván fizessen az a k...a anyja (mármint az anyósa). Ezt írásba is adta. az ügyvédje semmilyen találkozóra nem jön el, teljes elzárkózás, csak a láthatási követelés ami a lányom számára halálos frusztráció (A gyermek "elrablása" miatt). Aki nem "próbálta" nem értheti ezt a fájdalmat.

Annyira reménytelen: csak egy "láthatási" nak nevezett rabszolgatörvény, illetve ezzel a joggal való visszaélés, a kis család életének szétzilálása, zaklatása marad.