Mit tehetünk ebben az esetben? Be akarják hajtani rajtunk a pénzt, pedig már rég kifizettük.
A kutyánknak tavaly május végén volt egy komolyabb műtéti beavatkozása. Már ott helyben az állatorvosnál kifizettük az árát, amikor kiadták nekünk a kutyát. A számlán, amit kaptunk, viszont az állt, hogy a fizetési mód átutalás, mi viszont ott rögtön készpénzzel fizettünk. Most pedig, 15 hónappal később, felszámolják a cégüket, és a számítógépes rendszerükben úgy találták ezt a beavatkozást, hogy még nem lett kifizetve. Tegnap pedig kaptuk a levelet a végrehajtóktól (!), hogy fizessünk. Fogalmunk sincs, hogy mit tehetnénk, hogy bizonyítsuk be, hogy már fizettünk. A készpénzes fizetés semmilyen nyomot nem hagy. Ráadásul majdnem másfél év eltelt, ki fog hinni nekünk?
Köszi előre is a segítséget!
Ez még csak annyi amit írtam.
Megkeresett a felszámoló, élj kifogással.
Ha van ajánlatod a szolgáltatásra (vagy bármi más, szerződés) amin szerepel az eredeti összeg akkor azzal és az előleges papírral, meg a számláddal lehet menni reklamálni. De erre a levélre mindenképp reagálj és élj kifogással.
"Egészen biztosan neki kell bizonyítani, hisz ő vádol."
Azt hiszem ez bizonyítva van, hisz a számlakivonatokban, könyvelésben szerepel a tétel. Csak épp úgy, hogy nem teljesült.
Kérdező, meddig akarod húzni a kérdést?
Amit tudunk:
Cég felszámolás alatt, van egy kiegyenlítetlen számlátok feléjük, amit most behajtatnának. HA NEM TUDOD BIZONYÍTANI, hogy te azt kifizetted, akkor fizetned kell.
Bekérheted a behajtótól a számla másolatát (de semmi számodra új nem lesz rajta), mondhatod nekik, hogy de te kp-be kicsengetted (amivel kapcsolatban semmi nem tudsz igazolni), ez őket nem fogja érdekelni. Ha tudod a pontos összeget amit kifizettél, akkor jelezheted feléjük, talán a könyvelésben megjelenítették anno és talán elfogadják, de lehet, hogy teljesen más címen könyvelték vagy csak szimplán zsebre rakták az összeget a cégnél (valószínűbb).
Ha, most nem sikerül behajtani, majd átkerül máshoz, aki egy év mulva megint megkeres és rátol még egy kis kamatot is.
1-es lehetőség:
Írtok egy nyilatkozatot a felszámolónak, hogy nem ismeritek el a követelést, mert azt már készpénzben teljesítettétek. Innentől ezt peresíteni fogják, vagy hagyják a fenébe.
2-es lehetőség:
Feljelentést tesztek csalás és jogalap nélküli gazdagodás gyanúja miatt a felszámoló és az állatorvos ellen. Ez az eljárás tisztázhat titeket.
Nem az a baj hogy nem olvastuk el. AZ nem is számít igazából, hogy a számlánkra "fizetendő" meg "átutalás" van írva, mert nem ezt a pénzt akarják most rajtunk behajtani.
HANEM először az állatorvos hibásan kiállított egy számlát a teljes összegről, és amikor szóltunk neki hogy már fizettünk előleget, akkor csinált egy új számlát, de az előzőt nem semmisítette meg. És most azt akarják behajtani a rajtunk, az először hibásan kiállított számlát.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!