Hogy kell az ilyen szomszédot kezelni?
Szóval a szomszédom egy idegbeteg deviáns ember, az utcában mindenkivel balhézik, fenyegetőzik hogy ő majd gyujtogat meg gyilkolni is fog. Hallgatom a zenét tök alap, halk hangerőn épp hogy lehet hallani hogy nem full csend van a házban, betöri az ablakot, kihivom a rendőrséget, ők elmondták hogy nem sok mindent tudnak tenni stb stb, a szomszédságtól utólag megtudtam hogy már számtalanszor ki volt hivva rá a rendőr és mindig folytatódik az egész... Azt is hallottam hogy már összebeszélték itt , hogy meg kéne lincselni meg minden. Szerintetek mi az amit tehetek? Tanácsot kérek úgymond hogy nekem ne legyen belőle bajom, tehát nem mehetek át hozzá és verhetem szét meg minden, mert akkor én szopom be.
Az a baj hogy ha mittudomén megverjük páran akkor 1 hónapig nyugi aztán ki tudja fegyverrel támad meg gyilkol meg mittudomén. Tehát megverni nem elég, eltüntetni meg nem tudok úgy, hogy ne én kerüljek börtönbe.
Szóval mit tanácsoltok? Azon túl hogy költözzek el. Meg hogy az egész utca költözzön el.
Köszi szépen
20F
Kiegésziteném, a csávó teljesen kattant, magával beszélget, de nem csak beszél hanem, beszélget, egyedül él és itt üvöltözött a saját ajtaja előtt hogy "engedj be".
Kihivtam a rendőröket, mire kijöttek kb fél óra telt el. Ezalatt ő elment kocsival, lerakta valahol és gyalog jött haza. Szóval nem tudom mi rejtegetni valója van de tuti nem ok nélkül vitte el.
Komolyan is vehetnéd, leirtam kétszer is hogy miért nem megoldás ha csak olajat dobok a tűzre, legszivesebben elintézném, de előre gondolkodom tudod?
...
Hasznos válaszoknak örülnék
Egyébként önvédelemre van itthon eszközöm de mi van ha bedob vmi robbanócuccot az ablakon? vagy lőfegyverhez jut? Azt mondják drogos, volt valami elvonón is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!